Szex

Nekem több szex kell, mint a páromnak

A köztudatban az él, hogy általában a férfiak szenvednek szexuális étvágyuk kielégítetlensége miatt, ám legalább ilyen gyakori probléma, amikor a nő érzi sivárnak az intim életét.

Tisztelt Doktornő!

Huszonhat éves lány vagyok, a párom harmincnégy. Kicsit több, mint egy éve vagyunk együtt, és az a problémánk, hogy az én szexuális étvágyam jóval nagyobb, mint az övé. Nekem minimum napi egy, neki a maximum heti egy alkalom kell! A kezdetektől fogva probléma volt közöttünk a szex. Az elején arra gondoltam, én nem csinálok valamit jól, mert már az első aktus után feltette a kérdést: „Mindig ilyen aktív vagy?” Erre nem tudtam mit válaszolni, mert addig úgy tudtam, hogy a férfiak azt szeretik…

Telnek a hónapok, és én a mai napig is várok a tökéletes szexre. Jól megvagyunk, de ez mégsem működik! Hiányzik a szenvedély, az erotika! Szóval minden… Helyette görcsölés, sírás és vita van.

Nekem több szex kell, mint a páromnak

Azt állítja, fél tőlem. Túlságosan szeret, fél, hogy nem tud teljesíteni, ha egy nap kétszer szeretném. Lehet, hogy már túl sokat is beszélünk erről, de nem jutunk előrébb. Szeretem, nem akarom elveszíteni, és ő sem engem – ez biztos! Mit tehetnék? Kérem, segítsen!

Köszönettel:
Anita

 Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet!

 

Tisztelt Anita!

Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a férfiak azokat a nőket szeretik, akik nagyon aktívak a szexben. Nem, félnek az ilyen nőktől, mint ahogyan a partnere is. Én sem gondolom, hogy nem szereti Önt. A baj csak az, hogy nem aktív eléggé, és már az első együttlétkor megrémült az Ön vehemenciájától, ami leblokkolta. Ezt a témát nem is érdemes tovább ragozniuk, az nem vezet sehová. Legyen néha inkább kissé elutasító, de legalábbis tartózkodóbb. A mai lányok fő hibája a felkínálkozás, ami biztos út a férfi impotenciája felé.

Talán külső segítség kellene a párjának: harmincnégy éves, szereti magát, és nincs kedve az együttléthez – ez nagy baj. Mit tud az előző kapcsolatairól? Remélem, a párja nem volt szűz, amikor találkoztak. Nem az érzelmeikben kételkedem, hanem az ő szexuális igénytelenségét utasítom el, Ön helyett veszem ezt zokon. Meg kell próbálniuk orvosolni a dolgot, de ahhoz tudni kellene a valódi okokat is, ám ezt tőle soha nem fogja megtudni. Ezért lenne szükség külső segítségre, ám ahhoz egy jó szakember szükséges.

Üdvözlettel:
Lux Elvira

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése