Szex

Kalifornia támogatja a melegházasságot

A Public Policy Institute of California kutatása szerint a kaliforniai lakosok jelentős része engedélyezné az azonos neműek házasságát. Ez az első alakalom, hogy a válaszadók többsége nem a melegházasságot ellenzők, hanem az azt támogatók körébe tartozik.

A kutatást közel kétezer fő részvételével készítették, az adatok szerint a válaszadók 50 százaléka támogatta az azonos neműek házasságát, míg 45 százalékuk ellenezte. A felmérést készítő cég 2000 óta rendszeresen vizsgálja ezt a kérdést, ám állításuk szerint a támogatók aránya eddig még sosem ment 45 százalék fölé.

A támogatók többségét a demokraták és a független szavazók adják: előbbiek 64, míg utóbbiak 55 százaléka engedélyezné az azonos neműek házasságát. A republikánusok 67 százaléka azonban ellenzi a melegek törvény által elismert házasság kötésének lehetőségét.

Csak rövid ideig házasodhattak

A kaliforniai meleg párok 2008-ban kapták meg a házasodási engedélyt, ám az ezt ellenzők néhány hónappal később népszavazást követeltek, melynek során leszavazták az indítványt, így végül az állam hatályon kívül helyezte a házasságkötést lehetővé tevő intézkedést. A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben elutasította a meleg jogokért harcoló csoportok fellebbezését, bár a vizsgálóbizottság véleménye szerint a melegházasságok betiltása Kaliforniában egy joghézag következménye, amelyre a jövőben igyekeznek megoldást találni. A házasságkötés lehetőségének eltörlése nem érinti azt a 18 ezer párt, akiknek a rövid idő alatt sikerült élni a lehetőséggel, így ők továbbra is házasok maradhatnak.

Az országos adat mást mutat

Az országos adatok azonban némi eltérést mutatnak. A Pew Research Center korábbi, 2009-es átfogó kutatása szerint ugyanis az amerikaiak 39 százaléka támogatja csak az azonos nemű párok házasságkötését, míg 53 százaléka ellenzi. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nő viszont a regisztrált élettársi kapcsolatot támogatók aránya: 2009-ben már a megkérdezettek 57 százaléka támogatta, míg 2003-ban, az első megkérdezés során ez az arány csupán 45 százalék volt.

Katonák lehetnek?

A Public Policy Institute of California kutatása azt is vizsgálta, vajon a kaliforniaiak egyetértenek-e azzal, hogy a meleg és leszbikus katonák másságukat nyíltan vállalva szolgáljanak a hadseregben. Az adatok szerint a válaszadók 75 százaléka támogatta a felvetést. Egy korábbi, 2010. februári kutatás országos szinten is hasonló eredményt mutatott. A New York Times – CBS News felmérése szerint a válaszadók 70 százaléka engedné, hogy a melegek és leszbikusok hivatásszerűen védjék a hazájukat, míg 60 százalék azzal is egyetértett, hogy a melegek és leszbikusok katona létükre nyíltan vállalhassák másságukat.

A magyarok kevésbé toleránsak

A homoszexuálisok megítéléséről Magyarországon legutoljára a Medián készített kutatást 2007-ben. Ekkor a megkérdezettek 30 százaléka értett egyet az azonos neműek házasságkötésének lehetőségével, míg 65 százalékuk ellenezte azt. Ráadásul, míg 58 százalék szerint az állam nem avatkozhat be a homoszexuálisok éltébe, 34 százalék szerint a melegek életét állami vagy jogi eszközökkel kellene korlátozni. A felmérésben résztvevők 47 százaléka szerint egy homoszexuális ember akkor jár el helyesen, ha titkolja másságát, és csupán 38 százalék ért egyet azzal, ha valaki nyíltan vállalja szexuális irányultságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top