nlc.hu
Szex
3 dolog, amit érdemes ellesned a férfiaktól

3 dolog, amit érdemes ellesned a férfiaktól

Ne versenyezz a pasikkal, inkább lesd el tőlük a sikerük néhány titkát, és alkalmazd úgy, ahogy csak egy nő tudja!

Egészséges önzés: a férfiak többsége először a saját igényeire gondol – ezt aztán előszeretettel kritizálják a velük élő nők, akiket alaposan megtanítottak rá, hogy mindig a mások igényei az elsők. Pedig a saját igényeinkre való odafigyelés nem egyenlő a féktelen önzéssel – inkább arról szól, hogy másoknak az tud igazán szeretettel adni, aki magának is épp olyan szeretettel ad.

Kevesebb szülői para: az anyukák néha hajlamosak túlfélteni a csemetéiket, miközben az apukák engedékenyebbek. A szakértők szerint, bár az egészséges óvatosság indokolt, a túlféltett, a kertből soha ki nem engedett gyerekekből könnyen lesz szorongó, neurotikus felnőtt – épp ezért érdemes anyaként is egy kis „apai” merészséget tanúsítani.

A nemet mondás képessége: a férfiak privilégiuma lenne, hogy kertelés nélkül nemet mondjanak, ha az érzéseik ezt diktálják? Aligha… Bár a nőket mindig arra tanították, hogy ne okozzanak másoknak csalódást, az olyan helyzetekben, ahol úgy érezzük, kihasználnak vagy manipulálnak minket, érdemesebb inkább „férfias” hozzáállást tanúsítani. Nem csak időt nyerünk vele…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top