Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szex

Magánnyomozók a hűtlen férjek nyomában

Házasságok végső szakasza kezdődhet magánnyomozók irodájában, ahol az egyik fél megbízást ad a párja megfigyelésére. Már itthon is egyre többen élnek ezzel a módszerrel, és növekszik azoknak a nőknek a száma is, akik hűségteszttel teszik próbára a férjüket.

Laura a mai napig őrzi a telefonjában azokat a fényképeket, amelyeket a férjéről és annak szeretőjéről készített egy magánnyomozó, akit ő bízott meg. A harmincas évei közepén járó közgazdásznő – akit kérésére álnéven szerepeltetünk – a második gyereke születése után érezte először, hogy a férje külön utakon jár. „Az a nő, aki nem veszi észre, hogy megcsalják, nem is akarja észrevenni. Érezni lehet már abból is, hogy egy férfi másképp csókol – mesél az első gyanús jelekről. – Már családos emberként kapott munkamegbízást Párizsban. Vívódtunk, mit tegyünk, végül úgy döntöttünk, a második babának jobb lenne, ha én itt maradnék, a férjem pedig kiköltözne, és hazalátogatna, amilyen sűrűn csak teheti” – emlékszik vissza a nehéz időszak kezdetére. A távkapcsolat eleinte működött, de idővel a férje elhidegült tőle. Laura akkor kezdett gyanakodni, hogy a férjének lehet valakije, amikor a férfi a szerződése lejártakor azzal állt elő, hogy még néhány hónapot kint maradna, hogy tökéletesítse a nyelvtudását. „A betege lettem a gondolatnak, még az is megfordult a fejemben, hogy titokban kiutazom, de nem tudtam volna elviselni, hogy rajtakapjam. Hónapokig kínlódtam, mire elhatároztam, felkeresek egy magánnyomozót.”

MEGALKUDNI EGY DETEKTÍVVEL
Magánnyomozók a hűtlen férjek nyomában„Az interneten is kutattam, de személyesen is felkerestem néhány nyomozót. Az egyikükkel meg tudtunk egyezni egy elfogadható árban. Amikor letelt az állítólagos nyelvtanulás ideje, a férjem bejelentette, hogy hazajön hozzánk, és újra velünk fog élni. A magánnyomozónak tehát a hazautazása előtti néhány napot adtam meg megbízási időnek, mert gyanítottam, ha a férjemnek valóban van valakije, akkor azt az időt vele tölti. Ő pedig mindössze a férjem nevét, a kinti címét és a fényképét kérte el. Néhány nappal később már meg is kaptam a fotókat, amelyeket az utcán készített több alkalommal a szeretőjét ölelgető férjemről.”
Laura nem vonta kérdőre a hazaköltöző férfit, azt remélte, hogy egyszer csak mindent bevall, és bocsánatot kér. „Pufogtam volna néhány hónapig, közben meggyőztem volna magamat arról, hogy mindenki hibázhat egyszer. De nem beszélt. Üvölteni tudtam volna, hogy mit képzel, milyen kapcsolat az, ami hazugságra épül. Másfél hónapig hallgattam, aztán rájöttem: nem tudok tovább együtt élni vele. Amikor megmutattam a fotókat, azzal az ócska szöveggel jött elő, hogy nem kapott tőlem elég szeretetet. Nem sokkal a szakításunk után a francia nő is kidobta – de már nem jelentett elégtételt. A válóperben nem használtam fel a fényképeket, nem azért kellettek. Ma már nem haragszom rá, nem érzek iránta semmit. Újra szeretnék bízni a férfiakban.”

LÁTHATATLAN MAGÁNNYOMOZÓK
Az első találkozásra a magánnyomozóval általában egy irodában kerül sor, bár van olyan detektív is, aki olyannyira kerüli a feltűnést, hogy a Keleti pályaudvar előtti büfénél szokott találkozni az ügyfeleivel, és melegítőruhában jár. Haiszky Ernő angyalföldi irodájában halk zene szól, hosszú asztalának másik végén válóperes ügyvédként dolgozó felesége ül, akivel közösen dolgoznak jó néhány magánjellegű megbízáson, rendszerint családias hangulatban. A magánnyomozót egyre többen keresik fel, női és férfi megbízók egyaránt.
„A pénz hajszolását a párkapcsolatok sínylik meg, azok szorulnak háttérbe, és üresednek ki” – véli. Karácsonykor és nyár végén kifejezetten sok a megkeresés, nyomozói szlenggel élve több lesz a „bugyiügy”. „Karácsony előtt apa – vagy éppen anya – a szeretőjét is megajándékozza, ez szemet szúrhat otthon. A nyár vége pedig azért sűrűbb időszak, mert ahogy közeledik az ősz, és befejeződik a nyári lazaság, megint megszaporodnak a szeretővel való találkozások” – magyarázza Haiszky Ernő. Egy másik tapasztalat szerint vidék és Budapest között mutatkozik különbség – az egyik nyomozó szerint: „A fővárosi embert több szexuális inger éri.”

Bogdán Tamás magánnyomozó a sorsdöntő pillanatra vár
Bogdán Tamás magánnyomozó a sorsdöntő pillanatra vár

MEGTALÁLNI A HANGOT
Minden nyomozónak vannak kedvenc helyszínei: van, aki a nyílt utcát, a kihalt városrészeket és a parkolóházakat, mások inkább a plázákat és az éjszakai szórakozóhelyeket tartják izgalmasabb terepnek. Követéskor előfordul, hogy 10-12 órát kell várakozniuk egy autóban a félrelépő férj vagy feleség felbukkanására várva. „Kihívás az is, hogy kommunikálni kell az emberekkel. Meg kell találni a hangot a vidéki kocsmák csaposaival is, mert sokszor ők a legjobb információforrások” – meséli Haiszky Ernő.
Az in flagranti fotózásról a nyomozók olyan lelkesen beszélnek, mintha egy komoly alkalmazott művészeti ág lenne. Ha a megfigyelt nagyon körültekintő, akkor távolról, teleobjektívvel örökítik meg, de vannak, akik akkor sem fognak gyanút, ha néhány méterről készítenek róluk felvételt egy romantikus pillanatban. Erre különféle trükkök léteznek, például a nyomozó turistának öltözik, és a társával angolul beszélgetve fotózza a helyi nevezetességeket, valójában persze magát a félrelépőt, de olyan is előfordult már, hogy a detektív a kislányát kérte meg, álljon modellt a háttérben az észrevétlenül rajtakapott párral. Olykor pedig maguk a nyomozók alakíthatják az eseményeket. Ha a megbízó a munkája miatt időnként utazik, szokták javasolni, hogy utazzon el néhány napra. Addig a házastársa szabad lesz, így adva a lehetőség, hogy könnyebben félrelépjen.

EGYRE TÖBB NŐ TESZTEL
A hűségteszt csupán néhány iroda szolgáltatási körében található meg. Ezt nem konkrét gyanú esetén szokták megrendelni, hanem például házasságkötés előtt, hogy bizonyosságot szerezzenek a választott feddhetetlenségéről. „Egy nő ismeri a párja gyengéit, pontosan le tudja írni, milyen lenne a megfelelő lány, aki kísértésbe ejtheti. Ezután meg kell ismernünk azokat a helyeket, ahová a férfi sportolni jár, vagy ahol találkozik a haverjaival, így alakul ki, melyik lenne az ideális helyszín az első találkozóhoz. A két ember látszólag spontán fut össze” – így kezdődik a hűségteszt, meséli Bogdán Tamás, a Cattani nyomozóiroda vezetője.
A magánnyomozó nem feltűnően, inkább elegánsan öltözködik, halkan beszél, és gyakran titokzatosan fogalmaz, ügyelve arra, hogy ne adja ki az ügyfeleit. „Igyekszem lebeszélni a hozzánk fordulókat a hűségtesztről, mert jó előre sejthető, mi lesz a végeredmény” – teszi hozzá. Tapasztalatai szerint ugyanis két típusú ember létezik: a monogám, akinél kevesebb mint 30 százalék az esély arra, hogy félrelépjen, és a nem monogám, akinél viszont 90 százalék, hogy elbukik a teszten. A megbízónak mindezért legalább 300 ezer forintot kell fizetnie. A nemek arányát tekintve a teszteléssel jóval gyakrabban élnek a nők, mint a férfiak.

Magánnyomozók a hűtlen férjek nyomában

ALIBIT AZ ALIBIGYÁRBÓL
Ha valaki nem lebuktatáshoz szeretne segítséget kérni, hanem épp ellenkezőleg, alibire van szüksége, azt is megrendelheti egy ügynökségtől. „Ha úgy érzi, közeli barátait és rokonait nem szeretné beavatni bizonyos magánéleti kérdésekbe, akkor jött el az idő, hogy a mi közreműködésünket kérje” – hirdeti magát az Alibi ügynökség. A cég vezetője, Dunai Adrienn úgy véli, hogy sokan félreértik a tevékenységüket – ők elsősorban nem feldúlni szeretnék a kapcsolatokat, hanem sok esetben éppen hogy megmenteni. Aki pedig hajlamos külön utakon járni, nélkülük is megszervezné a randevúját. „Abban hiszek, hogy minden hűtlen embernek előbb-utóbb vállalnia kell az erkölcsi következményeket” – mondja az alibigyártással és hűségteszttel is foglalkozó ügynökség vezetője, aki olykor maga is részt vesz a megbízásokban, alakított már pincérnőt és leszbikus álbarátnőt is.
A falazás és a hűségteszt előfordult már egy családon belül is. „Elsőként a férj fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy készítsünk elő számára alibit: egy vidéki konferenciát. Munkatársunk, aki a kollégáját játszotta, érte ment autóval, majd haza is vitte, a megbízónknál ebédjegy és prospektus is volt, ezekkel igazolhatta, hogy valóban vidéken járt. Miután azt mondta, a felesége nem gyanakvó típus, nem volt szükség rá, hogy elkészítsük a konferenciára szóló meghívót, és arra sem, hogy felhívjuk az esemény előtt az otthoni telefonján, és a feleségén keresztül üzenjünk neki az indulás időpontjáról. Simán elutazott, és a szeretőjével töltötte azt a néhány napot. Másfél hónappal később jelentkezett nálunk a felesége azzal, hogy a gyanúja szerint a férje félrelép. A színészeink közül egy csinos nőt választott ki, és arra kérte, hogy a konditeremben szólítsa meg a férjét. A megismerkedésük után a férfi meghívta a lányt a terem büféjébe, majd újabb randevút beszéltek meg. A legközelebbi találkozásuk alkalmával csak kávéztak, de mivel erről a férj otthon hazudott, az asszony megbizonyosodott róla, hogy a férje titkolózik. Különös tapasztalat ez nekünk is, legtöbbször ugyanis, ha valakinek már van egy titkos kapcsolata, nem szokott megbukni a hűségteszten, mert ha máshoz nem is, legalább a szeretőjéhez hűséges. Ami pedig ennél is meglepőbb, hogy a házaspár azóta is együtt van.”

KISZÁMÍTHATATLAN REAKCIÓK
Az efféle szolgáltatók és a magánnyomozók a bizalomhiány miatt kialakult családi bonyodalmakból élnek. Tari Annamária pszichoterapeuta szerint beláthatatlan reakciókra képes az, aki úgy érzi, megcsalták. „Ez a krízishelyzet az összeomlástól a legádázabb bosszúig bármilyen választ, reakciót kiválthat. Azt gondolnánk, a bosszú a leginkább agresszív megoldás, de ugyanolyan erejű a beszélgetés, amelyben a számonkérés és az elszámoltatás egy vallatótiszt elszántságával folyik napokig, sőt akár éveken át újra és újra előhozva.” Amennyire kiszámíthatatlan, mire képes valaki, ha arra gyanakszik, hogy megcsalják, a szakember szerint az érzelmek ugyanolyan intenzíven és válogatás nélkül jelennek meg akkor is, amikor az illető kézhez kapja a párja félrelépését igazoló fotókat. „Ez egy tudattalan gyászfolyamat, amelyben el kell engedni az addig meglévő képet a kapcsolatról. Egy jól működő párkapcsolat olyan egész, amely nem a két fél összege, hanem az általuk létrehozott új minőség. Megcsalás esetén ez a konstrukció sérül, tehát a vele kapcsolatos összes fantázia, remény, vágy és érzelem átalakul. Nagyon fájdalmas folyamat, még akkor is, ha a pár végül képes lesz a kapcsolat újjáépítésére.”

LEGÁLIS A MEGFIGYELÉS?
Törvény és etikai kódex szabályozza, hogy a magánnyomozók meddig mehetnek el, mi számít legális megfigyelésnek és adatgyűjtésnek. Nem hallgathatnak le például telefonokat, és nem szerelhetnek titokban GPS-t senki autójába. Közterületen viszont figyelhetnek. Magyarországon jelenleg több mint 1500 magánnyomozói igazolvány van forgalomban.

Címlap

top