Szex

Okostelefon kell a jó házassághoz

Megjelent az első olyan alkalmazás telefonra, amellyel a jegyesek kézben tarthatják a kapcsolatukat már a házasságkötés előtt.
Az okos telefonok kell a jó házassághoz
Az ágy közös, a párna nem

A házasság előtti tanácsadás hazánkban nem túl népszerű intézmény. Csupán a templomi esküvőre készülő párok azok, akik kénytelenek néhányszor találkozni a pappal vagy pásztorral, mert nem adja össze őket addig, amíg meg nem tudják, hogy az egyház pontosan mit is ért jó házasság alatt. Ha ilyen dolgokra sem időnk, sem pénzünk nincs, a jövőben az is lehet, hogy elég lesz, ha a telefonunkra veszünk egy „jegyben járó” alkalmazást, amely majd végigvezet a  jegyesség hónapjai alatti buktatókon egészen az oltárig. Már lehet is kapni az első ilyen tanácsadó alkalmazást: a neve Couplet.

A „játék” feltalálója L. Sullivan, aki abban reménykedik, hogy valóban tud segíteni a jegyeseknek felkészülni a házasságra, és hogy maga a jegyesség is több lesz az esküvőre való várakozásnál. A felhasználók hetente többször, elolvasandó leckéket és végrehajtandó gyakorlatokat kapnak. Dr. Sullivan nyilván szakértője lehet az emberi kapcsolatoknak, de ha sikerült olyan sematikus problémamegoldó gépezetet kreálnia, ami egyéni és helyzettől, embertől, időtől és egyéb elemektől függő párkapcsolati helyzeteket automatikusan tud kezelni, akkor hamarosan a Nobel-díjasok listáján láthatjuk viszont. Persze az is lehet, hogy ennyire azért még nem fejlettek a telefonos alkalmazások, de szórakozásnak biztos megfelel, ha épp nincs ott a partner. Mindezért a csodatéteményért csupán 5 dollárt kérnek, és az egyetlen hibája, hogy egyelőre csak iPhone-ra, iPadre és iTouchra elérhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top