Szex

11 dolog, amit minden kapcsolatban elrontunk

Okosak vagyunk, de ha kapcsolatokról van szó, akkor néha felmondja a szolgálatot az intelligenciánk. Összegyűjtöttünk 11 dolgot, amit hajlamosak vagyunk rosszul csinálni.
11 dolog, amit minden kapcsolatban elrontunk
11 dolog, amitől megjön a kedvünk a szexhez

1. Nem tudjuk megbecsülni, hogy a másik mennyire szeret
…És ennek megfelelően vagy permanensen attól rettegünk, hogy mikor fog lelépni, vagy pedig ülünk a babérjainkon annak biztos tudatában, hogy Ottokár úgysem hagyna ott sosem, hiszen halálosan szerelmes belénk. És miközben pöffeszkedünk a biztonságérzetben, fel sem tűnik, hogy Ottokár már a vonatot várja a pályaudvaron.

2. Csak akkor jövünk rá, mennyire szeretjük a másikat, amikor ő minket kevésbé
Elvagyunk-elvagyunk, nem panaszkodhatunk, de azért nem remeg a lábunk, ha meglátjuk a szerelmünket. Egészen addig a pontig, amíg be nem mondja, hogy szeret ugyan minket, de magát még jobban, és ha nem lesz ez meg az, akkor lelép. Ilyenkor hirtelen mindig azt hisszük, hogy halálosan szerelmesek vagyunk. Pedig nem.

11 dolog, amit minden kapcsolatban elrontunk3. Mindig valamit „akarunk” a másiktól
És ha megkapjuk, akkor egyből valami mást várunk. És ha nem kapjuk meg, akkor frusztráltak leszünk és bosszúsak, és még jobban akarjuk. Lehet, hogy csak annyit akarunk, hogy borotválkozzon, ha velünk találkozik, de vannak köztünk sokan, akik jegygyűrűt vagy gyereket, vagy „isten tudja” mit akarnak. Senki nem bírja elviselni, ha nem a személyét akarják, hanem hogy valamilyen tervet végrehajtsanak.

4. Vagy papucsok vagyunk, vagy kőkemény dominák
Néha nehezen találjuk meg az arany középutat abban, hogy mit engedjünk, mit adjunk, és mit várjunk egy kapcsolatban. Pedig ha ez nem sikerül, akkor lapátra tesznek minket. Nyilván nem sok férfi vágyik olyan nőre, aki minden este kétségbeesetten almás pitét süt, majd felkészül az anális szexre, de az sem lehet túl vonzó, ha azt kell érezniük, hogy még arra sem méltóak, hogy cipőinket tisztára nyalják.

5. Azt hisszük, hogy a pasinknak felelősséget kell vállalniuk értünk
Az egy dolog, hogy az jó, ha az ember lánya, ha eltöri a lábát, akkor a párja azonnal ott terem és mindent megold a kórházi fuvartól kezdve a kedvenc könyvek becipeléséig, ugyanakkor ha egy pillanatig is azt hisszük, hogy a pasink örömmel fogja az összes apró-cseprő gondunkat hosszú távon megoldani, akkor fatális tévedés áldozatai vagyunk.

6. Nem mondjuk meg, mit akarunk

Naná, hogy nem. Miért nem képes kitalálni az istenadta? Ha elvárjuk, hogy a pasink tudja, hogy mikor van a névnapunk, vagy hogy milyen csokit is szeretnénk kapni, akkor tévúton vagyunk. Sokkal egyszerűbb megkérni egy pasi kezét, mint addig manipulálni, hogy maga tegye meg, ugyanis minden férfit irritál, ha gondolatolvasásra és egyetértésre akarják kényszeríteni.

11 dolog, amit minden kapcsolatban elrontunk7. Halmozzuk a sérelmeket
…És nem bocsátunk meg, vagyis hárpiák leszünk és újra és újra felhozzuk, hogy elfelejtette a születésnapunkat, hogy nem hívott vissza, amikor vidéken ragadtunk és nem tudtunk hazajönni. Minden apró-cseprő dolgot addig tudunk dédelgetni magunkban, amíg orbitális gazságoknak nem tűnnek.

8. Nem tudjuk megállítani, ha elkezd romlani, nem tudunk rebootolni

Ha valami elromlott a kapcsolatban, akkor olyan szerencsétlenül lavírozunk a problémák között, mint valami mocsárba ragadt madár. Csapkodunk, visítozunk, nagyokat hallgatunk, „úgy” mondjuk, hogy nincs semmi baj, de igazából tehetetlenek vagyunk.

9. Nem vesszük észre, ha vége
Belecsavarodunk egy parttalan, értelmetlen küzdelembe, hogy megmentsünk valamit, ami már nincs is. Agresszívan próbálunk kiváltani érzelmeket magunkból és a másikból sokszor még akkor is, ha már rég csak azért vagyunk együtt, mert el akarjuk odázni a szakítás fájdalmát egy alkalmasabb időpontra.

10. Azt akarjuk, hogy azt akarja, amit mi
Annál semmi nem irritálja jobban a férfiakat, amikor mondjuk, beleegyeznek abba, hogy hullafáradtan még elkísérjenek minket bulizni, mi pedig azon akadunk ki, hogy miért nem örül (?!) – hát azért nem örül, mert nem ezt akarta. Hogy kérhetjük számon, hogy örüljön annak, amit mi kényszerítünk rá?

11. Azt hisszük, hogy egy férfi lehet egyszerre ilyen is meg olyan is
Levadásszuk a westernhőst, aztán csodálkozunk, hogy inkább a prérin ügetne a lovával, mintsem hogy gyereket neveljen és piacra járjon velünk. Úgy kell nekünk. Ha azzal tisztában vagyunk, hogy minket ugyan semmilyen férfi nem fog megváltoztatni, akkor miért gondolnánk, hogy mi majd „betörjük” a rosszfiúkat. Ugyan már.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top