| Kattints további szexhírekért! |
Baromi érdekes, hogy bár azt senki sem kérdőjelezi meg, hogy ér-e a lányoknak iskolába járni, elmenni szavazni, pénzt keresni, autót vezetni, addig akár egy ismerkedésben, flörtben vagy a kapcsolati szexben még mindig nagyon is jelenlevő dilemma, hogy ki kezdeményezzen. Ha a témában legfiatalabb generációkat a középiskolai osztályaimban kérdezem, még ott is meglepően sokan gondolják azt, hogy a kezdeményezés, akár buliban, akár konkrétan az ágyban, még mindig a fiú dolga. Most három nő kérdezett.
 |
| Mester Dóra szexoktató |
Tetszel nekem, megadod a számod?
„Szia! Lehet, hogy túl régimódi a kérdés, de engem még mindig foglalkoztat, hogy ki kezdeményezhet és ki nem. Bejön egy pasi, akivel egy társaságba járunk, de nem tudom, eldönteni, hogy nem mer vagy nem akar kezdeményezni. Én félek megtenni az első lépést, mert mindig azt tanultam, hogy az tipikusan férfiszerep. Ez így van még? Vagy kezdeményezhetek én is? Kicsit tartok a visszautasítástól, meg attól, hogy leégetem magam, mert azért mégis egy társaságba járunk. Mit tudsz tanácsolni? Köszi: Eszter”
Valójában elég nehezen mondható meg, hogy mi is számít az első lépésnek. A pillantások, a testünk jelzései, egy mosoly már sokat elárul anélkül, hogy bármilyen vélt vagy valós renomét, pláne a visszautasítást kockáztatnánk. Eszter, ha ezzel a pasival az egy társaságba járás azt is jelenti, hogy valamennyire már ismeritek egymás, hogy szoktatok beszélgetni, az szerintem már egy elég biztonságos játékteret jelenthet számodra. Ha nem a semmiből kell odalépned és bemutatkoznod, akkor igazából csak a beszélgetés fonalát kell úgy terelgetned, hogy kiderüljön számodra, hogy ő mennyire kíváncsi rád. Így viszonylag egyszerűen tudod – akár finom kétértelmű utalásokkal, flörtös felvetésekkel játszva – jelezni azt is, hogy neked is több ez, mint baráti beszélgetés. Én személy szerint azt gondolom, hogy a csajok éppen úgy kezdeményezhetnek, mint a fiúk, és ha fiúkat kérdezek, mindig azt a választ kapom, hogy vagány dolog, ha egy lány is aktív, és nyitott ilyen játékra.
Szerintem már csak azért is érdemes szakítani a tipikus férfi- vagy női szerepekkel, mert azután később – ha kapcsolat lesz az ismerkedésből – a kezdés meghatározó lehet abban is, hogy mennyire tudunk utána is rugalmasan bánni szerepkészleteinkkel. Azt írod, hogy nem tudod eldönteni, hogy fél megtenni az első lépést, vagy nem akarja ezt a dolgot. Pont ezért szerintem nem lehet „objektíve” megítélni, hogy az a jó, ha valaki rámenős, vagy ha konzervatívabb. Szerintem inkább az a kérdés, hogy a ti kettőtök találkozásában mi az optimális mértéke aktivitásnak. Ez ráadásul az ismerkedés során is folyamatosan változhat. Mintha páros labdajátékot játszanátok. Persze azt is érezned kell, hogy te meddig mozogsz a kezdeményező szerepében komfortosan, és hogy valójában mennyire zavar, zavar-e, ha az derül ki, hogy ez a pasi túl félénk. Én hiszek abban, hogy a kapcsolat egyik legizgalmasabb időszaka maga az ismerkedés, az összes kiszámíthatatlanságával, tervezhetetlenségével. De azt is látom, hogy sokszor a félelmeink, a várakozásaink lebénítanak bennünket ahelyett, hogy a kreatív, a játékos énünket hoznák a felszínre. Én azt mondanám, hogy játssz bátran, szabadon! Ne a társaság véleményére figyelj, hanem kettőtökre; arra, hogy mi mindent hoz elő belőled az irányában érzett kíváncsiság.
Akarlak! Most!
„Helló! Sok barátnőm mesél arról, hogy szinte ők másznak rá a pasijukra, ha szexre vágynak. Néha én is megpróbálnám, de a letámadás olyan pejoratív… Ér nekünk kezdeményezni? Vagy inkább csak utalgassunk egy- két mozdulattal? A pasik hogy viszonyulnak a nyomulós nőkhöz? Rita (24)”
És hogyan néz ki ugyanez a történet, ha vágyaink tárgya történetesen egy ideje már az ágyunkban hever? Akarhat-e a nő „magától” is szexet, vagy az már rámenősségnek számít?
Rita, szia. Azt nem tudom, hogy a pasik általában hogyan viszonyulnak a nyomulós nőkhöz, mint ahogy azt sem tudom, hogy melyik az a pont a kezdeményezésben, ami már túl agresszívnek számít. Szerintem ezt kapcsolata, nője és férfija válogatja. Nálunk otthon, ha mindketten sokat dolgozunk, a párom kifejezetten méltányolja és izgatónak találja, ha én vagyok a rámenősebb. Azt gondolom, hogy egy kapcsolat hosszú távon akkor életképes, hogyha a felek kölcsönösen megtalálják benne, amit keresnek, és nem maradnak vágyaik megválaszolatlanul. Csak azért elhallgatni, visszafogni egy érzést, mert egy nőnek „nem illik” jelezni, ha „áll a puncija”, szerintem hosszú távon mindenkinek csak árt. Viszont ha nem jelzem, hogy figyelj, úgy ennék valamit, úgy elmennék moziba, vagy olyan jólesne, ha ma este letepernél, akkor a másik nem biztos, hogy arra magától is rájön.
Egy kapcsolatban a kommunikáció számtalan kifinomult eszközével játszhatunk, és ez akkor tud izgalmas maradni, ha arra is megvan a lehetőségem, hogy egyszer csak leheletfinom gesztussal jelezzem, hogy jólesne ma együtt, de ha úgy adódik, akkor ennél sokkal direktebben is megtehessem ugyanezt. Annyi mindentől függ, hogy érti-e a másik, amit mondok, rám van-e épp hangolódva, ésatöbbi. Persze az egészen más tészta, hogyha aszimmetria van a felek vágyában, vagy a gyakoriság iránti igényben, és azt kell összehangolni. A „Több szexet akarok, vedd már észre!” címmel meghirdetett csoportbeszélgetéseken rendre ki szokott derülni, hogy a nemi szerepek itt is nagyon változatosak. Van, hogy a férfi vágyna több szexre, de legalább ilyen gyakorisággal jönnek feleségek is azzal, hogy hiányolják az intenzívebb szexuális életet. Egy ismétlődő kudarcos kezdeményezés valóban tűnhet nyomulásnak, ami egy idő után mindkettőnket frusztrál. Ebben visszalépegetni és feloldani a sérelmeket, neuralgikus pontokat azonban már komolyabb kapcsolati és önismereti munkát igényel.
Figyelj, drágám, én így szeretem!
„32 éves vagyok és elég tapasztaltnak tartom magam a szex terén, a mostani partnerem azonban néhány dolgot nem úgy csinál, ahogy én szeretem. Nem tudom, hogy fel lehet-e neki hozni ezeket a dolgokat, vagy egyszerűen csak akció közben vezessem rá arra, hogy mit hogyan csináljon? Szerinted ez már olyan téma, amivel sértem a férfiúi büszkeségét? Mert azt semmiképpen nem szeretném. Üdv:Helga”
Helga, szia. Szerintem a kapcsolati szexben, ha valami, a kommunikáció az egyik legfontosabb dolog. Én még emlékszem „lánykoromra”, amikor azt már éreztem, hogy hogyan esne jól, de fogalmam sem volt róla, hogy ezt ki is mondhatom, és ha igen, akkor hogyan. Ehelyett inkább ha szexre került a sor, fészkelődtem, helyezkedtem, mindig úgy, hogy nekem is jó legyen. Szerintem a tapasztalat, ha valamiben, ebben is nagy segítség; hogy a testedről, a gyönyörödről szóló tudást meg is tudd osztani a partnereddel. Jó esetben az évek során, kapcsolatról kapcsolatra vándorolva sokat tanulunk magunkról és a másik nemről, de ez mégis mindig csak általános tudás marad, arra nem biztos, hogy választ ad, hogy konkrétan nekem, veled, éppen most mi hogyan lenne jó. Szerintem egyáltalán nem ciki az ágyban sem kérdezni, kérni, megmutatni, beszélgetni, sőt! Ha ez sérti a partnered büszkeségét, akkor azzal is érdemes dolgoznotok. Attól biztosan nem sértődik meg, ha megmondod, hogy nem szereted sem a spárgát, sem a sütőtököt, miért kellene bántónak éreznie, ha te erősebb vagy gyengébb, ilyenebb vagy olyanabb érintést preferálsz, mint az előző barátnői. Én mindenképpen azt javasolnám, hogy valahogy tanuljatok meg a szexről – akár az ágyban előtte, utána, vagy az ágyon kívül is – nyíltan beszélgetni. Kérdezd te is őt arról, hogy neki milyen vágyai vannak, mi hogyan esne jól, így nem fogja azt érezni, hogy ő nem csinál jól valamit, hanem ezzel azt üzened, hogy az a természetes, hogy folyton tanuljuk egymást.
Ha neked is kérdésed van, írj!
