A szerelem csak a nyugati civilizációkban áll mindenekfölött. A keleti kultúrákban senkinek nem jut eszébe a családja, gyerekei boldogságát feláldozni a szerelem oltárán. A házasságok sem ilyen ingatag alapra épülnek. Amíg a vallás irányította a nyugati világ életét, addig a házasságtörés bűn volt, a szerelem pedig ritka. A vallás gyengülésével egyre kevesebben hittek a túlvilági boldogságban, és erősödött az a szemlélet, hogy mindenkinek egy élete van, és ebben joga van a boldogsághoz. Ha többször, akkor többször. Akár áldozatok árán is.
Felmentve?
Magdi és Miklós nyolc éve házasodtak össze. Ahogy az lenni szokott, a szerelmet egy idő után felváltotta a szeretet, a kapcsolatot pedig szorosra zárta a közös otthon, a hitelek, a gyerek. Kicsit belekényelmesedtek az évekbe, Magdi harminc kilót, Miki húszat húzott magára. De boldognak látszottak, soha fel nem merült volna, hogy bárki megingathatná a házasságot.
Aztán snitt. A kívülállók sokáig csak azt vették észre, hogy Miki lefogyott. Hajt látástól vakulásig. Magdi nyúzott, és egyre ritkábbak a hétvégi kirándulások. Egy őszi péntek délutánon pedig kiderült az igazság: Miki megismerkedett egy fiatal tanárnővel. Halálosan beleszeretett. Nem tudott és nem is akart féket szabni a vágyainak. Elköltözött, beadta a válópert. A Facebook-oldalára azonnal új képeket tett fel, összebújós bécsi fotókat, karácsonyi bejgliszeletelőset – nem törődve azzal, hogy mit szól ehhez a régi család. Pedig a gyerek már netezik, és a volt feleség is az ismerősök közé tartozik. De nem érdekelte semmi, mert szerelmes. Azt még nem tudja, miként lehetne kifarolni a hitelek szorításából, hogyan kéne összeédesgetni a szerelmét és a fiát, és kikerülni Magdi kisírt tekintetét. De nem akar ezzel foglalkozni, mert felmentve érzi magát. Nem tehet semmiről, hiszen szerelmes.
Ellenállhatatlan vágyak?
A szerelmesek legtöbbet hangoztatott mondata ez. Meg hogy nem tudtam ellenállni, magával söpört a vágy, elsodort a szenvedély. De valóban ennyire sodró erejű a vágy? Vagy ennyire ingatag maga az ember? Szendi Gábor klinikai szakpszichológus egy fiatal nő után vágyakozó családos férfinak a következőket írja: „Tegyük fel, imádja a szép sportkocsikat, s egy nap meglátja álmai kocsiját. Tízmillióért. Bemegy a szalonba, beleül, váratlanul felajánlják, hogy mehet vele egy kört. Amikor kiszáll belőle, úgy érzi, belehal, ha ez a kocsi nem lesz a magáé. Aztán hazamegy, és amikor másnap elmegy a szalon mellett, józanul arra gondol: nincs rá pénzem, és kész. Nem fogja ellopni, nem rabol érte bankot, elviseli a tudatot, hogy létezik egy csodálatos autó, ami nem lehet a magáé. Cseréljük ki az autót a megismert hölgyre. Mi a különbség? Az, hogy az autólopás büntetendő, a félrelépés pedig »csak« erkölcsi vétség. Ezért aztán az autó képét el tudná hessegetni magától, míg egy nő esetén a vágy »ellenállhatatlannak« tűnik. Valójában csak a kockázat kisebb. Végül is nem a börtönt kockáztatja, »csak« felesége lelkébe gázol, és a gyerekei boldogságát teszi kockára.”
A vágy nem bűn
Vajon mennyire törvényszerű, hogy megjelenik egy vonzó ismeretlen, és kőkemény csatákat kell vívni a vággyal? Battonyai Tünde pszichiáter szerint a vágy önmagában nem gond; az a baj, hogy a saját kapcsolatunkban ezt nem éljük meg. Sőt esetleg erős hiányban szenvedünk, ezért ilyenkor elég, ha felbukkan az a valaki, és máris beüt a szerelem. „Sokéves házasságban hajlamosak vagyunk kényelmesen hátradőlni, hiszen már megszereztük, amit akartunk – mondja szakértőnk. – Nem kell pedálozni, hódítani, játszmázni, elég bámulni a tévét, pasziánszozni a számítógépen. Pedig nem elég. A mi felelősségünk, hogy tíz-tizenöt-húsz év után is fenntartsuk a tüzet, és élettel töltsük meg a kapcsolatot.”
Nem könnyű a helyzetünk, hiszen nem erre vagyunk szocializálva. Ebből a szempontból úttörő generáció miénk, akiknek minta nélkül kell megtanulniuk ezt. Mert mit hallottunk az anyáinktól? Hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, és hogy legyen tiszta és rendes a lakás. De hogyan maradjunk vonzóak, hogyan csábítsuk el nap mint nap a partnerünket? Ezt nemigen mondta senki. A férfiaknak sincsenek mintáik, az apák se udvaroltak otthon az anyáknak, így senki nem is gondolná, hogy ez milyen fontos.
A szerelem helye
Fiatalság- és szerelemkultusz van. A filmekből ömlik a csók, a szenvedély szinte átsüt a vásznon. Ehhez képest a világ kicsit másképp fest, így nem csoda, hogy folyton a szerelem után sóvárgunk.
Szvetelszky Zsuzsa, az ELTE kutatója szerint mára sokkal jobban kitolódott a szerelem időszaka is. Állandósult téma ez már az óvodában, és ugyanígy előfordulhat a késő öregkorban is.
A szakértő úgy véli, nincs a téma túlbeszélve, hiszen ez tényleg csodaszép érzelem. Ezért nézünk szívesen szerelmes filmeket, olvasunk romantikus könyveket. A szerelem csodálatos érzés, amíg örömöt ad, gyerekek születnek, s a személyiség épül általa. Ha azonban rombol, munkában, tevékenységeinkben gátol, agressziót szabadít fel, akkor már nem nevezhető pozitív érzelemnek. A szerelemnek tehát megvan a helye az életünkben. Más dolgok előtt vagy mögött. A sorrend a fontos.
Szerelemféltésből
Enyhítő körülménynek számít-e a tébolyult érzelem, ami bűntett elkövetésére sarkall? „A jogi szakzsargon ugyan használja a szerelemféltés kifejezést – mondja dr. Simkó Gabriella jogász –, de ez nem jogi kategória. Önmagában pedig nem alapozza meg például az emberölés enyhébb esetét, a felindulásból elkövetett emberölést. Itt ugyanis az elkövetésnek rögtönösnek (azonnalinak, mint egy hirtelen támadás kivédésénél), a felkavaró érzelemnek orvosi értelemben tudatszűkítőnek, az indítéknak pedig erkölcsileg menthetőnek kell lennie. Ebbe nem fér bele, hogy mással meglátva kedvesünket kisétálunk a kamrába egy baltáért. Hazánkban a házasságtörés nem bűntett, sőt válásnál sem »súlyosbító körülmény«, hogy ki lépett félre. Mindez a megcsalás erkölcsi súlyát is jelzi, azt, hogy a szerelmi kapcsolat magánügy, a jog nem ad segédkezet ahhoz, hogy egy felnőtt embert felmentsen azért, mert nem elég felnőtt érzelmileg ahhoz, hogy rendezni tudja magában a tényt: a másiknak egy másikra van szüksége.”
