A mindent eldöntő kék csík

Nemrégiben a szomszédunkban élő családba érkezett meg a harmadik gyerek. Viccelődve beszélgettünk a tudatos családtervezésről, amikor az immáron háromgyerekes apa előállt a farbával, hogy szerinte a lányok akkor esnek teherbe, amikor rápisilnek a terhestesztre.

Valamiért régóta izgat kifejezetten az a pillanat, amikor lányok, asszonyok legtöbbször teljes intimitásban, otthon a WC-n kuporognak a terhesteszt fölött. Mert hát a gyorstesztre az esetek többségében rá kell pisilni (kivétel azoknak, akik pohárkába pisilnek és utána tesztelnek), hogy kellő idő eltelte után a tesztablakban megjelenhessen a terhességet jelző kék vagy piros csík. Úgy gondoltam, hogy élek a „heti gyors” műfaji szabadságával, és ezúttal sem a kiforrott mondanivalóra, sem a szakmai tökélyre nem fogok törekedni, egyszerűen csak megosztok egy gondolatot, ami régóta dolgozik bennem. Azért a téma, remélem, áll némi kapcsolatban a szexszel. Ráadásul nem is csak a szexszel, de nők, csajok, lányok, asszonyok testükkel, szerelmükkel, szexualitásukkal, termékenységgel való sokszor igen ellentmondásos viszonyával.

Terhességi gyorstesztelés

A tesztre pisilés pillanata – amit akár ki is lehet terjeszteni a teszt megvásárlásnak, illetve a vásárlás elhatározásának helyzeteire is – szerintem koncentráltan tartalmaz egy csomó mindent a szex-szerelem-test és minden más élményvilágával kapcsolatban. Furcsa, hogy mennyire elképesztő érzelmeket hozhat elő ez az egyszerű – otthon is végezhető – praktikus „egészségügyi” procedúra, ami… minek is a tesztje valójában? Én, vagyis mi például a kisfiam születése előtt elhatároztuk ugyan, hogy nem védekezünk, de a kvázi azonnali fogantatásra – hogy úgy mondjam – mégsem voltam felkészülve. Azt hiszem, hogy az az érzelmi reakció, ami egyrészt a teszt azonnali megismétlését, gyors leizzadást, síró és nevető rohamot egy időben váltott ki belőlem, hát korántsem volt moderáltnak nevezhető. Szerintem van valami modern kori szimbolikája ennek a női műveletnek. Várva várt gyermek reményében izgulunk a kék csík fölött, vagy szorongással, mert az egész csak egy jó dugásnak indult, fene akarna éppen ebből gyereket? Milyen kapcsolat körvonalazódik a WC-ajtón kívül: egy férfi, aki egyáltalán nem akar többet, vagy rajong és családért eped, vagy mindegy, mert minden mindegy, vagy már van neki három máshonnan, és most nem tudjuk, mi lesz? Szeret-nem szeret? Hogy fogadja majd? Az anyukámék idejében még hallgatólagosan elfogadott fogamzásgátlási megoldás volt az abortusz. Gyereket szült nőként borzasztó furcsa elgondolni, hogy mennyire relatív is ehhez az egészhez, a testünkben zajló „ügyekhez” való viszonyunk. Ha anyáinkat kérdezzük, akkor nem is volt akkora nagy dolog, mit kell ezen annyit agyalni… és közben meg van, aki kikészül még a gondolattól is. És most nem mennék bele abba, hogy általában a magzat, élet és halál szemszögéből ebben a kérdésben milyen elvi nézetek ütköznek, engem most kizárólag a teszt fölött óvatosan, kis sugárban pisilő nők lelke izgat. Hogy mit jelent anyává válni? Milyen érzés, amikor a bizonyosság ilyen hirtelen zuhan ránk és a pillanat tört része alatt kell szembesülnünk egy életre szóló változással? És mi van azokkal a nőkkel, akik nagyon szeretnének gyereket és sokadszorra élik át a „megint semmi” érzését? Akik már szoktatják magukat a csalódáshoz, és a teszt ennek a szomorú érzelmi rutinnak a szimbóluma? És akiknek ez a rutin épp az ellenkezője, amikor az „ön nem terhes” eredményt egy újbóli megkönnyebbült sóhaj kíséri?

Előtte gondolkodj, ne utána!

Szexoktatóként rendszeresen kell beszélgetnem kamaszokkal a felelősségről, a szex lehetséges következményeiről. A ma Magyarországon mainstream „szexuális felvilágosítás” címén futó tájékoztatás ezt az egészet úgy kezeli, hogy azzal csak ráerősít az amúgy is mindenkiben élő szorongásra, hogy mi van akkor, ha nem várt terhesség egy jóleső szeretkezés eredménye. Fontos lenne, hogy a szexuális felelősségre nevelés ne ijesztgetés legyen, sokkal inkább egy pozitív hangvételű, értelmes gondolkodásra való felkészítés. Elméletben minden rendes „gyerek”, mint az egyszeregyet, úgy tudja, hogy védekezés nélküli szexből kisbaba születhet. És mégis. Kíváncsi lennék, hogy hány magát felelősnek és komolynak tartó felnőtt néz vissza bohó vagy akár kevésbé szabados múltjába úgy, hogy ne lenne valami enyhébb vagy komolyabb, tudott vagy titkos története annak a bizonyos dugásnak a nem várt következményeiről. Szerintem nincs olyan, aktív szexuális életet élő nő, aki ne ismerné a menzesz körüli napokban az „ugye meg fog jönni”, vagy a „késik, mi lehet?” érzéseket. Emlékszem, hogy 16 évesen, rendes óvszeres védekezés ellenére a menzesz előtti napokban mindig hosszan ücsörögtem forró vízben, csak hogy biztosan megjöjjön. És hiába ez a fiúkkal együtt, közösen eltöltött szeretkezések következménye, mégis valahogy mindig más a nők ezzel kapcsolatos zsigeri szorongása; hogy sosem mehetünk biztosra. Akármi történik is, csak a mi testünkben zajlik ez az egész, mi visszük a bőrünket a vásárra. Szülőként, nevelőként ezért is tartom fontosnak a fiúkba is alapvető empátiát és felelősségérzetet „belebeszélgetni”.

Szex vagy teszt?

Mester Dóra

Mi köze ennek az egésznek a szexhez? A szeretkezések, vagy akár egyéjszakás kalandok minőségét, a spontaneitást, a szexhez való hozzáállásunkat alapvetően meghatározhatja, hogy ha kifejezetten akarunk vagy ha nagyon nem akarunk belőle gyereket. Az előbbiben a szeretkezések gyakran gyertyaállásban végződnek, kiszámolt naptár szerint haladnak és/vagy épp nagy szerelmes összeolvadásokat jelentenek. Az utóbbinál viszont könnyen elképzelhető, hogy a szexet állandó szorongás kíséri, tartózkodás, óvatosság, túlzott kontroll. Az esetek többsége persze mind érzelmileg, mind a konkrét helyzeteket illetően valahol e két szélsőség között mozog. Kicsit meghasonlott érzés, hogy szakmailag azt az álláspontot kell képviselnem, miszerint minden körülmények között tudatosnak és felkészültnek kell lennünk, és a véletlenek egyszerűen nem megengedettek. A saját testünk, saját életünk a tét, ezzel nem lehet viccelni. De a realitás mégis az, hogy vannak helyzetek, amikor ezek a dolgok a legkevésbé sem ideáltipikusan alakulnak. Ha ott vagyunk például kvázi pucéran, a fiú zavartan kotorász a zsebében, „basszus, azt hittem, van nálam”, nos, akkor ki lesz, aki visszahúzza a bugyiját és leugrik a nonstopba óvszerért? Az élet a legnagyobb önkontroll és szervezettség ellenére is csak olyan, amilyen, és ez sok kapcsolatban örömként vagy épp konfliktus forrásaként jelenik meg. Hogy van ez az egész teherbe esés dolog a nők lelkében? Hogyan jelenik meg a szexhez, szerelemhez való viszonyukban? Nem tudom. De azt gondolom, itt a remek lehetőség, hogy másokat is megkérdezzek. Aki tudja, mondja meg!