Marilyn 1947-ben |
Augusztus 7-én Buenos Airesben kínálja fel eladásra egy spanyol gyűjtő, Mikel Borsa az amerikai színésznőről készült felvételt. Legalább 500 ezer dolláros bevételt várnak a hatperces, szemcsés, fekete-fehér szexfilmtől, amelyet szerinte 1947-ben vettek fel a húszéves Monroe-val, aki akkor még eredeti nevén, Norma Jean Bakerként szerepelt.
A tekintélyes Monroe-relikviagyűjteménnyel rendelkező Scott Fortner azonban azt állítja: a filmen látható nő nagyobb darab és kevésbé nőies, mint a legendás filmsztár. „Ez nem Marilyn. Sem az áll, sem az ajkak, sem a fogak nem hasonlítanak. Marilyn apró kis teremtés volt. Ezt tényként mondhatom. Birtokomban vannak a ruhái” – jelentette ki a gyűjtő.
Borsa viszont arra hivatkozik, hogy a most kalapács alá kerülő film annak a 16 milliméteres felvételnek a párja, amely több mint egy évtizede bukkant fel. Mint mondta: a negyvenes években bevett szokás volt, hogy egyszerre két kamerával – 8 és 16 milliméteressel – is felvették a szexfilmeket, mert a közönség körében mindkét formátum forgalomban volt. Borsa a 16 milliméteres verzió 1997-es eladásában is közreműködött, ezt egy európai magazin vette meg 1,2 millió dollárért, majd 600 ezer példányban forgalomba hozta.
A spanyol gyűjtő nem volt hajlandó elárulni, hogy eredetileg kinek a tulajdonában volt a 16 milliméteres és a most előkerült 8 milliméteres tekercs, és azt sem, hogy kik nevében közvetít. A Buenos Aires-i árverésen befolyó bevételből ugyanis ő tízszázalékos részesedést kap. Jóslása szerint az aukció körül legalább akkora lesz a médiafelhajtás, mint annak idején 1997-ben Madridban, amikor levetítette a 16 milliméteres felvételt.
A korábban felbukkant másik filmen látható nő arca sok vonásában különbözik a világ által megismert sztárétól, viszont hasonlít a negyvenes évek végén még az első filmjeiben látható Monroe-hoz. Azt Scott Fortner és más gyűjtők is elismerik, hogy a színésznő sokat fogyott, mire ismertté vált, és több plasztikai műtéten is átesett. Marilyn Monroe 1962-ben, 36 esztendős korában hunyt el altatótúladagolás következtében.