A hír: Hetente egyszer sem csókolja meg egymást a brit házaspárok ötöde, Kelet-Anglia lakosai a legcsókosabbak – ilyen információkkal szolgál az a felmérés, amelyet a Brit Szívalapítvány végeztetett. Kiderült, hogy a csókhossz házaspárok között legfeljebb 5 másodperc, és a 18–24 év közötti korosztály a „legcsókosabb”: hetente átlagosan 11-szer tapadnak egymáshoz ajkukkal a párok. A tanulmányt ismertető The Daily Telegraph című brit lap arra a megállapításra is kitér, miszerint minél idősebb egy házaspár, annál kevesebbet csókolózik.
Peller Mariann véleménye:
Egyszerűen imádok csókolózni! Azt hiszem, aki nem szeret, annak még nem volt része igazán jó, érzéki, lélekborzoló, összeolvadós csókban. A Randiguru című filmben mondja Will Smith, Alias Hitch egyik ügyfelének, hogy a nők 98 százaléka már az első csókból képes megjósolni a kapcsolat kimenetelét, de legalábbis levonható belőle néhány igen hasznos következtetés. A legtöbb esetben az is, hogy milyen lesz a szex az illetővel.
Tiniként annyira vártam már, hogy elcsattanjon az első, szerelmetes csókom! Amikor romantikus filmeket vagy tinivígjátékokat néztem, mindig beleéltem magam a főszereplő lány helyzetébe, és szinte ugyanúgy dobogott a szívem, mintha engem csókolt volna meg lángoló szerelemmel a vásznon szereplő szépfiú (teszem azt, Freddie Prince Jr. A csaj nem jár egyedül című filmben). Ez persze veszélyes, mert az ember lánya nagyjából ezt az érzést várja, amikor végre tényleg sor kerül az első csókra az ő helyes fiújával.
Úristen, de rossz élmény volt az első, igazi csókom! Tizenhat voltam, a fiú két évvel idősebb. Azt hiszem, két egész hétig „jártunk”, az első csókra pedig az első randi után került sor. Moziban voltunk a Westendben, az Anna és a királyt néztük meg (atyám, de hosszú film!). Már ott is próbálkozott szegénykém, hogy átkaroljon, de valahogy mindig rosszkor fordultam felé, ezért mindig meggondolta magát. Aztán hazakísért és megálltunk a házunk előtt. Emlékszem, hogy átkarol, hogy közeledik az arca – aha, itt kell becsukni a szemet –, aztán egyszer csak egy hatalmas nyálas nyelv forgott rendületlenül a számban, amitől gyakorlatilag az én pici nyelvem meg se tudott moccanni. Végtelen hosszúnak tűnt ez a „csók”, és ahogy egy pillanatra kinyitottam a szemem, az utcai lámpa fénye, ami alatt megálltunk, az arcomba világított, láttam a csillagokat az égen, aztán egyszer csak elengedett… Gyorsan elbúcsúztam kedvesen és besiettem a házba. Szegény szüleim nem értették, miért pityergek, mire azt feleltem, hogy megcsókolt. – Na, és milyen volt? – Ez egy nyáltenger! – Jót nevettek.
Tulajdonképpen az ezt követő tíz évben keresgéltem a tökéletes csókot. Volt néhány „tehetséges” fiú, és jó pár ügyetlen. Esküszöm, nincs annál kiábrándítóbb, amikor egy pasi csak keményen köröz a nyelvével. Semmi érzés, semmi finomság vagy izgalom.
2010. augusztus 8-án aztán megtaláltam a Tökéletes Csókot. Ezen a nyári estén a teraszon üldögéltünk, beszélgettünk. Bár még csak ismerkedtünk, mégis mintha ismertük volna egymás apró rezdüléseit. Ezért még inkább izgultam, vajon ezt fogom-e érezni a csókjából is. Nem is tudom, hogyan, egyszer csak ott volt a puha, finom szája az enyémen. Az íze, a mozdulatai, mindent ismertem, maga volt a csoda. Amikor nagy sokára szétváltunk, láttam, hogy ő is elképedt. Azt mondta az én Szerelmem: „Mintha tíz éve csókolnám a szádat, amit direkt nekem formáltak.”
Hát hogy lehetne erről az élményről lemondani, akárhány éves lesz is az ember? Tudom, a párok változnak, a kapcsolatok nem egyszerűek, én mégis reménykedem, hogy a csókjaink száma és főleg minősége negatív irányba nem fog változni, mert éltető erőt ad minden egyes lélek-érintkezés, amivel járnak.
