Szex

Bosszúból a legjobb az egyéjszakás kaland

Lezárult a Nők Lapja Café Egyéjszakás Szextesztje. Kiderült, hogy kalandvágyók vagyunk, és hogy mindenki másképp csinálja. Ki bosszúból, ki fogadásból, ki pénzért. Íme az összesítés!

Egy biztos, olyan ember szinte nincs, akinek ne lett volna egyéjszakás kapcsolata, legalábbis a Nők Lapja Café 2011-es Szextesztje alapján ez az érték mindössze egy százalék, ami majdnem nulla. Az már elhanyagolható körülmény, hogy majdnem mindenki mást ért az egyéjszakás kaland fogalma alatt: vannak ugyanis páran, akik a szex mellett szigorúan e kategóriába sorolják az ártatlan flörtöt, a hiányos öltözetben való együtt alvást, de sokaknál, idézzük, az „ismerkedés”, a „gyógypetting”, a „komolyabb tapizás” is műfaji besorolást kap. Hasonlóképp az, amikor az ember nem is emlékszik arra, hogy mi történt előző este. Ennek fényében van, akinek szótárában az egyéjszakás kaland az „amikor két ember annyira részeg, hogy másnap már nem is emlékszik, kivel volt”. Nem úgy az, aki nemcsak hogy emlékszik az aktusra, de feltételhez is köti, számára az ügy akkor minősül egyéjszakás kalandnak, amikor orgazmus is van – ha nincs csúcs, nem történt határátlépés sem. Világos.

Az alkalmi szex definiálásával szemmel láthatóan bajban vagyunk, de szerencse, hogy a nyolcezer-huszonharmadik tesztkitöltő segítségünkre siet, és két mondatban meghatározza a dolog esszenciáját: „Minden eset más és másfajta. Lehet egy vad csókolózással eltöltött este is varázslatos, de persze ha szex a vége, az sem gond.” (Szeretjük ezt a leírást, felvettük a szótárba.)

Hogy számszerűen hányan, hogyan és kivel csináljuk, az kiderül a galériánkból – katt a képre –, de a tanulságosabb hozzászólásokat is összeválogattuk.


SZEXTESZT KÉPEKBEN:

Megnézem
Összes kép (1)

Kalandorok, hol vagytok?

Alkalmi „bűntársat” találni nem nehéz, tudja ezt az a sok ezer kattintó is, aki legalább egyszer már részt vett ilyen kalandtúrán: lecsapott a barát barátjára, az osztálytársra vagy a kollégára, netán levadászott valakit a világhálón, vagy a tengerparton fogta ki áldozatát. De izgalmas helyszínekből sincs hiány, van, aki a kórházban, a jógatáborban, a lépcsőházban vagy a metróaluljáróban indult el a bűnbeesés útján. S ahogy mindennek, úgy ennek a műfajnak is vannak egészen kényelmes követői, ők nem mennek túl messzire (földrajzilag legalábbis), egészen pontosan csak a szomszédba kopogtatnak át a kielégülésért. De akárki akármit mond, a számok is igazolják, hogy a legeslegegyszerűbb verzió továbbra is a jól bevált ex, a mellényúlás esélye a nullához közelít.

Mitől jó az az egy?

Ha megvan a partner, a többi már „közös munka”, ahol nem árt, ha a felek hasonlóképp gondolkodnak arról, hogy mitől lesz jó az esemény – így elkerülhetők a traumák. Az érzelmek kizárása, a kémia meg a közös hullámhossz szinte műfaji alapkritérium, de megtudtuk, hogy pikáns lehet az együttlét, ha valaki bosszúból szexel, illetve ha a hűtlen szerepébe bújik: „izgalmas, ha mindkettőtöknek van párja”. Az egyszerűbb lelkületűek azonban nem bonyolítják túl a kérdést, szerintük az alkalmi szex attól jó, „ha az egyénnek tök mindegy, hogy kivel, mikor és hol csinálja”. Arra viszont álmunkban sem gondoltunk volna, hogy a behúzott függöny ennél a kérdésnél felmerülhet, márpedig egy tesztelőnk számára kell a sötétség nyújtotta biztonság.

Miért megyünk bele?

A legtöbben játéknak fogják fel vagy kalandként élik meg, de válaszadóink között meglepően sokan vannak, akik őszintén bevallják, hogy ilyenkor társat keresnek. Vannak, akik sportként, netán fogadásból élik meg az egyéjszakás kalandot, de olyan is akadt, aki egész egyszerűen pénzkereseti forrásként fogja fel az egészet (ő valószínűleg rossz tesztet töltött ki).

Olyan ártatlan kalandorunk is akadt, akit őszintén sajnálunk, valahogy az események áldozatává vált: „a helyzet hozta, de igazából én nem szeretem”. Belőlük ráadásul több is van: „beestem a helyzetbe, nem én kerestem, így alakult”. És ő is: „ha egy ismerkedés után négy fal közé kerül az ember, akkor többnyire nincs más választása” (ennyit az ember önrendelkezési jogáról).

Aztán ott vannak azok, akik nem fecsérelik az időt: az egyéjszakás kaland „amolyan teszt, ha az illető tetszik, és az ágyban is bejön, akkor több lesz a dologból, mint egyéjszakás kaland”. Ha meg nem jön be, jöhet a következő. Gyors, hatékony, egyértelmű.

S míg sokak számára mindez nem más, mint a carpe diem, vagyis élni a pillanatnak, „Csak a rock n’ roll hajt!” Élvezni az életet!”, addig másnak az egész műfaj egy kész fertő. Egy kommentelőnk számára az alkalmi szex annyit jelent, mint: „laza élet, fertőzések, érzelmek kihalása”. Ő minden bizonnyal ebbe a kategóriába sorolná azt az olvasót, akinek ez a fajta élmény röviden, tömören csak annyit jelent: „megint durván berúgtam”.

És miért hagynánk ki?

Sok ember számára ez a kérdés nem rejt túl sok értelmet, sok ezren csak annyit írtak, ha esik, ha fúj: „Belemennék!” Náluk csak azok voltak többségben, akiket a nemi úton terjedő betegségek riasztanának vissza, illetve az, „ha ronda a másik”. Olyan válaszadó is akadt, aki a párjától retteg, szerinte „30 év házasság utáni félelem” elég komoly indok arra, hogy valaki lemondjon a pillanat nyújtotta örömökről.

A válogatósabbak alkalmi szex során sem bíznak semmit a véletlenre, és simán lemondanak róla, ha a „partner testi, szellemi, intelligencia adottságai” nem megfelelőek, vagy „ha nem tudom a másik embert leinformálni”. Aztán ott vannak azok, akik képtelenek átadni magukat az éjszakának, a tartás és a női önbecsülés töri derékba a légyottot: „Nem akarom, hogy a szemében könnyű prédának tűnjek. Igenis dolgozzon meg értem.” És persze a nemi egyenlőtlenség sem maradhat ki az ellenérvek sorában: „Míg a férfinak dicsőség, addig a nőnek szégyen egy ilyen éjszaka.”

A legnagyobb tanulság

Aki szerencsésen túlélt már legalább egy alkalmi szexet, az nagyjából tudja, hogy legközelebb mit csináljon másképp. Sokan kőbe vésnék, hogy a telefonszámot meg a valós nevet megadni szigorúan tilos, de az alkoholról is sokan lebeszélnek: „berúgva nem jó” az ilyen. De most már azt is tudjuk, hogy az alkalmi szex nem mindig alakul úgy, mint a mozivásznon, „nem mindig azt kapod, amit elképzeltél”. Egészen biztos, hogy így lehetett ezzel az is, akinek a legnagyobb tanulság: „Sose hagyd, hogy egy idegen férfi megbilincseljen!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top