A szeptemberi évkezdés, felteszem, nem csak a mi családunk életét tette hirtelen megint nagyon sűrűvé. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a nyári nyugalom és nagy egymásra figyelés után most ovikezdés, iskolakezdés, este örülünk, ha fektetés után még visszaülhetünk a számítógép elé. Hoppá, és közben telnek a hetek és a szerelmi életünk lassan a múlté. És nagyon remélem, hogy pánikra semmi ok, egyszerűen ez az az időszak, ami hát nem éppen a szexről, az egymásba bújós intimitásról szól. Semmi baj nincs is ezzel, vagy mégis?
A címben szereplő mondatot annak idején egy fiatal anya mondta a „Több szexet akarok, vedd már észre!” címmel időről időre megszervezett csoportbeszélgetések egyikén. Mármint, hogy miért nem inkább a „kevesebb szexet akarok” címmel tartok csoportot. Azóta is sokan keresnek meg azzal, hogy hogyan lehet fenntartani az élet mindenféle kihívásai között a kölcsönös szenvedélyt. Amire mondanám is a „hivatalos” választ: sok odafigyeléssel, munkával, kölcsönös érzékenységgel, blablabla. De miközben magam is vallom, hogy ezek baromi fontosak, azt is tudom, hogy ez azért mégsem olyan egyszerű. Sokszor nem elég akarni, dolgozni érte, ha az egész tudatosság maszlag mögött végeredményben a vágy valami borzalmasan bonyolult folyamata munkálkodik.
A vágy nyugalmi időszakai
Mondhatnám az egyetemi vizsgaidőszakot, munkakezdést, betegséget, de akár a gyerekvállalást is, amikor még a legintenzívebb szerelmi kapcsolatokban is alábbhagy a szenvedély. Szerintem nincs is ebben semmi bonyolult; ha a figyelem, a stressz, vagy akár csak a fizikai erőnlétünk nem engedi, akkor kifejezett erőfeszítést igényel még arra is koncentrálni, hogy este, vagy épp amikor végre összekerülünk, egymásra is képesek legyünk ugyanezzel az intenzitással figyelni. Mégis, valahogy ennél mégis kicsit trükkösebb ez a történet.
Míg egyik oldalon teljesen természetes, hogy vannak nyugalmi időszakok a szexuális életünkben, addig ezt felismerni és elfogadni nem is olyan könnyű. Pedig ha valamit, ezt érdemes egyfajta tudatos képességgé fejleszteni: hogy képesek legyünk meglátni, ha épp a vágy alvó periódusát éljük. És ami még fontosabb, hogy ez a felismerés egyben azt is jelentse, hogy képesek legyünk a külvilág vélt vagy valós elvárásait is a „helyi értékükön” kezelni, egyben kiélvezni a vágymentes időszakot. Mert ha közben azon agyalunk, hogy mi mindent kellene csinálnunk, mi mindenről maradunk le… attól sem a vágyunk nem jön vissza, de az összes többi dolgunkat is csak stresszel, szorongással, nyugtalansággal terheljük.
Csettintésre indulj újra
 |
| Mester Dóra szexoktató |
Na és itt jönnek újabb furfangos elemek a történetbe. Mert ha egyszer végre sikerül leráznunk az álompárról, áloméletről szóló elvárásokat, és megbékéltünk azzal, hogy az életünkben időnként szexmentes időszakok is vannak, akkor jön a következő kérdés: mi van, ha így maradunk? Sokak tapasztalata ugyanis az, hogy a szexről is „le lehet szokni”, ahogy egy idegen nyelv is megkopik, ha nem beszélünk rajta. Nem egy kapcsolat ment már rá arra, hogy vagy a gyerek születése miatt, vagy más okból a szexmentes időszak egyszerűen úgy maradt. Sokszor érzem, hogy itt nekem is megáll a tudományom, de legalábbis azt, hogy az erről való beszéd, az ezen való tudatos ténykedés nem mindig elég ahhoz, hogy két ember között újrainduljon a szexuális vágy.
Én magam is kutatom, keresem, magamban és másokban is figyelem, hogy mennyi finomság, mennyi ismeretlen tényező játszik közre abban, hogy a vágy egyszer csak újra felbukkanjon a semmiből. Persze nem adom fel abbéli hitemet, hogy a tudatosság és fokozott „éberség” elég fontos, ha másban nem is, de abban, hogy észrevegyük azt az igen illékony pillanatot, amikor már nem szabad hagyni, hogy a vágy végérvényesen megszökjön tőlünk. Hiszek abban, hogy érdemes ennek a nyugalmi időszaknak a végén kicsit tudatosan is rásegíteni a vágy újraélesztésében. De a helyzet az, hogy a végső válaszok valahol akkor is az emberi természet végtelenül varázslatos és kiismerhetetlen útvesztőiből fognak a legváratlanabb pillanatban előbukkanni.
