Sok egyedülálló harmincas nő elkeseredett mostanában, mert nem talál párt. Tudnak mit tenni ezért?
Azt szoktam tanácsolni, hogy ne görcsöljenek, helyette próbáljanak találni egy olyan dolgot, amiben jók, amiben sikereik vannak. Nyilván ne a munkát, hanem valamilyen szabadidős tevékenységet, és annak kapcsán előbb-utóbb rá fognak találni valakire, aki észreveszi, hogy ettől boldogok. Láttam is erre példákat a praxisomban. Volt egy harminc év körüli fiatal nő, akinek már a barátnők szerveztek randikat, de mondtam neki, hogy hagyja ezt. Kihúztam belőle, hogy szeret lovagolni, és végül a lovardában ismert meg egy fiút, akivel a közös nevező is rögtön megvolt, és azóta együtt vannak. Szóval az a fontos, hogy éljük úgy a saját életünket, hogy az teljes legyen.
Sok ember életébe belelátsz. Mit tapasztalsz, működhet a hűség a házasságban?
A monogámia egy szükséges kompromisszum, és iszonyú nagy szükség van hozzá a toleranciára. Ez talán a legfontosabb erény, amikor a másikkal tényleg egy életet szeretne valaki leélni. Akkor tud ez működni, ha a házasságnak valóban a szeretet az alapja, és a szexuális élet is rendben van, mert ez nagyon fontos ahhoz, hogy két ember mint nő és férfi ki tudja teljesíteni a kapcsolatát. A hűség sokszor olyan, mint a profi sportolók élete, sok lemondással jár. Valaki nemrég mesélte nekem, hogy múltkor lett volna lehetősége rá, hogy félrelépjen, de utána nagyon jó érzés volt, hogy mégsem tette meg. Én magam több mint húsz éve élek a férjemmel, és azt gondolom, hogy nagyon sok pozitívuma van annak, ha egyetlen ember van az életünkben.
Ha nem jó a szex, akkor keresztet is vethetünk a kapcsolatra?
Nem biztos, hogy a szex már az elején a legjobb. Sok esetben látom, ahogy fejlődik a házasságokban a szexuális élet. Ha a két ember nyitott egymásra, akkor sok örömöt tudnak még egymásnak okozni. Ez az egymásra hangolódás azért nagyon lényeges, mert ha ez működik, akkor a férfiakra nem nagyon jellemző, hogy elkezdjenek mást keresgélni. Sok esetben azt látom, hogy amikor kihűl az a szenvedélyes lobogás, ami az elején biokémiai módon megvan, akkor lanyhul a szexuális aktivitás, és az intim odafigyelés egymásra. Ezáltal elindul egy eltávolodás, hiány keletkezik, és ezt igyekeznek kívülről pótolni az emberek. Holott én azt mondom, ha szeretjük a másikat, értékes embernek tartjuk, és van tétje annak, hogy mi együtt vagyunk, akkor oda lehet figyelni, és lehet ezen csiszolni.
A könyvedben azt írod, hogy a megcsalás meg is menthet házasságokat.
Igen, volt erre példa. Találkoztam olyan férfival, aki megcsalta a feleségét, majd utána fejbe csapta ez a történet, mert bűntudata lett. Feltette magának a kérdést, hogy „mit keresek én egy idegen nő ágyában?”. Így döbbent rá arra, mennyire szereti a feleségét, és ezután elkezdte újra szerelmesen ostromolni, mintha átment volna egy párterápián. Nyilván a nő nyitottsága is kell ehhez, és egy ellaposodott kapcsolatban, ahol esetleg már a gyűlölet is megjelent, ez nagyon nehéz.
Gondolom általános receptnek ezt nem tekinthetjük.
Abszolút nem, bár a baráti körömben olyan is van, ahol a külső kapcsolat, mint egy tortaszelet, kiegészíti az egész tortát, és energiát ad az otthoni élethez. Ez is működhet.
 |
| Belső Nóra Fotó: Sárosi Zoltán |
Megcsalás esetén kinek van igaza, aki őszintén bevallja, vagy aki titkolja, hogy ne okozzon kárt a kapcsolatban?
Attól függ, mi a cél. Ha a dolog érzelmileg igazából nem érint meg, akkor bármilyen furcsa is, nem érdemes a másiknak fájdalmat okozni. Ez elsősorban a házasságokra igaz. Egy néhány éves kapcsolatban még el kell gondolkozni azon, hogy ez miért történt. Egyébként sokan félreértik, mikor őszinte egy kapcsolat. Ha én önmagamat tudom adni a mindennapi életben a tetteimmel, a másikhoz való viszonyulásommal, akkor nem kell mindenről beszámolnom, ami bennem zajlik. Akkor egészséges egy kapcsolat, ha abban két egész, különálló ember tud részt venni, nem pedig két egymásra utalt, egymást akár érzelmileg fojtogató ember. Van, aki akkor tudja nőnek érezni magát, ha néhány bókot bezsebel a férfiaktól, és akár így is viselkedik. Ha aztán otthon ezt el is meséli a párjának, hogy „képzeld, ma is miket mondott a Pisti”, akkor egy idő után bántássá válik.
Mit lehet azzal kezdeni, ha valaki annyira féltékeny, hogy megfojtja vele a kapcsolatot?
A féltékenység nagyjából két dolgot jelenthet. Az egyik az önbizalomhiány. Ha önmagáról nem képes elhinni valaki, hogy kell a másiknak, akkor önmagával kell szembenéznie. Az a stratégia nem jó, ha folyamatosan bizonyítom a páromnak, hogy ő kell nekem. Lát az ember ilyen láncra vert kapcsolatokat, amikor naponta harmincszor telefonál a másik. A jó irány az, ha azt mondom, hogy abszolút semmi alapod rá, de ha téged ez bánt, akkor egy szakemberrel gondoljátok végig, honnan jön. A másik ok lehet, ha valaki egy bizonytalan érzelmi közegben nőtt fel gyerekkorában, mert a szülei nem biztosították megfelelően arról, hogy szeretik. Ekkor szeretethiány vagy sóvárgás áll a hátterében.
Magától le tudja az ember küzdeni a rossz családi örökséget? Vagy a szüleink hibáit ismételgetjük?
Ismételgetjük. Az ember nem tud kilépni abból, amit magába szívott az anyatejjel. Tinikorban az ember sok mindent elvet, erről szól a lázadás, a leválás a szülőkről, de amikor házasságra kerül a sor, akkor előjön, hogy „nahát, ugyanúgy csinálom, mint anyám”. Itt arra lehet felhívni a figyelmet, hogy ha valami mégsem jól sül el, akkor azt merjük elfogadni, mert nem minden jó, amit a szüleink csináltak. Az ember valahol idealizálja őket, és bűntudata is lehet, ha azt mondja rájuk, hogy nem voltak jó szülők. Woody Allen mondta, hogy több százezer dollárt kellett kifizetnie a pszichológusoknak, hogy ki tudja mondani: utálom az apámat. Az utálatig nem kell eljutni, elég, ha felismerjük, hogy a szüleink nem hibátlanok, és akkor már tudunk változtatni.
Milyen lelki eredetű szexuális problémákkal fordulnak hozzád leggyakrabban a nők és a férfiak?
A nőknél az az abszolút általános, hogy csak le van tudva a dolog, mert a párjuk öt percet szán rájuk, és kevés a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés. A férfiaknál a leggyakoribb az, hogy minőségileg nem kapják meg a párjuktól azt, amire a fantáziájukban vágynak, és nem is biztos, hogy merik kérni. Azt mondják, hogy a nő minőségi szexre vágyik, a férfi mennyiségre, de ez nem igaz. Nagyon sokszor előfordul, hogy egy nő mennyiségben akar kompenzálni egy házasságban, és ha kell, minden nap együtt van az urával, de nem mindegy, milyen az az együttlét. A másik általános dolog, ha a férfiak megcsalják a feleségüket ilyen okok miatt, és utána bűntudatuk van.
Legalább bűntudatuk van.
Van, nem is gondolnák a nők, mennyit összedilemmáznak ezen a pasik. A férfiak sokkal sérülékenyebbek ebből a szempontból is. Bár hozzám csak az jön, akinek ebből problémája van, az utcáról nem ugranak be, hogy „képzelje, mi történt tegnap, mit szól hozzá?”.
A családi életre való nevelés fontosságáról is írsz. Mennyire lehetséges ezt iskolában tanítani?
A világon sok helyen van erre törekvés. Egyetértek azzal, hogy kell erről beszélgetni a gyerekekkel, de nem mindegy, milyen keretek között. Borzasztó nehéz meghúzni a határt, hogy hol húzódik az emberi erkölcs, és hol kezdődik a valamilyen ideológiával átitatott erkölcs. Ha viszont végiggondoljuk az öt nagy világvallás erkölcstanát, mindegyik nagyjából ugyanazt mondja. Vannak alapvető emberi értékek és keretek az életünkben, ezek nagyon jól megfogalmazhatóak. Pont a lányom mondta tegnap, hogy mekkora butaság az, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Kifejette, hogy szerinte miért, és szépen kibontottuk, mit jelenthet ez átvitt értelemben. Ha így, értelmezett módon, a gyerek életkorának megfelelően van szó erről, az jó dolog. Az nem jó, ha dogmák vannak, kőkemény keretek és bűntudatkeltés – ez az, amit el kell kerülni.
A könyvet itt tudod megvenni.
