Ma Magyarországon nem annyira általános, hogy a bevásárlás, a posta, s a többi dolgaink intézése közben elmegyünk egy intim központba, ahol pucérra vetkőzünk és minden átmenet nélkül elmerülünk a füstölők illatában, selymekben, majd ebben a félig nyilvános térben gond nélkül átadjuk a testünket-lelkünket egy addig ismeretlen ember érintésének, addig ismeretlen érzések áradatának. Számomra ez nem ennyire egyértelmű.
Még akkor sem, hogyha azt gondolom: jó, hogy már vannak ilyen lehetőségek; valóban lehetne, kellene, hogy a szexuális
kultúránknak is helye legyen más napi tennivalóink között. Engem most még az foglalkoztat, hogy a gyakorlatban hogyan is fogunk eljutni idáig: milyen szemléletváltásnak kell ehhez elkövetkeznie? Az oda vezető úton milyen belső félelmekkel, gátlásokkal szembesülünk? Hogyan érdemes ezeket és persze a környezetünk ítélkezéseit kezelnünk? Hogyan kell átugrálnunk saját árnyékunkat, hogy eljussunk ahhoz a várva várt pillanathoz, amikor senki nem fog fennakadni azon, ha délután ötkor nem jógára, fitneszklubba vagy úszni megyünk, hanem egy kiadós puncimasszázsra?
Az NLC szerkesztői azt kérték, hogy én és a párom meséljük el, annak idején, abban az évben, amikor San Franciscóban éltünk, milyen volt az az intimmasszázs-tanfolyam, amin részt vettünk. Egy személyes történetet mondunk most el.
Intimitás nyilvános térben
Dóra: Volt egy évünk az Egyesült Államok nyugati partján. Ebben az időszakban én szinte csak a szexszel foglalkoztam. Szexedukátori képzésre jártam, két helyi civil szervezetnél is önkéntesként dolgoztam, és közben próbáltam felfedezni, hogy San Francisco milyen itthon szokatlan programokat, eseményeket kínál az ott élők számára. A párommal kíváncsian és nyitottan nagyon sok olyan dolgot kipróbáltunk, amiről azelőtt nem is hallottunk. Ilyen volt például a Centre for Sex and Culture szervezésében egy “hands on”, gyakorlati workshop, ami arról szólt, hogy hogyan fejleszthetik párok a másik testének ismeretét, milyen manuális technikákkal lehet bővíteni a szexuális repertoárunkat.
Kíváncsiság és nyitottság ide vagy oda, bennem volt jócskán szorongás és izgalom azzal kapcsolatban, hogy délután háromkor egy könyvtárszobából nyíló, nagy párnákkal berendezett, de amúgy semleges és legfőképpen nyilvános térben miről is fog szólni a “hands on” workshop. Ahhoz, hogy ez az érzés oldódjon, szerencsés volt, hogy a termet úgy rendezték be, hogy a résztvevő négy pár – viszonylag nagy távolságra egymástól valamennyi fizikai intimitást kialakíthasson.
A szeánsz vezetője egy jó hatvanas, megtermett, érett és magabiztos nőiséget sugárzó “anyuka” volt. Az elején tartott nekünk egy rövid anatómiai ismertetőt a férfi és a női nemi szervek gyönyörfókuszú működéstanáról, majd mindenki elmondhatta röviden, hogy miért van itt, mit vár ettől az alkalomtól. És ezután nagyon “szakszerű” gyakorlás következett, amiben a párok elkezdtek egymás testén kísérletezni, különféle érintéseket, fogásokat kipróbálni. Erőset és gyengét, körköröset és vibrálót, gyorsat, lassút és így tovább. Mindeközben a vezető hölgy körbejárt, közbekérdezett, javaslatokat tett, az egész olyan volt, mint egy kézművesszakkör, azzal a különbséggel, hogy egymás testén gyurmáztunk.
Számomra egyszerre volt bizarr és különös, hogy ez az egész valahogy nem volt erotikus élmény. Nem volt kukkolás más párok felé, nem volt semmi swingerhangulata az eseménynek. A szó legszorosabb értelmében egy tanulókör voltunk, akik nem csak virágnyelven, metaszinten beszélgetnek a szexről, nem kerültük ki a szexualitás nagyon is jelenvaló testi mivoltát. Kísérleteztünk az érzésekkel, konkrét érintéseket kipróbálhattunk olyan környezetben, ami valahogy mégis semleges volt. Számomra több tapasztalata is volt ennek az alkalomnak. Az egyik, hogy mennyire is nem könnyű levetkőzni, mennyire nem egyértelmű a nemiséget kivinni egy nyilvános térbe. És ezzel együtt nagyon tanulságos volt, hogy mégis képes voltam átlépni a saját határaimat és megtapasztalni, hogy lehet a testet, a nemi szerveket is úgy megélni, hogy teljesen természetessé válik a velük való foglalkozás. Hogy jó értelemben is lehet letenni a gátlásokat, ami nagyon megkönnyíti a testünk megismerésének folyamatát.
Tanulható a szex?
Balázs: A szexualitás az egyik legfontosabb tudás az ember életében, és ez az egyetlen, aminek az elsajátításában szinte teljesen magunkra vagyunk hagyva. A szexben számtalan dolgot lehet tanulni a különböző technikáktól az anatómián át egészen a jelenlétig. Olyan korban élünk, ahol a szex hogyanjáról való tudást nehéz jó forrásból megszerezni. Ha szerencsénk van, utunkba akad egy tapasztaltabb partner, aki nemcsak szerető, de tanító is. Ha nincs szerencsénk, marad egy hozzánk hasonlóan tapasztalatlannal a közös útkeresés, vagy a pornófilmekből és nőmagazinok “100 tuti szextipp” cikkeiből ellesett információk. Pedig máskor, másutt a szexualitás része volt a nők és férfiak egymás közt, generációról generációra átörökített tudásának. Ez azonban itt és most nem jellemző, és ezzel hiányzik az a “mester”, aki meg tudja mutatni, a gyakorlatban át tudja adni azt, ami a szexualitásból megmutatható, átadható. Nekem legalábbis nagyon hiányzott. Úgy éreztem magam, mint akinek könyvből kellett megtanulnia hangszeren játszani.
Ezért volt nagyon jó dolog egy olyan városban élni, ahol mindenféle témában tartottak workshopot, a kötözős technikáktól a puncimasszázsig. Vannak, akik nehezebben vagy egyáltalán nem viszik ki a szexualitásukat a hálószoba intimitásából, mások könnyebben viszik be nyilvános terekbe a testi szerelmet. Én – mérsékelt exhibicionistaként – az első swingerklub-látogatás előtt kevésbé voltam feszült, mint az első ilyen workshop előtt. De egy ilyen workshop által felkínált környezet – miszerint nem élvezni vagyunk ott, hanem gyönyört tanulni – sokkal könnyebbé tette a feloldódást. Elsőre furcsa tapasztalat volt felfedezni, hogy ebben a szituációban a szexualitás egy addig nem ismert arca mutatkozik meg: úgy kell jelen lenni egy szeretkezésben, hogy annak a célja nem a szokásos gyönyörszerzés, hanem a gyönyörszerzés leginkább testhezálló módjainak megtalálása és tökélyre fejlesztése. De a kezdeti idegenkedést hamar felváltotta az az elmondhatatlanul jó érzés, hogy úgy lehet elnyúlni a másik kezei között, hogy most tanulni fogunk valamit magunkról, egymásról, amitől teljesebb, több, gazdagabb lesz a kapcsolatunk.
Soha nem fogom elfelejteni azt a 60-as éveikben járó párt ezen az alkalmon, akik azért voltak ott, mert az évek múlásával megváltozott a testük, és úgy érezték, újra kell tanulniuk mindent, amit magukról, a testükről, a szexualitásukról addig tudtak. Nem fogom elfelejteni a pár nőtagjának szemét, ahogy figyel, és ahogy újra rácsodálkozik a partnere gyönyörére, amit az ott tanult új fogások hívtak elő. 50 dollár, másfél óra, ennyi a világ.
