Hús-vér partner helyett miért kellenek az ideálképek?

Nem tűnik újdonságnak, hogy mindig is létezett egy csoport, akik olyan partnerre vágynak, akit nem kaphatnak meg. Ők nem biztos, hogy a „begyűjthető”, kézzel fogható nyereségekre hajtanak, ők inkább ideálokat kergetnek. Az ideálok márpedig veszélyesek is tudnak lenni, hiszen azoknak, akiknek az ideálképük a másik nemről magasabb, mint a megszerezhető, rendszeresen nehezebb dolguk van. Van, aki érzi, hogy a választottja nem neki való, csúnyán fogalmazva nem az ő „kategóriája”, „szintje”, de ez nem riasztja el őket. Mert ők a „hegymászók”, az örök kihívások keresői. Adott esetben a megalázástól sem riadnak vissza, egy kis „érzelmi alamizsnával” is beérik útközben, az is erőt és további kitartást ad nekik, miközben az elérhetetlen csúcsra törnek. Vannak olyanok – és most beszéljünk nőkről –, akik direkt nagyon zárkózott férfiakat keresnek, mert a támogató érzelmek dominálnak bennük. A nő mint segítő egy genetikailag kódolt szerep, nem is véletlen, hogy ennek a szereposztásnak gyakoribb a felállása: férfi a megmentendő, nő a megmentő. A tudattalan szándék ebben az esetben sokkal erősebben képviseli magát, mint a tudatos, majd én megnyitom, megváltoztatom, segítek rajta igény… Egy darabig sikeres is, a páncéllal vértezett férfi megnyílik, egy pillanatra megmenthetővé válik, de aztán gyorsan visszazárkózik és a mentőakció kudarcba fullad. Érdemes elgondolkodni ilyenkor, hogy a partner valóban kívánja-e, hogy megmentsék? Talán neki nagyon is jó az az állapot, amiben van, talán a „túlparton” sem lenne boldog vagy boldogabb.

Összeillő pár?

Sokszor mondjuk egy párra, hogy a lány vagy a fiú sokkal szebb, jobb, menőbb, mint a másik fél. Először is az, hogy valami, vagyis valakik összeillők-e, az igazából kívülről tekintve csalóka lehet, sok mindenbe nem láthatunk bele, így könnyelmű dolognak hat ilyen kijelentéseket tenni. Ugyanakkor a drámaian jobb külsejű partner esetében mindig jelen van valamilyen érzelmi hiányosság. Például amikor egy helyes, jó külsejű férfi kitart egy kevésbé szép vagy kevésbé érdekes partner mellett, ebben az esetben a szerényebb külsejű partner a biztonságtudatot, a folytonosságot, az örökre mellettem marad érzést biztosítja partnerének. A biztonságérzet márpedig sokaknak fontos. Elárvult kisfiúk felnőtt életükben soha el nem hagyják a feleségüket, párjukat, mintha csak azt sugallnák, hogy rajtuk nem fog múlni a kapcsolat. Egészen romantikus tudatalatti empátiaérzet ez az elhagyott édesanyjukkal szemben, így a saját kapcsolataikban ők tényleg mindent megtesznek, hogy az minél tovább tartson.
Az elárvult kislányok később felnőtté válva valami mást kezdenek az árvasággal, ők nagyon anyák akarnak lenni, helytálló, öntudatos nők lesznek. A vagány egyik fél és a csendes, a „közönséget” képviselő másik fél, már egyáltalán nem biztos, hogy tévedés. A szórakoztatóbb partner lehet, hogy csak ki akar hátrálni a versenyből, értékeli partnerét és annak biztonságos nyugalmát. Esetleg szereti azt az érzést, hogy valaki hűséges az ő éleslátásához, gondoskodásához, valaki nagyra becsüli az erejét, energiáit. A vagány partner ezt a hozzáállást megnyugvással és hűséggel „jutalmazza”. Nagy tér, biztonság. Egyéb esetben, ha a vagány fél egy szintén vagánnyal, vagyis ugyanolyan hőfokon égő társsal kezdene, nos, ők nagy valószínűséggel naponta megfojtanák egymást.

Házas szerető és/vagy a távkapcsolat

A magányosságot nehéz elviselni. A nők mégis sokszor beérik azzal, hogy van a valaki, akinek csillog a szeme, már ha csak ránéz, esetleg jó a szex, illetve ha megvan a hovatartozás érzése. Mi nők, nehezen viseljük, ha nincs kit felhívni, amikor épp történik valami fontos velünk, így a senki helyett még a kilencven százalékban foglalt férfi is jobb megoldásnak tűnik, mert az a tíz százalék legalább csakis nekünk marad. Ugyanakkor a foglalt vagy távol élő partner választása, ha ismétlődik, azt jelenti, hogy mindenképp rólunk szól. Amikor tudattalanul is fontos a távolság meg- és fenntartása, akkor az valamilyen belső bizonytalanságra utal. Sok jó külsejű férfi vigyáz arra, hogy nehogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy valamilyen kötődés, mélyebb kapcsolat kialakuljon. Nemcsak a régen klasszikus férfira oly jellemző nagy szabadságigény veszélye merül fel, hanem most már egyre többször az elvesztés veszélye is, elvált szülők hatására a veszteségtől való félelem legalább ugyanolyan távoltartást eredményez férfiakban, mint anno a szuverenitás óvása.

A reménytelen szerelmes, vagyis a lúzer?

Kinek a magas szőke férfi, felemás cipőben, kinek Cyrano, kinek a középkori eszményített udvari előadója, a trubadúrok jelentik a reménytelen szerelmes alakját. Ez a kép kicsit magával hordozza a lúzer jelenségét is, azt a személyiséget, aki miközben tudja, hogy gyengébb, szerencsétlenebb, mint az átlag, valamilyen módon mégis a végtelenségig kitart.
Aki így működik, az valószínűleg fel van vértezve, és anno nagyon sok elutasítást ki kellett bírnia. Ők azok, akik a lehetetlen ellenállást is legyőzik, kibírják, s hasonlóan az eredményes ügynökökhöz nem riadnak vissza semmitől.

Királylány-álmok és férfivágyak

Macsó és érzelmes. Dögös és ártatlan. Nonszensz! Nem lehet elvárni egy férfitól, hogy velünk, adott esetben a családdal szemben legyen nyuszi, megértő, szerény, de kint a világban egy akcióhős erejével és vagányságával bírjon. Mint ahogy az is „fiúálom”, hogy a nő egy vadállat az ágyban, de miután kimászik onnan, akkor egy nünübogár akaratával rendelkezzen és irányítható legyen. Lehet, hogy nehéz, de fel kell ébredni, ezek mind paradoxonok, vagyis összeférhetetlen ellentétek!