Szex

Egyszerű kémia lenne a szerelem?

Van, akit gyakrabban, van akit talán csak egyszer, de biztosan elkap. A szerelem nemcsak a lélekről szól: biokémiailag a kábítószerhez hasonlítják.
Akár a kokain....

Vanda szinte másodpercenként nézi a telefonját, teljes lázban szorongatja a maroknyi „elektromos pórázt”, amint jelez, fülig ugrik a szája, ki sem bírja, hogy ne válaszoljon azonnal az üzenetre. Madarat lehetne fogatni vele, még a bevásárlóközpont behemót oszlopait is gyönyörűnek látja. Szerelmes. Akárcsak Zsófi. Rajta viszont ebből semmit sem látni. Amikor meglátja Andrist, picit ő is kipirul, tőle szokatlan módon aggódik is, ha a fiú mondjuk egy fél napra eltűnik, de ennek az iszonyatos hévnek semmi nyoma. Pedig állítólag ő is az. Bár a jelei különbözőek, a szakemberek szerint belül ugyanaz játszódik le minden szerelmesben: pillangók a gyomorban, izgalom, hegyeket megmozgatni képes energia, vakság, és persze a hirtelen megsokszorozódó szívdobogás.

„Én ezt már óvodás korom óta tudom. Halálosan szerelmes voltam Pistibe. Ő volt az ovi legcsúnyább fiúja, nemcsak duci volt, de kusza fogai mellett még egy szemén leukoplaszttal leragasztott vicces szemüveg is súlyosbította az összképet. Anyukám folyton szörnyülködött, vajon az ő igazán szép, örökmozgó kislánya mit eszik ezen a gyereken, amikor annyi igazán édes fiúcska is volt a csoportjában. Na, az

Dr. Helen Fischer, a világ egyik vezető antropológusa több mint három évtizeden keresztül tanulmányozta a romantikus szerelem mibenlétét, s arra jutott, hogy négy alapvető típusba sorolható az emberek személyisége: vannak a felfedezők, az építészek, a rendezők és a tárgyalók. Hogy ki melyikbe tartozik, azt az agyunkban található két kémiai anyag – a dopamin és a szerotonin –, valamint két hormon, a tesztoszteron és az ösztrogén szintje határozza meg. Például ha a szerotonin van jelen dominánsan, akkor az „építész” kategóriába tartozunk, az ilyen emberek nyugodtak és hűségesek a párjukhoz. A dopamin dominanciája azonban ennek épp az ellenkezőjét okozza, akikre ez jellemző, az mindig valami újat keres az életben. Az magas ösztrogénszint gazdag képzelőerőt és kiváló társas készségeket eredményez, akire azonban inkább a tesztoszteron túlsúlya a jellemző, az többnyire határozott és keményfejű – az intim kapcsolataiban is.

ízlésem azóta kicsit alakult, de nagyon sokat nem, ma is gyakran megkapom a rémült kommentárokat” – meséli Janka.

De mindenki ismer olyan párokat, akik első ránézésre egyáltalán nem illenek össze.
Judy a kórházban találkozott a mindent elsöprő érzéssel. A négy nyelven beszélő, szuperintelligens, nagyvilági lány félkómásan, egy ócska pizsamában botorkált ki a folyosóra cigizni, amikor odalépett elé Gergő, a vaskovácsmester. Cigit kért Judytól, onnantól pedig minden nap ott volt a lány ágya mellett. Egy pillanat elég volt mindkettőjüknek. Ma már házasok, Judynak nem is volt kérdés, hogy otthagyja a nagyvárosi, izgalmas, pezsgő életét, leköltözik a fiúhoz, s együtt folytatják az ő megszokott életét.
De hogy mi is történik abban a pillanatban, majd azután? Mi az, ami képes akár az őrületbe kergetni bárkit, és szinte elviselhetetlen fájdalmat okozni?

Ambrus például hosszú hónapokig úgy járt, mint egy zombi. Bent is csak ült és üveges tekintettel bámulta a monitort, a kollégáknak sikerült belediktálniuk némi élelmet. Néha iszonyú erőre kapott, de csak az újabb remény töltötte fel, amikor újabb romantikus tervet eszelt ki Kinga visszaszerzésére. Például hogy szakadó esőben biciklivel a 30 kilométerre lévő lakásához tekert, hogy egy üveg pezsgővel köszöntse, az ötlet azonban nem aratott osztatlan sikert, így újra visszazuhant.

Háromféleképp szeretünk

Akár a kokain....Az idegrendszerrel foglalkozó kutatók szerint nincs itt semmiféle misztikum, eleve elrendeltetés, a szerelmet pedig sem beképzelni, sem kreálni nem lehet: mindez leginkább a hormonok játéka.
A hivatalos tudományos megközelítés szerint a szerelem három különböző érzésből tevődik össze: része a nemi vágy, a lángoló, romantikus érzelmek és a szeretett személyhez való kiegyensúlyozott kötődés. Az agyban három különböző idegi hálózat köthető ezekhez az érzésekhez, amelyek működésüktől függően a három érzelem bármilyen kombinációját képesek létrehozni.
Akik romantikus érzelmeket táplálnak valaki iránt, azok figyelme általában egyetlen személyre szűkül le, és nemcsak hogy kívánják a másikat, de sokszor már-már megszállottan vágynak rá. Ha pedig mégsem sikerül meghódítaniuk szívük választottját, az érzés gyakran csak fokozódik: az agyban ilyenkor megnő a dopamin nevű idegi ingerületátvivő anyag szintje, ami a jutalomérzet kialakításában játszik kulcsszerepet. A romantikus szerelem a téma kutatói szerint erősebb, mint a szexuális vágy: nem is annyira érzelemről van szó, hanem inkább késztetésről. A harmadik idegi hálózat a kötődés, a nyugalom és a biztonság érzetének kialakításáért felelős. Ezek az érzések a vazopresszin és az oxitocin nevű hormonok termelődésével függnek össze: feltehetően ugyanez a két hormon váltja ki a békesség és az összetartozás érzését is, amelyet szeretkezés után éreznek a párok, de az oxitocin szintje annak hatására is megnő, ha kézen fogva sétálunk párunkkal, vagy csak mélyen a szemébe nézünk.

Nem több, mint érzékcsalódás

Ma már bizonyított tény az is, hogy a szerelem vak. Dr. Pándy Mária, a Magyar Szexológiai Társaság elnöke szerint a szerelem legbiztosabb jele, ha valakit egészen másnak látunk, mint a környezetünkben bárki más. Szépnek, tökéletesnek, a hibáit pedig valóban nem érzékeljük.
„Az agy teljesen beszűkül, és nem a valóságot látjuk. A kutatók korábban felfedezték, hogy az agy egyes részei inaktívvá válnak, ha igazán szerelmesek vagyunk: ez igaz például azokra az agyterületekre, amelyek működése a negatív érzelmekkel, a tervezéssel, viszonyaink kritikus megítélésével és az emberek megbízhatóságának megbecslésével állnak kapcsolatban. Ez az állapot egy, de akár két és fél évig is fennállhat, vagyis ez idő alatt hajlamosak vagyunk rosszul ítélkezni és figyelmen kívül hagyni párunk hibáit” – mondja a pszichológus. Ez egyfajta érzékcsalódás, amely azonban a fajfenntartás szempontjából alapvető funkcióval bír a kutatók szerint, ha ugyanis egyből észrevennénk partnerünk hibáit, kevésbé lennénk hajlamosak a hosszú távú kapcsolatok kialakítására, amelyből végül gyermekeink születnek. Pándy doktornő szerint nem igaz, hogy a folyamat bárkinél más lenne, sokan pusztán szó szerint elmenekülnek: ha megérzik az ismert folyamat első jeleit, azonnal tovább állnak, nehogy beszippantsa őket a számukra ijesztő érzés.

Akár a kokain....

A kutatók rossz híre viszont, hogy az intenzív, elképesztő erejű érzés nem tart örökké: nem véletlen, hiszen ez az anyagcsere szempontjából nagy megterhelést jelent a szervezet számára. Nem volna optimális, ha például húsz évet töltenénk el ebben az állapotban, hiszen előfordulhat, hogy érzelmeink intenzitása miatt egy darabig nem eszünk és nem is alszunk rendesen, nem tudunk megfelelően koncentrálni a teendőinkre, hangulatunk pedig szélsőségesen ingadozik. A problémák pedig általában Akár a kokain....akkor kezdődnek, ha a „rózsaszín felhő” kezd szertefoszlani, és meglátjuk, milyen is a párunk valójában, akit addig szinte csak előnyös tulajdonságokkal ruháztunk fel. De a szerelem fájdalmat is tud okozni, valóságos, fizikai tüneteket produkál. 

Ami csak annak látszik

Agyi képalkotó eljárással vizsgálták olyan emberek agyát, akikkel szerelmük nemrég szakított. Náluk fokozott aktivitást mértek az agy nucleus accumbens-nek nevezett területén, ahol nagyszámú dopaminreceptor található. Egy másik esetben harminckét „őrülten” szerelmes ember agyát vizsgálták MRI-vel, s azt találták, hogy ha a résztvevőknek a szerelmüket ábrázoló fotókat mutatnak, akkor ugyanaz az agyterület aktiválódik, ami a kokainmámor során is. Pándy Mária szerint ugyan kétségtelen, hogy vannak szerelmesebb típusok, sőt olyanok is, akik magába az érzésbe szerelmesek, de maga a folyamat mindenkinél egytől egyig ugyanaz. Akinél a csalhatatlan, igazoltan a hormonok irányította jelek nincsenek, annál az az érzés nem szerelem” – mondja a szakember, aki viszont mindenkit arra biztat: merjen belevágni, a szerelem ugyanis mindenkinek jót tesz, s még a rossz dolgok közepette is képes mindent sokkal szebbé varázsolni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top