Szex

A legkártékonyabb szexmítoszok

A teljesítménnyel, a méretekkel vagy a bombasztikus orgazmusokkal kapcsolatos legendák közel sem csak nőkben építik a gátlások mázsás falait, sőt. Férfiak mesélnek.

A legkártékonyabb szexmítoszokA reklámokból és hirdetésekből leginkább arra következtethetünk, hogy a férfiak szexuális problémáiért szinte kivétel nélkül valamilyen testi betegség vagy szervi elváltozás felelős, amelyek gyógyszeres kezeléssel kiválóan orvosolhatók. Az orgazmusképtelen vagy a szex iránt érdektelen nőkkel szemben, akiket azonnal pszichológushoz küldünk, ha nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek az ágyban, a férfiaktól mintha megtagadnánk annak lehetőségét, hogy olyan nehézségekkel küzdhetnek, amelyek pár szem kék tablettával még nem oldhatók meg. A közvélekedéssel ellentétben a szexuálpszichológusokhoz eljutó férfiak esetei azt mutatják, hogy a „férfi lelketlen szexgép, akit csak a vágyai irányítanak” hétköznapi bölcsesség a valóságban nem állja meg a helyét. A gondok hátterében a lelki és párkapcsolati okok jóval gyakoribbak, mint a testi betegségek.
„A végén már megjátszottam az orgazmust!” – fakadt ki a válópere előtt az egyik barátom, Miklós. Kikerekedik a szemem. Te jó ég, ilyesmit eddig csak nőktől hallottam! Gyorsan visszakérdezek, hogy pontosan értettem-e. „Annyira rossz volt a feleségemmel az ágyban – válaszolja –, hogy másfél évvel ezelőtt meg kellett kérnem arra, hogy óvszerrel szeretkezzünk. Így el tudtam játszani az élvezetet anélkül, hogy gyanakodni kezdett volna.”
Miklóst rendszeresen megcsalta a felesége különböző férfiakkal. Amikor a harmadik napvilágra került esetet próbálta megbocsátani, csak hogy egyben tartsa a családot, észrevette, hogy képtelen jól érezni magát szex közben. Eleinte megpróbált fáradtságra vagy egyéb elfoglaltságokra hivatkozni, aztán bevillant az egyik legismertebb szexmítosz: „Az igazi férfi szinte minden helyzetben és szinte bármilyen nővel képes a szexre.” Miklós úgy érezte, ha nem próbál meg rendszeresen ágyba bújni a feleségével, a nő joggal kérdőjelezheti meg a férfiasságát is. Ahelyett, hogy feltárta volna a megcsalások miatt érzett keserűségét és a bizalomvesztést, trükkökhöz folyamodott (amelyek a későbbiekben sem bizonyultak működőképesnek, végül közöttük is válásra került sor).

Hamis adatok és hazugsággyár

A férfiak szexuális viselkedését nagymértékben befolyásoló mítoszokat Bernie Zilbergeld, amerikai szexológus tárta a nyilvánosság elé. Zilbergeld vitába szállt azokkal a népszerű vélekedésekkel, amelyek szerint a férfiaknak voltaképpen nincsenek túl nagy problémáik az ágyban, és a lelki tényezők, az érzelmeik vagy a gondolataik nem játszanak meghatározó szerepet, ha erotikáról van szó. Kimutatta, hogy az olyan, hamis adatokra és hazugságokra épülő hiedelmek, mint például „a női partnernek a pénisz mérete a legfontosabb”, hogyan rombolják le a férfiak önbizalmát, majd hogyan vezetnek merevedési zavarokhoz és egyéb szexuális vagy pszichiátriai problémákhoz. „Viszonylag későn, 29 évesen vesztettem el a szüzességemet – meséli a jelenleg boldog házasságban élő András. – Tizenévesen sportoló voltam, egyik edzőtáborból a másikba jártam, nem maradt időm a csajozásra. Később, a főiskolán viszont minden csoporttársam afféle szexistennek tűnt. Pánikba estem. Ha ez a kicsapongás és a nők váltogatása a normális, mondtam magamnak, akkor én, a tapasztalatlan kezdő iszonyú ciki vagyok, nyilván ügyetlen is leszek, és mindenki tudni fogja rólam, hogy még sohasem feküdtem le senkivel. Ez a bénultság éveken át elkísért, már attól féltem, hogy sohasem lesz senkim, míg egyszer egy igazi jó barátnőmmel, akinek bevallottam a kínjaimat,  sikerült átesnem a tűzkeresztségen.”

Önbeteljesítő jóslatok

András története nagyszerűen rávilágít a szexmítoszok alattomos működésére. Először is, a mítoszok megfellebbezhetetlen igazságokként tüntetnek fel olyan dolgokat, amelyek a valóságban másképp működnek. András például néhány nagyhangú, dicsekvő csoporttársa példája alapján elhitte azt a közkeletű „bölcsességet”, hogy húszévesnél idősebb szűz férfi nem létezik (aki viszont mégis az, azzal bizonyára súlyos gondok lehetnek).
Ezzel szemben amerikai vizsgálatok rámutattak, hogy a főiskolások csaknem egyharmadának nem voltak még szexuális tapasztalatai, a többiek előtti „menősködés” és hazudozás azonban hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok azt higgyék, hogy a kortársaiknak csupán egy százaléka tapasztalatlan még. A szűz férfiak e miatt a torzítás miatt világszerte kívülállónak és szégyellni valónak élik meg saját magukat. Gátlásossá válnak, nehezen oldódnak – szorongva viszont nemcsak ismerkedni nehéz, de később az ágyban sem lesznek képesek elengedni magukat. „Az önbeteljesítő jóslat klasszikus esete vagyok – vigyorog rám a 32 éves Zoltán, aki elmondhatja, hogy egy hosszabb terápia után mára már túl van a nehezén. – Még húszéves koromban történt, új barátnőm volt, akihez egyik este kissé ittasan érkeztem meg. Ölelkeztünk, csókolóztunk, de a merevedés elmaradt.
Döbbenten nézett rám: »Csak nem vagy meleg?!« Annyira szíven ütött, amit mondott, hogy eszembe sem jutott a valódi ok, vagyis hogy a fáradtság vagy az alkohol miatt nem vagyok képes szeretkezni vele. Ezt követően egyre sűrűbben villant be a kérdés: talán tényleg a fiúkhoz vonzódom?”

Zolinak – sok más sorstársához hasonlóan – rá kellett döbbennie, hogy „az igazi férfi minden helyzetben szexre kész” mítosz áldozata lett: az erekció elmaradásakor a barátnő azonnal a férfiúi identitását és a heteroszexualitását kérdőjelezte meg (ahelyett, hogy kézenfekvőbb okok után kutatott volna). Hasonló helyzetbe kerülhetnek azok a férfiak is, akiket a partnereik – nyilvánvalóan a filmek őrjöngős-eksztatikus jelenetei alapján – azzal vádolnak, hogy „nem elég vad, vagy nem elég valóságos az orgazmusuk”. „Sohasem voltam egy hangoskodó, jelenetrendezős típus – vallja be Miklós. – Volt olyan nőm, aki azt kifogásolta, hogy nem szeretem és nem kívánom eléggé, mert lagymatagon élvezek. Lagymatagon, te jó ég! Szerinted volt kedvem ezután levetkőzni előtte, a szexről nem is beszélve?” Miklósnak alighanem igaza van: a jó szex az oldottságról, a fékek és a gátlások elengedéséről szól. Ha lépten-nyomon a mítoszok diktálta követelményekre kell gondolnunk, ellazultság helyett éppen hogy azt a feszültséget fogjuk átélni, amely az izgalomnak vagy az orgazmusnak lesz akadálya a továbbiakban.

Ahogy jólesik!

A férfiakkal vagy a férfiúi teljesítménnyel kapcsolatos szexmítoszok leépítéséért nem lehet kizárólag a férfiakat felelőssé tenni. A szeretkezés minimum két emberről szól – úgy volna természetes tehát, hogy a szex során felmerült problémákat is egy pár, és nem az egyes emberek próbálják meg orvosolni. Ha nőként például egyetértünk azzal az állítással, hogy „egy párkapcsolatban élő férfinek nem szabadna maszturbálnia, hiszen ez azt jelenti, hogy nem tudja kielégíteni a partnere, akit előbb-utóbb meg is csal majd”, akkor nem fogunk hozzájárulni ahhoz, hogy a szerelmünk felszabadultan árulja el nekünk a legtitkosabb vágyait (sőt, amint arról egy másik férfi ismerősöm beszámolt, egyre rosszabbak lettek a szeretkezéseik is azt követően, hogy a lebukástól rettegve éjszaka mezítláb settenkedett ki a folyosóra, ha önkielégítéshez támadt kedve). A férfiak – a nőkhöz hasonlóan – nem agyatlan robotok, hanem a szexről alkotott elképzeléseik által nagyban befolyásolható lények.

Megújulás – Kampány a nőkért, 2012

A Marie Claire 2012-ben is támogatja a magyar nőket, és segíti abban, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket. Idei ösztöndíjprogramjukat a Megújulás jegyében hirdették meg. Törődj magaddal – törődj másokkal is!

Jelentkezz a Marie Claire pályázatára, ha már meglévő vállalkozásod, projekted további fejlesztésre és /vagy fenntartására anyagi támogatásra és szakértő tanácsára van szükséged! Öt kategóriában várják a pályázatokat, az egyes kategóriák szakértői pedig nemcsak a beérkező pályaművel elbírálásában segítenek zsűritagként, de a nyertesek az ő szakértői támogatásukban is részesülnek a pénzjutalmon kívül.

Valósítsd meg az álmaid, és újulj meg! A pályázat részleteit megtalálod a www.marieclaire.hu oldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése