Szex

Te is nevetsz szex közben?

Az orgazmusra sokan sokféleképp reagálnak, míg vannak, akik sírnak, mások nevetésben törnek ki.

„Már lassan egy éve együtt vagyunk, de csak az elmúlt pár hétben van, hogy közvetlenül az orgazmus után egymásra nézünk, és nevetőrohamot kapunk. Elképzelésünk sincs, hogy mitől van ez, de nagyon jó” – írja Tomi (37), aki most találta meg azt a nőt, akivel igazán önfeledt és szenvedélyes a szerelmeskedés. 

Te is nevetsz szex közben?

 

Akármennyire is hihetetlen, sokan vannak, akik szex után vagy közben nem bírják visszatartani a nevetésüket, a legintimebb pillanatok, a legizgatóbb szexpóz közepette hirtelen felbuggyan a nevetés, amit elfojtani nem lehet. Tudja ezt a Megsúgom egy kommentelője is: „A múltkor szexeltem egy sráccal és elnevettem magam, csak egy kis kacaj volt, de kiakadt, mert azt hitte, hogy rajta nevetek. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy ez az öröm jele, megöltem a pillanatot, de nem tudok leszokni róla.” Bár a szex-nevetés nem felkapott kutatási téma, annyi biztos, hogy ennek mind fizikai, mind pszichológiai okai is lehetnek.

Idegesség – A szex meglehetősen stresszes momentum lehet azok számára, akik kapcsolatukban még csak egymás feltérképezésénél tartanak, próbálják megismerni egymás testét, szexuális szokásait, ami gyakran szeméremmel, önbizalomhiánnyal társul. Aki ilyen helyzetben felnevet, legtöbbször nincs is tudatában idegességének, félelmének, az a tudatalattijából tör elő. Az idegességből az egyik lehetséges menekülési útvonal nem más, mint a nevetés. Sokan tapasztalhatták, ha egy adott élethelyzetben rájuk tör az extrém aggodalom, félelem (például a fogorvosnál), nevetésben törnek ki. Ez a reakció teljesen normális, a test a nevetéssel ugyanis felenged; mihelyst az ember megtapasztalja, hogy az adott élethelyzetbe nem fog belepusztulni, megkönnyebbül – és elkacagja magát.

Érzékenység – Szex közben az ember fokozottan érzékeny az érintésekre, a bőr minden négyzetmillimétere erogén zónává változik át – ez pedig magában rejti a csiklandósság „veszélyét” is. Főleg akkor kell kacagásra számítani, ha a comb belső részét, a hasat vagy a gerinc vonalát érinti a partner, ezek hatványozottan érzékeny területek. Ebben sincs semmi furcsaság, a nevetés nagyon is érthető. A bőr sokaknál szex után is érzékeny marad.

Orgazmus – Míg sokan vannak, akik orgazmus hatására elsírják magukat, másokra a nevetés jön rá. Az, hogy ki miképp reagál az orgazmusra, változó, vannak, akik nevetéssel tudnak felszabadulni, a test így mutatja meg, hogy eljutott a csúcsok csúcsára, és szüksége van arra, hogy ezt az eksztatikus testélményt valahogy feldolgozza.

Jókedv – Persze szex és nevetés témakörét sem kell mindig túlragozni, sokaknál a szex egész egyszerűen a jókedvről, a felszabadultságról szól, gyakran a felek annyira elmerülnek egymásban, hogy ez csak akkor tudatosul, amikor eljutottak a csúcsra, és egy bizonyos ponton szükségét érzik annak, hogy visszatérjenek a „hétköznapi” dimenzióba – ezt pedig nevetéssel érik el.

Jellemző, hogy a nők gyakrabban nevetnek (vagy sírnak) az ágyban, ami egy teljesen normális reakció, emiatt szégyent érezni teljesen felesleges. A partner rosszallásának pedig egész egyszerűen elejét lehet venni azzal, ha előre jelezzük a másiknak: hajlamosak vagyunk a kacagásra, s ez nem a másik kinevetése, pusztán a boldogságérzet megnyilvánulása. A nevetés elnyomása pedig SZIGORÚAN TILOS! Nevetni egészséges! Nevetni jó!

A nevetés sehogy sem lehet rossz

A téma kapcsán a nevetésterapeutát, Aranyosi Ervint is megkérdeztük, aki bár nem hallott a jelenségről, hamar megtalálta a közös nevezőt szex és nevetés között: „Mindkettő jótékonyan hat az egészségre, oldja a stresszt, egyaránt endorfint – örömhormont – termel, mindkettőt jobb párban művelni. Mindkettő támogatja az immunrendszert, amivel életünket hosszabbíthatjuk meg, s mindkét tevékenység jelentős kalóriaégetéssel jár. Végül is egy párkapcsolatban ha sikerül fenntartani a vidámságot, és a szexuális örömszerzés is erősíti azt, akkor az a kapcsolat erős alapokon nyugszik, és valószínűleg a felmerülő nehézségeket is könnyebben meg tudják oldani a gyakran nevető szerelmesek. Persze egy rossz pillanatban elejtett kacaj akár lankasztó is lehet, nevetés után viszont egy nő sem panaszkodik fejfájásra.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top