nlc.hu
Szex
A szex rákényszerít, hogy kiadd magad

A szex rákényszerít, hogy kiadd magad

Szeretkezni a menstruáció alatt, egyszerre a csúcsra jutni, vagy arra várni, hogy ott kényeztessen szájjal a partner, ahol épp szeretnénk. Vágyak, amelyek csak rajtunk múlnak, meddig maradnak kimondatlanul.

A szex rákényszerít, hogy kiadjuk magunkatSzexről, szex közben vagy utána beszélni ma már egyáltalán nem ördögtől való dolog. Azonban érdemes megfigyelni, hogy vannak emberek, akiknek hangja már a szex kifejezés kimondásakor is elcsuklik, a négybetűs szót zavartan visszanyelik vagy halkabban mondják.

Mert a mai ember számára a szex és a halál még mindig a két legnagyobb tabutéma. A haláltól talán azért félünk, mert nincs hatalmunk felette, a szextől meg azért, mert meg kell nyílnunk a másik előtt. Érthető, pláne ha a legintimebb testrészeink érintése, a szexuális kulturáltságunk mércéje és a gátlásaink levetkőzése a tét. A gátlásoktól való megszabadulás pedig ott kezdődik, amikor a nő önként széttárja combjait, ezzel bizalmát és befogadókészségét kifejezve a férfinak, és valahol ott teljesedhet ki, amikor őszintén mer beszélni a vágyairól. Persze a szex, szavak nélkül, önmagában is kommunikáció, ami előbb vagy utóbb rákényszerít arra, hogy kiadjuk magunkat.

Az általunk megkérdezettek többsége ezért azt mondja, igenis beszéljünk róla, hogy a szex ne legyen többé tabu. Következzen hat vélemény, hogyan mondjuk vagy mutassuk, ha valami nem jó nekünk.

Akik előbb beszélnek, utána szexelnek

Nem igaz, hogy pusztán a kémia elég a jó szexhez. Egy kapcsolat elején a két ember még nem ismeri egymást, nem tudják, ki mire izgul igazán, a szex közbeni határozatlanság pedig gyorsan lankasztja a vágyat. Aztán ahogy feltérképezik egymás testét, érzékelik a másik rezdüléseit, úgy lesz egyre izgalmasabb az együttlét. Mondja ezt Eszter (33), aki egy éve él kapcsolatban, de bevallja, idő kellett ahhoz, hogy egymásra találjanak az ágyban:

„Amikor Ábellal a legelső alkalmakkor összebújtunk, minden érintésünk egy elektromos kisülés volt. Mégis a szexet együtt élvezni, a mozgásunkat szinkronba hozni, a másik vágyát a legelképesztőbb pillanatban felkelteni, tényleg egymástól tanultuk meg. Ha kellett, szóval, ha nem ment, kézzel vagy mozdulatokkal jeleztük egymásnak, mit szeretnénk. Nálam pl. a menstruációm alatti szex korábban mindig tabu volt. Valahogy macerásnak és gusztustalannak tartottam, de tény, hogy menzesz alatt nekem is őrült nagy a libidóm. A fiúm pedig mindig azzal jött, hogy számára mindez azért izgató, mert ilyenkor melegebb a nő hüvelye, duzzadtak a mellei és a bőre illata is egészen más. Aztán egy éjjel megint szóba került, és végül kipróbáltuk. Előtte alapos zuhany, törölköző az ágyra, mellé a törlőkendő. Hát mit mondjak, hatalmasat élveztünk mindketten. A hüvelyem sokkal érzékenyebb volt az ingerekre, és talán hosszabb is volt az orgazmus, amit átélhettem. Mindenesetre még most is azt mondom, ez a legintimebb dolog egy pár szexuális életében. Jó, ha beszélnek róla előtte.”

Akik nem beszélnek, csak rávezetnek

A szex rákényszerít, hogy kiadjuk magunkatPersze van a szexkommunikációnak egy véleménymegosztó formája is: a színlelés, a kéj, az érzékiség megjátszása. A legtöbben helyből elítélik, szerintük a szexben a színlelés egyértelműen a rossz kommunikáció velejárója, amely csak rövid távon jelenthet megoldást a szexuális problémák elfedésére. Anett (38) ugyanakkor hiszi, hogy a legtöbb férfi teljesítménye a nő reakciójának függvénye, ezért egy kapcsolat elején a női élvezet megjátszása, a színlelés még akár segíthet is:

„Szerintem egyszerűen gyorsabb és célravezetőbb megmutatni, mint körülményesen körülírni, mit szeretnék az ágyban másképp a pasimtól. Persze gyakran volt olyan is még az első alkalmak idején, hogy egy kis rájátszással biztattam, ha épp sikerül eltalálnia egy-egy igazán kritikus pontot. Bár azt kell, hogy mondjam, szerencsés vagyok, mert nálam a mellorgazmus is működik. Imádom, ha a férfi a mellbimbómat igazgatja, a mellemet körkörösen masszírozza, és olyan nagyon nem is kell erre rávenni a pasikat. De a legtöbbször, ha bármire vágyom, rákulcsolom a kezem a keze fölé, és odahúzom a testemen, ahol épp kívánom a gyönyört. De fordítva is igaz ez. Ő mutatja, hova és hogyan tegyem a kezem, mit jobb inkább az ajkaimra hagyni, és a végén sosincs hiányérzete egyikünknek sem. Ha nem mersz szólni a párodnak, hát vezesd a kezét, hogy maga tapinthasson a lényegre!”

Akik szex után beszélnek

Alma (28) pedig azon a véleményen van, hogy a szexben még a legkevésbé tehetséges férfiegyed sem sértődik meg akkor, ha az esemény után dicsérő szavak közé burkolja építő jellegű kritikáját:

„Szex közben az instruálás szerintem elég libidógyilkos tud lenni. Nem túl okos dolog a sátorállítás használati útmutatásainak részletességével előhozakodni ilyenkor. A rövid, pontos mondatok sokkal célravezetőbbek, de szavak nélkül is meg lehet mutatni, hogy mi az, ami az égbe röpít. Szex utánra nekem eddig pasikkal a shit-sandwich technika vált be, ő szupernek érzi magát és nem csorbul az önbecsülése, én meg rávezetem, hogy hol lehetne még fejlődni. A recept egyszerű, két vastag szelet bókot megkenünk egy vékony réteg kritikával. Például: »Az mennyei volt, ahogyan suttogtál a fülembe, annyira jólesett, amikor közben a combomat simogattad, legközelebb cirógasd hosszabban… a múltkor is sokkal jobb volt együtt egy hosszú előjáték után«.”

Akikkel ha nem beszélnek, akkor nem szexelnek

Vagy legalábbis nem azzal, akivel korábban mindkettőre esély lett volna. Alexandra 33 éves, túl van néhány hosszabb-rövidebb kapcsolaton, de a pasiktól szexkommunikáció címén nem vár sokat: „Ha valami már az első alkalommal nem jó nekem, akkor nem strapálom magam azzal, hogy még beszélgessünk is róla. Valami vagy jól működik, vagy sehogy. Az egyik hosszabb ideig tartó kapcsolatomban sokszor kértem a páromat, hogy csókolózzunk gyakrabban és legyen hosszabb az előjáték. Erre azt a választ kaptam, hogy ha nekem valami nem tetszik, keressek mást, majd elkezdett féltékenykedni, hogy biztos a korábbi barátaimmal nem volt ilyen gond. Én itt ennyiben is hagytam a dolgot, másnap már nem voltunk együtt.”

A szex rákényszerít, hogy kiadjuk magunkatAkik szex közben beszélnek, és jó nekik

Alexandrának olyan fazonokkal kellene ismerkednie, mint a 35 éves Laci, aki viszont kifejezetten együttműködő típus. A szex számára igazi win-win állapot. Egy nő kedvéért, ha kell, azonnal újratervezi bármely rapid hancúr mikéntjét. Cserében ő is élvezni akarja az együttlét minden pillanatát, és pontosan úgy, ahogy ő szereti.

„Ha nekem valami nem jó, akkor már szex közben szólok a lánynak, hogy csinálja máshogy, finomabban, lassabban, de ha kell, akár mutatom is neki, hogy képzeltem. Úgy érzem, egyszerűen muszáj szólnom, még ott akció közben, különben odalesz a lelkesedés. Cserébe viszont én is elvárom, hogy időben szóljon a lány, ha valami nem jó neki, és akkor korrigálok. Mert tényleg csak akkor jó a szex, ha mindketten egyformán élvezzük.”

Aztán itt van Balázs (25), aki szerint az őszinteség az ágyban is elvárható alaptulajdonság, és aki minden együttlét romantikafaktorát igyekszik a lehető legmagasabb szintre feltornázni: „Monogám típus vagyok, tartós párkapcsolatban élek öt éve. Párommal kiválóan összehangolódtunk, és ez igaz a szexre is. Kapcsolatunk kezdetén többször is beszélgettünk arról, hogy a szex hogyan lehetne még jobb, még kellemesebb, még izgalmasabb. És bár az együttléteink már akkor is igen élvezetesek voltak, úgy éreztük, ha megbeszélünk bizonyos kérdéseket, vágyakat, esetleges határokat, akkor az csak még jobb lesz. Az intim pillanataink mára már sokkal meghittebbek, tovább  tartanak, és nagyobb örömet okoznak mindkettőnknek (még a szomszédoknak is).”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top