“Nem olyan családból származik – mondhatnám tréfásan, ahol kimutatják vagy kimondják az érzéseiket az emberek. Nem úgy nőtt fel, hogy hallja, érezze, mondja. Én, ha szeretek valakit, azt minden eszközzel, akár „kézzel-lábbal” is tudatni akarom. Kérlek, ezt próbáljátok nekem „lefordítani”. – Dóri
És a megfejtés…
Most kivételesen induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy egy férfi is mondhat igazat. Feltételezzük nagyvonalúan, hogy amikor a pasid azt mondta: „Szeretlek, de nem tudom kimutatni az érzelmeimet!”, azt azért mondta, mert szeret, de nem tudja kimutatni az érzelmeit.
Hogyan nem tudja? Szóval nem (vagy csak nagyon ritkán) tudja szavakkal kifejezni, hogy szeret? Esetleg rosszabb, mint egy majom, mert még elmutogatni sem tudja? Meg sem érint? Soha? (Legfeljebb, khm, azzal?) Egyéb gesztusai azért vannak? Mondjuk, nem mondja, hogy szeret, nem érint meg, de néha főz neked? Vagy… ne legyünk nagyravágyóak… nem mondja, hogy szeret, nem érint meg, de néha összeszedi a koszos zokniját a földről? Ó, igen? Nagyszerű, ezek után egy önkéntes mosogatás már csöpögős szerelmi vallomás lesz!
Na jó, feltételezzünk egy közepesen súlyos esetet. Tehát nem mondja, hogy „Szeretlek!”, néha, bátortalanul, meg-megsimogat (születésnapodon és Valentin-napon, de csak ha mások nem látják), és apró gesztusai is vannak. A nagy kérdés inkább az, ugye, hogy miért van ez, és megváltozhat-e?
Hogy mi lehet az oka? Hát, hiszen te magad írtad le: nyilván ezt hozza magával.
Az én környezetemben is rengeteg ilyen család van (valószínűleg el sem tudjuk képzelni az abszolút számukat…), melyben a szülő (vagy szülők) egyáltalán nem dicsérték, sőt nem is cirógatták, simogatták a gyereküket, amikor az kisgyerek és kiskamasz volt. Se puszi, se simi, se csoki. Pfff. Mit várhatnánk akkor szegénytől felnőtt korában? Ráadásul az ilyen fiatal felnőtteknek mindazt, amit nem kaptak meg a szüleiktől (legfeljebb ellesték irigykedve más gyerekek szüleitől), varázsütésre, tanulási időszak nélkül kell hirtelen elsajátítaniuk vagy ami még nehezebb, „belsővé tenniük”, mert nem lehet azt mondani az új partnernek, hogy „bocs, akkor kérnék egy kis időt, amíg kifejlesztek magamban egy szívből jövő becézést, olyat, amit én még soha nem kaptam”.
Szóval idő, idő, idő. Közös tanulás, bénázásokkal, erőltetéssel, elröhögéssel. Ha vevő rá, és vannak kis részeredmények: elmormogott „nagyon bírlak ám!”-ok, paplan alatti félölelések, érzelmesebb sms-ek (az introvertáltak könnyebben nyílnak meg írásban…), az már csak jót jelent. De ha tanulni sem hajlandó, kijelenthetjük, hogy reménytelen eset. Te döntöd el, hány hét, hónap után…
Neked is fordítási nehézségeid vannak? Küldd el a problémás férfimondatot a pasiszotar@nlcafe.hu címre, és megpróbáljuk értelmezni a Pasiszótárban, de addig is szemezgess a szótár korábbi segélykiáltásai között!
