Szex

Új könyvéhez keres szeretőt az író

Fiatal nőt keres, hogy mindketten megírják ugyanazt a történetet a saját szemszögükből. Vagy csak csajozni szeretne?
Az első rész borítója, feltételezhetően a szerzővel
Az első rész borítója, feltételezhetően
a szerzővel

Bölcsészeknek ajánl érdekes munkalehetőséget egy Chad Leslie Peters nevű szerző, akinek az előző könyve az Amazon online könyváruház erotikus műveket rangsoroló sikerlistájának huszadik helyére is felkerült, írja a Gawker hírblog.

Az első regénye A viszony címmel jelent meg, és egy egyetemi tanár és a nála jóval fiatalabb tanítványa közti harminc napig tartó kapcsolatról szól. Most ennek a folytatására készül, és ehhez szeretne első kézből tapasztalatot szerezni, állítja egy neten feladott hirdetésben.

Két oldalról mutatja be

„A könyv egy harminc napig tartó szerelmi viszonyt mutat majd be aprólékos részletességgel – szól a hirdetés. – A második rész abban lesz új, hogy a folytatásban mindkét szereplő szemszögéből bemutatom a kapcsolatot. Ha vállalod a részvételt ebben a projektben, akkor naplót kell majd vezetned a gondolataidról, benyomásaidról. Ezt használom majd fel ahhoz, hogy ugyanannak az erotikus történetnek két oldalát mutathassam be. Azt, ahogy egy nő, és azt, ahogy egy férfi látja ugyanazt.”

Bár az ajánlat tisztességtelen szándékot is takarhat, az író váltig állítja, hogy mindent teljesen komolyan gondol. Sőt azt is kikötötte, hogy előnyt élveznek azok, akik angol vagy irodalom szakon tanulnak. Emellett az ideális jelöltnek nincs nemi betegsége, és elmúlt húszéves.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése