„Egyszer csak azon kaptam magam – meséli az utóbbi hónapokban jócskán összezavarodott Fruzsina –, hogy a legkülönfélébb leszbikus fotókra, filmjelenetekre jóval intenzívebben reagálok a szokásosnál. Eleinte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egésznek, akkor viszont már kezdtem megijedni, amikor a barátommal való együttlétek alatt is idegen nőkre gondoltam.”
A lassan domináns pozíciót elfoglaló leszbikus vágyak azonban akkor kezdtek rémítővé és visszatetszővé válni, amikor a mindennapjaira kezdte vonatkoztatni őket: „Oké, mondtam magamnak, ha ennyire vonz ez az egész, nézzük meg, mi lenne, ha lecserélném a pasimat. Így kezdődött a kálvária: egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy szerelmes legyek egy másik nőbe, az együttélésről, a szülőknek való bemutatásról vagy a kézen fogva korzózásról nem is beszélve.”
Fruzsina problémája leginkább a mindenáron való egyértelműségre törekvés számlájára írható, mintha azt mondaná magának: „Ha leszbikus lennék, rendben, végül is semmi bajom a homoszexualitással, azt viszont, hogy ne tudjam valamilyen világos kategóriába gyömöszölni magam, már nem viselem el.” A szexualitás azonban egyértelmű címkék helyett többnyire a vágyak és az identitások kuszaságáról szól.
Szexuálisan kreatív
„A hogyan lettem kényszerbeteg című fejezet következik – nevet fel Szabina, akinek sikerült kikeverednie a lassacskán az egész életét maga alá temető szorongások útvesztőjéből. – Eleinte csak éjszaka álmodtam nőkkel. Eszméletlen izgalmas és felkavaró volt, de tényleg eszembe sem jutott, hogy mindez jelenthet valamit. Nagy bátran el is mondtam az akkori élettársamnak, aki kibírhatatlanul féltékeny pasi volt, és bogarat ültetett a fülembe, hogy biztosan látens homoszexuális vagyok, csak nem merem vállalni. Ezután kezdtem el figyelni magam. Ugye nem, istenem, mondd, hogy nem igaz, imádkoztam a metrón, ha egy csinosabb nő szállt fel. Közben meg egyszerűen csak féltem a melegnek bélyegzéstől, emiatt hevesebben kezdett verni a szívem, és mélyebbeket lélegeztem. Mindezt azonban úgy értelmeztem, hogy annyira felizgatnak a nők, hogy már a nyílt utcán sem tudok uralkodni magamon.
Nem ragozom, de végül egy pszichiáternő segítségével sikerült csak helyre tennem a kényszertüneteimet.” Szabina azóta kiegyensúlyozott házasságban él. Miközben a férjéről mesél, gyorsan hozzáteszi: „Azt szeretem benne a legjobban, hogy nyitott és szexuálisan kreatív. Nyugodtan megnézhetünk akár leszbikuserotikát bemutató filmet is, nem esik a torkomnak, hogy basszus, te bizonyára a nőkhöz vonzódsz, hogy vagy képes ezt élvezni?!”
Biológia vs. kultúra
Mondhatnám, hogy „már Freud óta sejtjük”, de a szexuális vágy bonyolultságáról való tudás alighanem egyidős az emberiséggel. A modern pszichológia atyja csupán elméleti formába öntötte az ókori görögök gyakorlati ismereteit. Freud megállapította, hogy elenyésző azok száma, akik kizárólag az ellenkező vagy csupán a saját nemükhöz vonzódnak. A legtöbben bizony középre esünk a vágyaink céltábláit elemző skálán, azaz férfiakkal és nőkkel egyaránt képesek volnánk élvezetes szexuális aktusokba bonyolódni. Ennyit a biológiáról, az erre rakódó tabuknak és félelmeknek viszont már elsősorban a társadalmi elvárásokhoz és a bennünket körülölelő kulturális környezethez van közük.
„Mindig is kísérletező, kalandvágyó típus voltam, a szorongás szerencsére messzire elkerült – reagál Szabina történetére Éva, akiről tudom, hogy rövid ideig Anikóval élt együtt. – Egyszerűen kíváncsi voltam, milyen lehet lefeküdni egy nővel, és meg is ragadtam az első adandó alkalmat. Még ma is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá: baromi jó volt, nem is technikailag, hogy ilyen szerencsétlenül fogalmazzak, hanem inkább a másság, a szokatlanság izgalma volt az, ami beindított. Néhány egyéjszakás kalandot követően ismertem meg Anikót. Fantasztikus személyiség volt, iszonyatos erővel hatott rám. Szerelmes lennék?, kérdeztem magamtól. Összeköltöztünk, aztán pár hét alatt kiderült, hogy ami az ágyban működik, a hétköznapokban már nem feltétlenül sikeres. Világéletemben a férfiak vonzottak, beléjük tudtam fülig beleszeretni, és nagyon úgy néz ki, hogy ez már így is marad. Az Anikóval való viszonyom rengeteg mindenre megtanított, főleg a saját határaimról. Egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtunk.”
Teherbíró fantáziák
Természetesen nem vagyunk mindannyian annyira bátrak, „bevállalósak”, mint Éva. A legtöbb, nőkről álmodozó nőt éppen amiatt ijesztik meg a fantáziaképei, mert veszélyben érzik mindazt, amit az életük során felépítettek, legyen az a házasság vagy a mindenki által heteroszexuálisként (el)ismert nő imázsa és karrierje. A kérdés valamennyi esetben ugyanaz: képesek vagyunk-e elfogadni, hogy a vágyaink és a gondolataink a tudatos énünktől független, saját élettel rendelkezhetnek, vagy véresen komolyan kell vennünk és azonnal cselekvésbe fordítanunk minden felvillanó ötletünket? A fantázia önmagában veszélytelen játékai azonban könnyen alááshatják az önmagunkba vetett hitünket vagy a kapcsolatainkat is akár, ha nem megfelelően kezeljük őket. Utóbbira példa, amikor a képzeletünkben kiválóan működő jeleneteket a teherbíró képességünkről való tudás hiányában próbáljuk meg valóra váltani: „Sokat gondolkoztunk az exbarátommal arról, hogy kipróbálnánk hármasban – emlékszik vissza az előző kapcsolatának kudarcára Andi.
– Az ágyban gyakran megbeszéltük, milyen vonzó lenne, ha Zsolt végignézné, hogy együtt vagyok egy nővel, és mindig borzasztóan felizgatott ennek a részletekig menő kitárgyalása. Végül válaszoltunk egy hirdetése, és az egész katasztrofálisan végződött. A valóságban képtelen voltam arra a fajta oldottságra, ami a fantáziámban működött, Zsolt pedig ahelyett, hogy ellazult volna, negyedóra múlva féltékenységi rohamot kapott, undorítónak nevezett, és kidobta a csajt. Borzasztóan megalázó volt mindkettőnknek. Nem sikerült visszacsempészni a korábbi felszabadultságot a szexuális életünkbe sem, úgyhogy pár hét múlva mindketten a szakítás mellett döntöttünk.”
A másik veszélyforrás, amikor attól félve, hogy a mindennapi életünkkel összeegyeztethetetlen vizekre eveztünk, elkezdjük cenzúrázni a saját gondolatainkat. A Szabina által is említett kényszeresség lényege, hogy a betegek képtelenek elfogadni azokat a napjában több százszor is a tudatunk képernyőjére vetülő gondolatokat, amelyekkel mindannyian találkozunk, ám nem tulajdonítunk nagy jelentőséget nekik (például „Jaj, mi lenne, ha leejteném a földre ezt a kisbabát?”, „Most, hogy itt ácsorgok az erkély szélén, bevillant, hogy mi lenne, ha levetném magam”, „Ó, milyen erotikus kisugárzása van annak a nőnek, mindjárt odalépek hozzá, és hazahívom”). Egészséges társaikkal ellentétben a kényszeresek pánikrohamig fokozódó rettegéssel szemlélik a tudatuk termékeit, vagyis attól félnek, hogy a puszta gondolat már önmagában is egyenlő a fantáziák valóra váltásával.
Nyugodjunk meg, vagy lépjünk bátran!
Valahogy így áll a dolog a leszbikusságtól való szorongással is. Attól, hogy – részben a bennünket körülvevő erotikus reklámok dömpingje és a férfimagazinok leszbikusszexszel kapcsolatos, nagyon is megengedő attitűdje következtében – előfordul, hogy nőkről fantáziálunk vagy álmodunk, még nem feltétlenül igaz az, hogy a heteroszexuális kapcsolatainkat félretéve azonnal leszbikusdiszkókba kéne rohannunk, hogy megtaláljuk az igazit. Természetesen ha úgy tapasztaljuk, hogy mind a szexuális, mind az érzelmi életünket tekintve el tudnánk képzelni egy komolyabb kapcsolatot egy másik nővel, akkor ne kínozzuk magunkat a heteroszexualitást piedesztálra emelő társadalmi elvárásoknak való megfeleléssel, és lépjünk nyugodtan. A fantáziálás ugyanakkor az egészséges szexuális élet része. Akik a képzeletükben bátran félredobják a gátlásaikat, és olyan történeteket szövögetnek, amelyeket a mindennapi életükben nem feltétlenül váltanának valóra, sokkal inkább képesek félretenni az egyéb, zavaró gondolataikat és mindvégig a szexre koncentrálni. Az összpontosítás gyakorlata pedig – szexuális zavarok és pszichés betegségek helyett – az erotika élvezetéhez és a kielégülés fokozott képességéhez vezet. Ha pedig innen nézzük a dolgot, a leszbikusság csábításával és a homoerotikus álmokkal csak nyerhetünk, nem igaz?
A cikk a Marie Claire-ben jelent meg!
