Tisztelt Szakértő!
Megismertem egy nagyon rendes férfit. Egyedül neveli két kislányát, mivel édesanyjuk lemondott róluk, és elköltözött, majd elváltak – írja egy olvasó a Válaszkeresőn. – Az apa viseli a gyereknevelés minden terhét a munkája mellett. Mi nagyon jól megvoltunk, együtt újra megtaláltuk a boldogságot (én is egyedülálló anyuka vagyok). A volt feleség néha megjelenik, szidalmazza, fenyegeti a páromat és a gyerekeket is, „nevelése” eredményeként engem teljesen elutasítanak a lányok, és ez felőrli a mindennapokat… A sok feszültség vége az lett, hogy a párom összeomlott, le akarja zárni a velem való kapcsolatát azzal az indokkal, hogy annyi teher van a vállán, hogy ő már többfelé nem tudja megosztani magát. Ez nekem nagyon fáj, mert köztünk semmiféle probléma nem volt. Miért pont azt a részét törli az életének, amely biztonságot és szeretetet adott neki? Egyszerűen nem találok magyarázatot… Válaszát köszönöm!
 |
| Major Klára párkapcsolati és válóperes mediátor Ha kérdésed van ide írj! |
Kedves Kérdező!
Lehet, hogy meglepő, de azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm a kérdését, mert nagyon nehéz, de igen gyakran előforduló helyzetet vázol fel a levelében. Mint köztudott, a házasságok több mint fele válással végződik. Az elvált felek azonban miért is mondanának le egy új kapcsolat kialakításának lehetőségéről? Ekkor jön azonban az a szituáció, amit olyan tökéletesen érthetően és valósághűen ír le. Párkapcsolati és válóperes mediátorként számtalan ehhez hasonlóval találkoztam már a munkám során. Amit most átélnek a párjával együtt, az igen leegyszerűsítve annak a következménye, hogy a volt feleséggel a válás nem lett minden tekintetben a helyére téve, egyszerűen a tüskék és a sérelmek dolgoznak tovább. Mindig és ezerszer kiderül, hogy kizárólag ilyen esetben gyűlölködik az egyik fél. Mert telve van még sérelemmel, nem dolgozta fel vagy az otthagyását, vagy esetleg azt, hogy ugyan ő kezdeményezte a válást, de már bánja. Ilyenkor kerülnek elő tökéletes harci és üzenő eszközként a gyerekek, akiknek különböző módon és vérmérséklettel gyönyörűségesen lehet cifrázni, miszerint milyen utolsó némber/gazember az az új néni vagy bácsi, akivel az apukájuk/anyukájuk mostanság összeszűrte a levet.
Szörnyű, mert a legnagyobb vesztes mindig a gyerek lesz. A szüleik pedig 10-20 év múlva maguk sem értik majd, hogy az az édes kislány vajon miért nem akar az istennek sem családot alapítani? Hát azért, mert örökre elriasztó, amit a szüleitől látott. Tudja, a párja indokát tökéletesen értem, még akkor is, ha közelről és igazság szerint egyáltalán nem elfogadható. Azért gondolja, hogy öntől kell megválnia, mert a gyermekeitől lehetetlen. A lényeg azonban az, hogy bizony neki nem a magával folytatott viszonyát kellene felülbírálnia, hanem a volt feleségével valót átírni. Szükséges lenne megdolgozniuk azért, hogy éppen a közös gyermekeik érdekében olyan kapcsolattartást és kommunikációt alakítsanak ki egymás között, ami képessé teszi őket az élet további vitelére. De tudja, ezt meg is kell valósítani, és a párja energiája épp most fogyott el a téren, hogy a volt feleségével bármilyen területen tovább küzdjön. Mert kimerült, mert sok, mert lehetetlen, és ragozhatnám tovább az okokat. Pedig érdemes lenne összegyűjtenie valami maradék kis erőt a saját érdekük miatt is. A párjának egyszer csak egészségügyi vagy pszichés problémái lesznek, mégpedig a rossz lelkiállapot, az állandó stressz miatt.
A másik oldalon meg az acsarkodó, áskálódó hölgyre valamilyen formában vissza fog ütni a dühe, az agressziója. Megkeseredik, és egyedül sem fogja jól érezni magát, párra meg végképp nem talál, mert kinek is kell egy citromba harapott, boldogtalan ember, akinek mosolyt nem látni az arcán? Próbálom kerülni, hogy ne férfiról vagy nőről beszéljek, mert higgye el, mindkét oldalon előfordul mindegyik reakciómód. A háttere mindig a válás nem megfelelő lezárása, ami például egy mediációs folyamatban elképzelhetetlen. Ott a legapróbb részletekre, konfliktust okozható szituációkra fel lesznek készítve az együtt tovább élni nem akarók. Itt ez hiányzik. Ezért is érzi a párja azt, hogy összeroskad a terhek alatt, és higgyen neki, ez így van. Természetesen azt kellene vele megértetnie, hogy attól, hogy magát elküldi, nem lesz jobb a jövőben. Átmenetileg talán érez majd megkönnyebbülést, de aztán jönnek új problémaforrások, és kezdődik minden elölről. És még támogató társa sem lesz akkorra.
Persze a párjának iszonyú erőre lenne szüksége ahhoz, hogy állja a sarat mind ön, mind a volt házastársa felé. Nem könnyű, és a lelkem mélyéből megértem őt. Legszívesebben azt mondanám, hogy jöjjenek el a volt feleségével együtt egy pár mediációs ülésre és tegyük helyre azokat a pontokat, amelyhez a bírósági döntés, úgy tűnik, nem volt elegendő. Nem azért, mert nem jól csinálták, hanem mert nem ez a feladatuk. A mediátor viszont így utólag is ki tudja bogozni a gubancokat, érdemes lenne megpróbálniuk. Egyszóval, kedves Ismeretlen, azt tanácsolom, akár meg is mutathatja a levelezésünket a párjának. Nyugtassa meg, hogy amit átél, az hihető, jogos, ön elfogadja, de nem a kapcsolatukból való kilépés rá a megoldás. Várom szeretettel a válaszát, ha úgy érzi, szívesen váltana még szót a gondjaikról. Üdvözlettel: Major Klára
