Párkapcsolatot, pláne ha jó ideig együtt voltatok, sohasem egyszerű lezárni – ha már túl vagytok a kanapé kettéfűrészelésén, és a házi kedvencek láthatási idejét is megbeszéltétek, még mindig ott a közös baráti társaság kérdése. Hiszen rajtuk bizony nem tudtok a tárgyakhoz hasonlóan osztozkodni, és ha nem figyelsz, egy szempillantás alatt a „mi barátainkból”, az „ő barátai” lesznek. De ne aggódj! Van néhány tippünk, hogyan kerüld el ezt, és miként lépj túl az esetleg kellemetlen helyzeteken!
Önts tiszta vizet a pohárba!
Ami történt: Kiderül, hogy azért nem találkozik veled senki a társaságból, mert haragszanak rád – persze, mivel az exed teljesen másképp adta elő a történteket, mint ahogyan voltak.
Tipp: Ez könnyen előfordulhat, pláne ha te dobtad a pasit, és ezzel beletapostál az önbecsülésébe. A megoldás persze nem az, ha visszatámadsz, mert végeláthatatlan veszekedést indíthatsz, és akkor tuti szétszakad a brigád. Vegyél inkább egy nagy levegőt, és hívd össze a barátokat kávézni – jelezd nekik előre, hogy szeretnéd, ha a te verziódat is meghallgatnák. Nagyon fontos, hogy légy őszinte, tárgyilagos, és semmi esetre se szidd a srácot. Inkább meséld el nekik, szerinted mi vezetett a kenyértöréshez, és te hogyan érzed magad a kialakult helyzetben. Akinek igazán fontos vagy, biztosan elgondolkozik a dolgokon, esetleg újra elbeszélgetnek a másik féllel is.
Fogd vissza magad!
Ami történt: Hébe-hóba összefutnak veled a haverok, de azért az egy lépés távolságot tartják.
Tipp: Idézd fel, hogyan zajlanak mostanában a találkozók. Nem csoda, hogy a többiek elmaradoznak mellőled, ha hónapokig kizárólag a szakítás a téma nálad. Ne faggasd őket állandóan a volt pasidról – gondolj bele, milyen kellemetlenül érezhetik magukat amiatt, hogy rajtuk keresztül kémkedsz. Biztosan te sem vennéd jó néven, ha elpletykálnák az exnek, amit elmondasz nekik. Nem kell megjátszanod, hogy vidám vagy, ha sírni lenne kedved, de próbáld megtalálni az arany középutat! Legyél érdeklődő, és javasolj valami vidám közös programot.
Kezdeményezz egy kicsit!
Ami történt: A Facebookon becsekkol az egész brigád (a volt kedvesed is) arra a kiállításra, amit régóta szerettél volna megnézni.
Tipp: Attól még, hogy téged most kihagytak a buliból, biztosan nem számítasz nekik kevésbé. Valószínűleg úgy látták, sem te, sem a volt barátod nincs még felkészülve a közös programokra. Duzzogás és szomorkodás helyett inkább nyiss új kapukat! Hívd el egy szimpatikus kollégádat vagy régi, gimis barátnődet – biztosan találsz valakit, aki szívesen elmegy veled. Nem kell, hogy a legjobb barátokká váljatok, de nem árt, ha nyitott vagy, és a megszokott társaságon kívül másokkal is ismerkedsz. Az új impulzusok segítenek túllépni a történteken, és legalább időd sem lesz a múlton keseregni.
Ne feszülj, csak könnyedén!
Ami történt: Megérkezett az, amitől rettegtél: a szokásos badacsonyi hosszú hétvégére szóló meghívó, amin az exed és a közös barátok is részt vesznek.
Tipp: Ha nem tudod, vagy igazából nem is szeretnéd kihúzni magad egy ilyen program alól, érdemes rákészülnöd. Például, hogy elkerüld a kínos helyzeteket, tisztázd előre, ki fog levinni a helyszínre, ki lesz a szobatársad, így egy pillanatra sem kell magad kényelmetlenül érezned. Bizony, még akkor sem, amikor összetalálkozol a volt szerelmeddel. Csak viselkedj természetesen, és légy kedves vele – hidd el, ő pont ugyanolyan ideges lesz, mint te. Ha pedig nem megy, akkor inkább ne erőltessétek a beszélgetést, úgyis lesz ott bőven olyan, akivel átcsevegheted az egész hétvégét.
Vedd bájosra a figurát!
Ami történt: Megtudtad, hogy a legjobb barátnőd szülinapi partiján a volt kedvesed is ott lesz, ráadásul az új barátnőjét is hozza magával.
Tipp: Ha még friss a szakítás, vagy elképzelni sem tudod, hogy összefuss a volt pasiddal, pláne az új lánnyal, inkább mentsd ki magad a buli alól. Viszont mindenképp kárpótold ezért a húzásért a barátnődet, nehogy azt érezze, ezentúl választania kell majd köztetek. Szervezz neki egy csajos estét, ahol méltón megünneplitek a jeles napot. Ha mégis bevállalod a nagy találkozást, semmiképp se versenyezz a másik lánnyal! Mivel mindenki ismer, csak te jöhetsz ki rosszul a szituációból, ezért ne feltűnősködj, egyszerűen légy olyan bájos és elbűvölő, amilyen lenni szoktál. Az új kedves valószínűleg még nagyobb zavarban lesz, mint te, úgyhogy inkább segítsd ki: mutatkozz be neki, és vezesd körbe – a szórakoztatását viszont hagyd nyugodtan másra.
A cikk a Maxima legfrissebb számában jelent meg Bővebben a tartalomból Ő az, aki meghallgat |