Szex

18+: Hajnalban a szex

Csukott szemmel tapogatok a telefonom után. A sötét csöndben megszólal a párom: "Van még időd, négy óra, aludj még nyugodtan!"

Hajlani rezdülés - Visszasüppedek a finom melegbe, összeszorítom a szemem, és jóleső érzéssel tölt el, hogy még nem kell kiugrani ebből a finom fészekből. Már épp süllyednék újra, amikor érzem, mocorog mellettem… keze célirányosan tapogatódzik. Belemarkol a fenekembe, ettől felébredek, elnevetem magam, odasúgom: „Pisilnem kell!” Erre kuncogás a válasz, és még erősebben markolja a fenekem, majd elengedi és magához húz. Érzem a vágyát: kőkemény farkát erősen a fenekemhez szorítja, kezével a mellem keresi. Felsóhajtok, és amennyire csak tudom hozzápréselem magam.

Ujjai már a bimbómat simogatják, nyelek egy nagyot és felsóhajtok újra – szopni akarnám. Egy pillanat alatt előtörnek belőlem az emlékek, sűrítve: a kemény farkának vonzó látványa, a selymes duzzadt makkja, amit imádok bebarangolni a nyelvemmel. Finoman szívogatni, szopogatni… a kicseppenő sós előnedvének íze, és a feszítő vágy, hogy vadul és mélyen szopjam. Az arca a kéjtől eltorzulva, a nyögései. A pergő filmem olyan gyorsan szakad meg, mint ahogy elindult, mert kedvesem egy finom mozdulattal becsúsztatja ujjait a puncimba, másik kezével a mellem markolja, és finoman csókolja, harapdálja a nyakam. Elönti testemet a vágy. Széttárom a combjaim, minél mélyebben hatoljon belém. Kezem a kézfejére teszem, és finom ütemet diktálva mozgatom a csípőmet is.

A hajnali csendet megtörik a kéjes sóhajok és nyögések. Egyre vadabbul mozgok az ujjain, amelyek időnként ki-kicsusszanva élvezettel körbesimogatják duzzadt csiklóm, majd vissza a puncimba, már már az őrületes robbanás szélére sodorva. Megnyálazza az ujjait, és azok a telt, kisimult mellbimbómon siklanak, időnként finoman összecsippentve. A testem megfeszül, érzem, mindjárt elélvezek… ekkor kihúzza az ujjait és egy mozdulattal tövig tolja belém lüktető, kőkemény farkát. Teljesen rátolom magam, mint aki fel akarja falni, beszippantani, szorítom, az összes izmom ráfeszül, ő pedig kemény lökésekkel hálálja meg.

Elönt a kéj, hörögve kapkodok levegő után, hatalmas nyögések közepette… és érzem közben, hogy ő is a csúcsra ér. Csípőmet megmarkolva, teljes erőből tövig húz a farkára, valami állati hang szakad ki belőle, miközben érzem, elönt belül a forróság, a farka ütemesen lövelli belém magjait. Elernyedünk, és ebben a pillanatban a csendet az Edda töri meg: Éjjel érkezem, fáradt, kiégett aggyal… A telefon után tapogat, kinyomja, én pedig lecsusszanok a már félig ernyedt farkáról, felülök, a lábammal a papucsom után tapogatok. Felkapcsolja a kisvillanyt, én belebújok a papucsba, felállok és érzem a combomon végigfolyik az ondója. Odanyúlok, belemártom a középső ujjam és rámosolygok, majd kéjesen lenyalom. Reggeli! – mondom. – Fehérjedús!

Még több pikáns történetért kattints a „Negyven felett a szex” blogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top