Ha levennénk a hangot a Headshot című pornóról, azt hinnénk, hogy riportfilmet látunk egy alkoholtól megmámorosodott fiatal férfiról. Ő ugyanis csak deréktól felfelé látszódik – a történet cselekménye viszont deréktól lefelé zajlik: a férfit éppen szájjal elégítik ki.
Pillanatkép a Headshot című filmből
A rendezőnő, Jennifer Lyon Bell szerint alkotása nem attól erotikus, amit látunk, hanem éppen attól, ami láthatatlan marad. A műfaja szerint feminista pornóalkotás nem az egyetlen azon filmek sorában, amelyek változtatni próbálnak a jól bevált recepten, azon, hogy a mainstream pornófilmek olyan egyformák és mechanikusak, mint a futószalagon legyártott búgócsigák. A szexuális forradalom felszabadultsága után szinte kínos, hogy a szexuális fantáziának ilyen korlátolt formát adunk.
Ahány ember, annyi öröm
 |
| Jennifer Lyon Bell |
A feminista pornó világában a nők formára, méretre, bőrszínre való tekintet nélkül kamerakompatibilisek, a színésznők nem bronzos fényű, nagymellű és darázsderekú, teljesen legyantázott bábuk. Sokkal inkább azokra a nőkre hasonlítanak, akik a szupermarketben álldogálnak a tejes pultnál – mint mi. Az új műfaj átértelmezi, mit jelent a szépség, a vágy, mi szexi, mi szerez örömet. Mer játszani a különböző filmes eszközökkel, van cselekménye – és láss csodát: értelmes párbeszédek vannak benne! Mert persze nem csak nemi szervek látszódnak, hanem arcok is, és az arcokon érzelmek. A film nézői leskelődők, hiszen nem idealizált testeket látnak, hanem valódi vágyakat, intimitást – és az azzal járó sérülékenységet. Nem könnyű műfaj, ezért a Blue Artichoke Films alapítójának, Jennifer Lyon Bellnek jól jön a Harvardon szerzett pszichológus diploma.
Persze ahány ember, annyiféle öröm: míg vannak filmek, amelyek szinte semmiben nem különböznek egy művészfilmtől – nem egy alkotást underground filmfesztiválokon mutatnak be –, legfeljebb hosszabb ideig időzik a kamera egy-egy meztelen fenéken vagy mellen, az Emile például arról szól, hogy egy selyemköntösbe öltözött nő magának szerez örömet, és közben szexin cigizik. A Cabaret Desire-ben egy bohém társaság erotikus történeteket hallgat, más feminista pornófilmekben kikötözött, vagy a mennyezetről függő nőkkel szeretkeznek férfiak. Akkor miért más ez, mint a többi pornófilm?
Olyan, mint a csokoládé
A feminista jelző a pornófilmeknél ugyanolyan, mint például a fair trade (méltányos kereskedelem) címke a csokoládénál: Tristan Taormino feminista pornófilmesnő a fogalmat úgy magyarázza, hogy a az ilyen filmek szereplői egyrészt rendes fizetést kapnak, másrészt van beleszólásuk a filmkészítésbe: tisztelettel bánnak velük, odafigyelnek rájuk, minden csak a valódi beleegyezésükkel történik, fontos a biztonságuk, testi és lelki jóllétük. Nem csinálnák, ha nem élveznék. Már nincsenek kevesen: az évente Torontóban megrendezett Feminist Porn Awards-díjra több tucat filmet neveznek be.
Egy olyan szexuális viszonyt megmutatni, amelyben az egyik fél domináns, a másik alávetett, önmagában még nem felháborító. Az viszont már igen, ha ez nem a nő egyértelmű beleegyezésével történik, és ha újra és újra olyan tipikus hatalmi helyzetet tükröznek a filmek, amelyekben a férfi uralkodik, a nő engedelmeskedik. Igazából az is sztereotípia, hogy a nők gyengéd, romantikus érzelmekkel teli filmekre lennének kíváncsiak: van, aki igen, van, aki nem. Vannak nők, akik számára izgató az alávetettség: ez sem alacsonyabb rendű, sem elítélendő.
A szexszel kapcsolatban már amúgy is nagy a szégyenérzet, a titkolózás és az indulat, miközben arra lenne szükség, hogy ha vágyakról van szó, inkább elfogadóak, őszinték legyünk. A női vágyakat rózsaszín ködbe burkolni legalább annyira előítéletes és leereszkedő, mint a férfiakról azt feltételezni, hogy vágyaik non plus ultrája egy hardcore gruppen-élmény maszatos elélvezéssel. A feminista pornó a férfiakkal szemben is „gyöngédebb”: miközben a pornófilmeket kevés kivétellel férfiak készítik, nemcsak a nők élvezete, a női tapasztalat nem hangsúlyos, de a férfiakat sem ábrázolja többnek egy csodálatra méltó szervnél. Ezekben a filmekben viszont emberek: a nő gyönyöre nekik is gyönyört szerez, vállalják, hogy esetenként a nő dominál, és nem félnek akár a férfiasságról alkotott sztereotípiákkal is szembemenni.
A mainstream pornóval szembeni egyik legerősebb panasz, hogy a filmek nem két emberről, a közös élvezetről szólnak. Ma már a fiatalok hamarabb látnak az interneten pornográf képeket vagy filmeket, mint hogy szüleik a méhekről és a virágokról beszélnének nekik. Persze nemcsak a szex technikai oldalát ismerik így meg (azt sem túl árnyaltan), hanem hatással lehet fantáziájukra, testképükre is. Ha már a pornóval találkoznak, legalább azt lássák, hogy hús-vér emberek szexelnek, akiknek arcuk, vágyuk, fantáziájuk van, és az élvezetre is igaz az, ami az ajándékozásra: nemcsak kapni öröm, hanem adni is.
|
Eljátszott élvezet Mérő Vera Pornográcia című könyvének egyik kiindulópontja az a tudományosan hibás elképzelés, amely szerint a férfiak evolúcióbiológiai okokból fogékonyabbak a pornográfia iránt. A pornó az emberek többnyire titkolt fantáziáját elégítik ki, a szexuális tartalmak típusai és stílusai között pedig nem lehet éles határt húzni a két nem preferenciái tekintetében. „Meglepve tapasztaltam, hogy az általam kérdezett nők mintegy háromnegyede néz pornót a maga örömére. A két nem között abban figyelhető meg különbség, hogy a nők ritkábban beszélnek róla, és kevésbé feltételezik egymásról, hogy pornófilmet néznek. A kérdőívnek arra a kérdésére, hogy véletlenszerűen kiválasztott tíz barátnődből szerinted hányan néznek pornót, a riportalanyok 3-4 pornófogyasztó barátnőt tippeltek, holott a helyes válasz 7-8 lett volna” – mondta a hvg.hu-nak Mérő. „A németjuhászos pornótól a férfi melegpornón keresztül a lekötözős-fegyelmezős-szadomazóig mindenféle válasz született arra, mi indítja be a hölgyeket, és még csak korbeli korrelációt sem kaptam. A két, animál szexet izgatónak tartó nő közül az egyik ötvenéves volt, a másik tizenkilenc. Viszont a legtöbb megkérdezettet az lohasztja le, ha a film hiteltelen: ha az az érzése a nézőnek, hogy ezt csak eljátsszák.” |
