Miért lehet jó egyedül élni?

Eric Klinenberg

Hogy került a látóterébe ez a téma?

Az első könyvemet a chicagói hőhullámról írtam, amelyben több mint hétszázan haltak meg 2005-ben. Kutatásaim során megtudtam, hogy a nagyszámú elhalálozások egyik oka az volt, hogy a városban meglepően sok az egyszemélyes háztartás. Korábban erről sejtelmem sem volt. Miközben dolgoztam a könyvön, egyre többet tudtam meg az egyedül élők és főként az egyedül megöregedők számának emelkedéséről. Érdekelni kezdett a jelenség, és egyre inkább foglalkoztatott az egyedüllét, az elszigeteltség problematikája.

Ehhez képest pontosan az ellenkezőjéről ír a könyvében: vagyis azt állítja, hogy az egyedül élők társadalmi élete aktívabb.

Így van! Az egyedül élő embereknek csak egy nagyon kis része él elszigeteltségben vagy magányban, az első pillantás után alkotott képem tehát torz volt, mivel túl kis minta alapján próbáltam következtetésekre jutni. Ekkor szélesebbre nyitottam a fókuszt, újragondoltam az alapjaitól az egészet, és már nem egyszerűen egy társadalmi problémát, hanem egy társadalmi változást próbáltam megérteni.
Egyfajta társadalmi kísérletként fogtam fel, mert megtudtam, hogy meglepő módon az ötvenes évekig az emberiség történetében nem akadt olyan társadalom, amely elfogadta volna, hogy emberek nagy számban élnek egyedül. Azóta viszont elképesztően gyakori jelensége lett ez a fejlett világnak. Ahol ugyanis bőség van és jóléti társadalom, az emberek a jövedelmükből saját ingatlanokat vásárolnak.

Erről a témáról valahogy nem szoktunk beszélni, átsiklunk felette. Mi ennek az oka?

Számomra is rejtély. Talán részben azért lehet így, mert gyakran az egyedül élők sem tekintik magukat annak. Nem létezik ilyen társadalmi identitás. Ám amikor összeadjuk az egyedülállókat, a nem házasságban élő felnőtteket, rájövünk, hogy az a korábban egyébként téves megállapítás, mely szerint többen lennének egyedülállók, mint házasok, ma már igaznak bizonyul. Erről tehát beszélünk. Ugyanakkor nem tesszük meg a következő lépést, amikor fel kellene ismernünk, hogy a nem házasságban élők többsége egyedül van. Ami a leginkább meglepő az egészben, az az, hogy miközben interjúkat készítettünk ehhez a könyvhöz – kutatócsoportom mintegy 300 beszélgetést vett fel –, kiderült, hogy lényegében mindenkinek van olyan barátja vagy családtagja, aki egyedül él. És ez már annyira általánossá vált, hogy szóba sem kerül.

Vitatja azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy egyedül élni egyfajta negatív trend. Milyen előnyöket, pozitívumokat figyelt meg a társ nélkül élők esetében?

Nos, először is különbséget kell tennünk egyedül élők, egyedülállók, elszigetelődöttek és magányosok között. Ezek nagyon is különböző helyzetek. Az egyedül élőkre jellemző, hogy több időt töltenek barátaik és szomszédjaik társaságában, mint a házasságban élők. Tehát azt mindenképpen megtanultam, hogy az egyedül élés nem a magány élményét jelenti. Sőt, nagyon is társasági életformáról van szó.
A következő, amiről szót kell ejtenünk, hogy egyfajta „hiperkapcsolattartásban”, azaz a túlzásba vitt kommunikáció világában élünk. Míg korábban az elszigetelődéstől féltünk, most egyre több kritika éri a túlzott kapcsolattartást. Ilyen időkben pedig az egyedül élés egy módja annak, hogy visszanyerjünk valamit az elvonulás, a produktív visszahúzódás élményéből, otthonunk oázis legyen a chatszobák és a digitális városi lét sivatagában. Persze ez nem kötelező, hiszen hazatérve ugyanúgy chatelhetünk, beszélhetünk, levelezhetünk, ahogy bárhol máshol. Ez az egyik mondanivalója a könyvemnek: a kommunikációs forradalom tette lehetővé, hogy az ember szívesen éljen akár egyedül is, hiszen így is élhet társasági életet. Ugyanakkor interjúalanyaink állították, hogy saját otthonukban képesek ellazulni, és ez bizony nem adatik meg mindenkinek.

Mi minden miatt alakulhatott ez így?

Először is meg kell állapítanunk, hogy egyedül élni sokba kerül, csak akkor engedhetünk meg magunknak efféle luxust, ha ki tudjuk fizetni a lakbért, a rezsit. Ugyanakkor számos dolgot engedhetnénk meg magunknak, amit mégsem akarunk megengedni, tehát nem egyszerű gazdasági kérdésről van szó.
Azt mondanám, a négy tényező közül, amelyeket azonosítani tudtam, az egyik a nők felemelkedése. A hölgyek berobbanása a munkaerőpiacra az elmúlt fél évszázadban azzal járt, hogy egyre többen halogatták a férjhezmenetelt, képesek voltak eltartani önmagukat, kiléphettek egy nem működő házasságból. Sőt, otthont vásároltak maguknak, ami az ingatlanpiacot is erősen megmozgatta. A nőt a házasságba ma már nem elsősorban gazdasági szempontok vezetik; 50-60 évvel ezelőtt még más volt a helyzet.
A következő tényező a kommunikáció forradalma. Napjainkban egyedül élni nem jelent magányosságot. Miközben otthon a kanapén heversz, telefonálsz, sms-ezel, chatelsz, e-mailezel és még ki tudja hány módon tartod a kapcsolatot másokkal. Lássuk be, az ötvenes évek előtt ez meglehetősen nehézkes lett volna.
A harmadik az urbanizáció, mivel a városok favorizálják ezt az életformát, amelyben a szinglik ugyan egyedül laknak, de szívesen töltik el az időt egymással nyilvános helyeken. Léteznek olyan negyedek bizonyos városokban, ahova egyedülállók költöznek, azért, hogy „együtt éljenek egyedül”. Együtt lehetnek, miközben egyedül élnek. Ilyen módon a szingliséget sokkal könnyebb közösségi élményként megélni.
És végül a hosszú élet forradalmának köszönhetően az emberek tovább élnek, mint korábban. Ugyanakkor ez a forradalom egyenlőtlen: a nők általában magasabb kort élnek meg, mint a férfiak, így 5-10 vagy akár 20 évvel is túlélik házastársukat. Ez pedig azzal jár, ami egyre gyakoribb, hogy valaki élete utolsó évtizedeit egyedül tölti, egyedül öregszik meg.

Eszembe jutnak ismerőseim, rokonaim, akik hasonló döntéseket hoztak, vagy éppen idős korukra maradtak egyedül.

A legérdekesebb jelenség valóban az volt, hogy milyen sokan kötődnek személyesen a témához; és hogy saját élményeink, családunk élményei ezek, noha sosem nevesítettük őket. Ez az, amit nagyon jól művel a szociológia tudománya: segít felismerni és értelmezni azokat a magánéleti jelenségeket, amelyek nagyon is közös, sőt megosztandó ügyek. Az egyik célom ennek a könyvnek a megírásával az, hogy azonosítsam és megértsem ezt a mindannyiunkat érintő társadalmi változást.

A könyv elsősorban városokra fókuszál. Mi a helyzet vidéken?

Vidéki környezetben egyedül élni sokkal keményebb dolog, mint a nagyvárosban, az elszigetelődés veszélye is nagyobb. Nem olyan könnyű csak úgy elsétálni a barátokhoz és a rokonokhoz, és ha már nem vezetsz autót, komoly gondba kerülhetsz.

Noha a könyv az Egyesült Államokat vizsgálja, utal rá, hogy a trend más országokban is megfigyelhető. Mi zajlik a világban?

A leggyorsabban olyan országokba gyűrűzik be, ahol a fejlődés üteme is gyors: Indiába, Kínába, Brazíliába. És ahol messze a legtöbben élnek egyedül, azok a skandináv országok. A könyv Európában, egészen pontosan Stockholmban ér véget, ahol a háztartások bő fele egyszemélyes háztartás. Ezek az adatok mindannyiunk számára megdöbbentőek. 

Van elképzelése arról, hogy merre tarthat ez a trend?

Amikor beköszöntött a gazdasági világválság, a tudósok mindenhol azt jósolták, hogy az emberek össze fognak költözni egymással, a párok nem válnak el, a fiatalok pedig befészkelik magukat szüleik pincéjébe. Ez részben így is történt, az egyedül élők száma mégis megnőtt 2008 óta. Emelkedett, és nem csökkent, akárcsak az 1980-as években a válságát élő Japánban. Így hát kétlem, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok megállíthatnák ezt a trendet. Úgy tűnik, elhúzódó jelenséggel kell számolnunk.

Egyedül él?

Csak ha elutazom valahova. Házas vagyok, két kicsi gyerekkel. De a múltban sokáig éltem egyedül. Csodálatos korszaka volt életemnek.

A magam útján – Miért jó egyedül élni? Elképesztő statisztikákkal, eredeti adatokkal és egyedül élő emberek életteli portréjának segítségével Eric Klinenberg, a népszerű szociológus megcáfolja a hagyományos gondolkodást, és tiszta vizet önt a pohárba azzal kapcsolatban, hogy az egyedülállók egyre nagyobb száma hogyan változtatja meg a társadalmat, amelyben élünk. Bizonyított tény, hogy azok, akik társ nélkül élnek, jobb testi és szellemi egészségnek örvendenek, életmódjukkal pedig jobban óvják az élő környezetet, mint a párkapcsolatban vagy családban élők. Több mint 300 mélyinterjú tapasztalataira építve Klinenberg megdöbbentő eredményeket oszt meg az olvasóval a baby boom óta történt legjelentősebb demográfiai váltásról, és meglepő információkkal szolgál e korszakos változás előnyeiről.