Szex

18+: Így ne bánj egy prostival!

A kurtizánok élete sem fenékig tejfel, sőt. Prostituált bloggerünk egy újabb története bizonyítja ezt.

Nem, még mindig nem fogytam ki a fura történetekből és vendégekből.  Történt egyszer, hogy meglátogatott egy öregember. Olyan igazi Einstein-frizurás, ősz, kicsit össze-vissza beszélő fajta volt. Amikor először bejelentkezett hozzám, hogy vidékről fog jönni, akkor nem érkezett meg. Ezért aztán, amikor legközelebb felhívott, már nem voltam túl barátságos vele, viszont azzal kezdte, hogy bocsánatot kért, de valami történt az autójával. Gondoltam, mindenkinek jár egy második esély, plusz felajánlotta, hogy kártalanít az elmaradt randiért is. Fogalmam sem volt, ezt hogy érti, de amikor végre megérkezett, akkor kiderült. Kifizette azt az együttlétet is, és újra bocsánatot kért. Egy kicsit így megenyhültem irányában, mert ilyet még sosem tett egyik pasi sem, és egészen kellemes másfél órát töltöttünk el együtt. Szex nem sok volt, de ennek ellenére szórakoztató társaságnak bizonyult.

18+: Így ne bánj egy prostival!

Ez volt az oka annak, hogy amikor legközelebb azzal hívott fel, hogy menjek le hozzá egy egész napra, akkor igent mondtam, bár ilyen ajánlatot előtte még soha nem fogadtam el senkitől. Megbeszéltük, hogy Balatonon van egy háza, én lemegyek vonattal és ő várni fog rám az állomáson. Már a telefonban megkérdeztem tőle, hogy mit fogunk csinálni egész nap, mire azt mondta, amit csak szeretnék. Amint leértem, tényleg ott várt, és az előzőleg egyeztetett tervek szerint elindultunk, hogy vegyünk valami kajának valót, mert szeretnék főzni neki egy finom ebédet. Ugyanis az, hogy valaki kivesz egy egész napra, nem jelenti azt, hogy a nap minden percét ágyban töltjük. Gyorsan végeztünk, majd megálltunk egy teljesen szokványos ház előtt. És nem, nem vártam kacsalábon forgó palotát; amitől sokkot kaptam és majdnem elszaladtam, az  a belső tér volt. Sehol egy normális bútor, tényleg csak a legalapvetőbbek, egy ágy, egy asztal, egy konyhaszekrény és néhány szék. Elképesztő rendetlenség mindenhol, szétdobálva a ruhák, a szemét, a kajamaradékok. Azt mondta, jár hozzá egy nő rendet csinálni, takarítani, hát ez nem látszott meg a lakáson. Én azt gondoltam, ha meghívok valakit magamhoz, akkor legalább előtte valamennyire megpróbálok rendet tenni. Mivel a takarítás nem szerepel a szolgáltatásaim között, és amúgy is utálom, ezért csak annyira tisztítottam meg a konyhaasztalt, hogy a vágódeszkát letéve neki tudjak állni a krumplinak és a csirkének.

Szerencsére már az elején elintéztük a piszkos anyagiakat, így aztán megnyugodtam, és a tűrőképességem is sokkal tovább kitartott. Ugyanis alig kezdtem a szeletelésbe, ő bevonult a hálóba, majd onnan kiabált ki, hogy miért nem jövök már. Kezet mostam, bementem hozzá, ő pedig totál meztelenül feküdt egy kanapén, amin egyedül is alig fért el, fogalmam sem volt, hogy fogunk ezen ketten szexelni. Végül csak megoldottam, akkor még jó fej akartam lenni, és úgy éreztem, végül is a szexért fizetett nekem, miért ne adnám meg neki rögtön. Miután sikeresen elélvezett – az én orgazmusaimról inkább ne beszéljünk –, visszatértem a konyhába. Már nagyjából elkészült a kaja, csak be kellett raknom a sütőbe, mikor az első negatív dolog történt. Kijött, még mindig totál meztelenül, majd rám szólt, hogy ő nem egy konyhaasszonyt fizetett ki. Mire én még mindig türelmesen válaszoltam, hogy egyrészt megbeszéltük, hogy nem azért jövök le egy napra, hogy azt végig ágyban töltsük, másrészt most szexeltünk, gondoltam, amíg regenerálódik, én befejezem a kaját, mert éhes vagyok. Akkor egy időre békén hagyott, és persze a kaját az utolsó morzsáig elpusztította, amit elé raktam.

Evés közben mindenféléről szó esett, persze, arról is, miért csinálom ezt, és hogy kezdtem bele. Hozzászoktam ahhoz, hogy akikkel erről beszélek, általában megértik az indokaimat és hogy miért szeretem ezt a szakmát annyira. Benne azonban – talán a kora miatt – egyre csak gyűlt az előítélet, és a végén már úgy beszélt velem, mintha ő lenne az isten én meg a szolgája. Ez aztán végképp nem olyan attitűd, amit bárkitől elviselek, akár fizetett értem, akár nem.

A következő kellemetlenség az volt, amikor elindultunk, hogy meglátogatjuk a nagyanyám közelben lévő sírját. Gondoltam, addig is kiszabadulok abból a szemétdombból, ami a lakását jelentette. Nem vagyok rendmániás, én is imádom a káoszt magam körül, szóval ezek alapján, ha már én is undorodtam tőle, akkor gondolhatjátok mi volt ott. Ahogy megindultunk elfelejtette bekötni a biztonsági övét, így engem kért meg, hogy húzzam át neki és kössem be. Ő közben vezetett, majd amikor meghúztam az övet hirtelen elrántotta a kormányt és csak annyi szerencsénk volt, hogy az árok az út mellett nem volt túl mély, különben tuti, hogy balesetet szenvedünk. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, én tuti nem alszom együtt ezzel a pasival se ma, se soha többet. – A bejegyzés folytatását a Sorskerék blogon olvashatod. Kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top