Mikor gyerek voltam, kicsit másként ítéltem meg, ha valaki nem úgy nézett ki, mint az átlag. Persze ezzel gyerekként nem voltam egyedül. Volt egy osztálytársnőm, akinek lángvörös haja, hófehér bőre és rengeteg óriási szeplője volt. Haja mindig összevissza lengett pulykatojás arcocskája körül, és még nyáron is hosszú ujjú pólót viselt, nehogy leégjen. Nagyon sajnáltam, és úgy gondoltam rá, mint az egyik legszerencsétlenebb kislányra a világon. Viviék elköltöztek, így csak tíz év múltán láttam viszont, mikor már mindannyian érettnek számítottunk. Akkor már nem sajnáltam. Konkrétan megevett a sárga irigység… – írja bloggerünk.
