Az ágyamon ücsörgök törökülésben, fülesen keresztül hallgatom a felvett társalgást. Közben a fejemben hozzácsapódnak a képek, a pillanatok, amik nyomot hagytak bennem. Izgultam, bár próbáltam nem mutatni, és elhatároztam, hogy nekem is lesznek kérdéseim. Elmosolyodom, amikor eszembe jut, milyen természetességgel fogadta, hogy én is kiteszem a telefont az asztalra és rögzítem a beszélgetésünket. Mintha nem egy “ragadozó” és “áldozata” ülne egymással szemben, hanem két egyenrangú fél, akik egyformán kíváncsiak a másikra. Egyből neki is szegezem a kérdést:
– Miért pont ez a téma? – először visszakérdez, de lerázom magamról, mint kutya a vizet, és ragaszkodom a válaszhoz.
– Mert egy olyan világba betekintés, ami sok ember számára ismeretlen, vagy nem beszél róla – válaszolja végül, mire egyből kibukik belőlem, hogy én már évek óta próbálkozom a feladattal, hogy megváltoztassam az emberek gondolkozásmódját a szakmámról, többnyire sikertelenül. Tovább beszélgetünk, ő is optimista, mint én, az a “soha fel nem adom, amit a fejembe vettem” fajta, és ezen el is nevetjük magunkat, majd végül megelégszem ezzel a válasszal:
– Akkor mondjuk azt, hogy 300 emberből, mondjuk tíz, ha nem is változik meg a véleménye, de az agya hátsó részébe elültetünk egy gondolatot.
– Már megérte – fejezem be helyette, és érdekes módon teljesen megnyugszom.
Napok óta, mióta a levelet megkaptam tőle, ezen rágódom, töprengek, sorba veszem az érveket és ellenérveket. Miért csináljam?, és miért ne? Meghallgatom a barátaim véleményét, kikérem néhány írással, újságírással foglalkozó ismerősét is, de persze a végső döntést mégis nekem egyedül kell meghoznom. Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor elbillent a mérleg nyelve, de még most is azt érzem, jól döntöttem. Bizonyos szempontból mindig is küldetésemnek tekintettem – eredménytelensége ellenére –, hogy megváltoztassam az emberek véleményét arról, milyen is az én szakmámban “dolgozni”. Hogy kilépjenek a filmekben látott, könyvekben olvasott sztereotípiák világából és bepillanthassanak a kulisszák mögé. Megértsék, hogy nem mindenki cselekszik kényszer alatt, és nem mindenki utálja magát azért, hogy ezt a szakmát választotta. A grafomániám mellett ez volt az egyik oka a blogom elindításának is, és végül ezért határoztam úgy, hogy belemegyek ebbe az interjúba. Mert ha az ember kitűz egy célt maga elé, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy azt elérhesse. Nekem pedig fontos, hogy minél többen ismerjék meg az én történetemet, az én gondolataimat, azt, hogy lehet másképp is nézni ezt az egészet.
Egyre szélesebb mosollyal az arcomon töprengek tovább azon, mi is fogott meg ennyire ebben a fickóban. Attól, hogy a Hír24 főszerkesztője és hogy nagyon helyes pasi, nem ájulok el, megszoktam a különleges emberek társaságát. Mégis van benne valami, amitől minden berzenkedésem ellenére – amit újságíróknak, médiásoknak tartogatok – jó érzésekkel gondolok rá. Aztán bevillan megint egy kép, és hangosan felnevetek. Nagyon-nagyon régóta nem sikerült már senkinek zavarba hoznia engem. Itt, a blog hasábjain, teljesen természetesen beszélek szopásról, nyalásról, anális szexről és bármi ilyesmiről. Elszólom magam – azt gondolom, a különleges erotikus képességeim az egyik ok, amiért pont engem választanak. Naná, hogy rögtön lecsap erre, és huncut mosollyal a szemében megkérdezi:
– Mi az, hogy kivételes erotikus képesség? – és képtelen vagyok kinyögni a választ. Próbálom elterelni a szót, de mint a vadászeb, aki szimatot fogott, újra és újra visszatér rá, míg végül meg nem kapja, amit akart. Ez a nem hagyom magam dolog egy kicsit magamra emlékeztet, én is így szoktam hozzáállni az emberekhez, amikor meg akarok tudni róluk valamit, amikor érzékelem, hogy valami baj van, vagy hogy amit el akar titkolni, az a kulcs a személyiségéhez. Nekem sem lehet nemet mondani, ahogy neki sem. Megadom magam és talán még el is pirulok, amikor kimondom, az orális szex. Így visszagondolva, az ágyam nyugalmát élvezve, a jelenet baromi viccesnek tűnik, senki el nem hinné rólam, hogy zavarba lehet hozni egy olyan kérdéssel, ami a szexről szól.
A teljes cikket a Sorskerék blogon találod.
