nlc.hu
Szex
18+: Stoppos lány és a Ford Mondeós herceg

18+: Stoppos lány és a Ford Mondeós herceg

Mindig is kíváncsi voltál, milyen vágyak járnak egy férfi fejében, ha meglát egy csinos stoppos lányt az út mellett? Most megtudhatod! Ráadásul ezek a vágyak teljesülnek is...

Baromi fáradtnak éreztem magam a kimerítő tárgyalás után, és már csak rutinból vezettem. Szerencsére olyan gyakran mentem végig ezen az úton, hogy akár álmomban is  sikerült volna. Tudtam, hogy hosszú még az út ezért bekapcsoltam a rádiót, hogy legalább valami magamnál tartson.

Az autó, egy vadiúj Mondeo, csak úgy dorombolt alattam, és annyira könnyen vette a kanyarokat, hogy igazi élmény volt vezetni még ilyen fáradtan is. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire rágyógyult a gázpedálra a lábam, amikor jött egy körforgalom és kénytelen voltam lassítani. Rögtön utána egy buszmegálló ácsorgott az út mentén, ahol is egy lány integetett a stopposok nemzetközi jelzésével. Nem nagyon szoktam megállni, de ha már úgyis lelassítottam, akkor megnéztem kicsit közelebbről. Nagyon fiatalnak látszott, ahogy egy térdig érő, rózsaszín ruhában szobrozott és mielőtt végiggondolhattam volna, mit is csinálok, lelassítottam mellette.
-Szia, meddig mennél? – kérdeztem és a magas sarkúban közelebb lépett hozzám, majd ahogy behajolt az ablakon észrevehetően nem viselt a ruha alatt semmit.

– Csak ide, a közeli városba, de a francos busz épp az orrom előtt ment el – magyarázkodott miközben szédítően mosolygott rám. Tudtam, hogy képtelen leszek neki nemet mondani, bármennyire is nem jellemző rám, hogy ilyesmit csináljak. Leggyakrabban önmagammal vagyok elfoglalva, szeretem, ha vezetés közben elgondolkozhatok egy-két dolgon, egy-egy tárgyaláson, most viszont annyira lefelé kókadt  a fejem, hogy igazából még örültem is a társaságnak.
– Jól van, szállj be, elviszlek! – nem is kellett neki több, már fel is rántotta az ajtót és kb. tíz másodpercen belül már a kocsimban is ült.

– Fantasztikus ez az autó! – kiáltott fel, mire automatikusan lejjebb vettem a rádió hangját, és csak ezután indítottam. – Azok a modellek tetszenek a legjobban, amelyeknek kör alakú a hátsó lámpája – folyt belőle tovább a szó, és meglepődtem azon, hogy fiatal csaj létére konyít ahhoz, milyen kocsiban is ül.

Közben, ahogy oldalra sandítottam, feltűnt, hogy a szoknyája felcsúszott egészen a combja tövéig és kivillantotta annak bársonyos, melegbarna bőrét. Összefutott a nyál a számban…

A történet folytatását a Sorskerék blogon találod.

18+: Stopposlány és a Ford Mondeos Herceg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top