Szex

A hormonmentes fogamzásgátlás előnyei

A hormonmentes fogamzásgátlás számos helyzetben indokolt lehet. Például a rendszertelen nemi élet és a különféle egészségügyi kockázatok esetén nem jöhetnek szóba hormontartalmú tabletták. Ez nem hátrány, sőt a szervezet számára kevésbé megterhelő, mint a hormonháztartásba beavatkozó készítmények.

Kezdetben, a hatvanas évek legelején, amikor az első fogamzásgátló tabletták megjelentek, a maihoz képes lórúgásnyi mennyiségű hormont tartalmaztak. Mégis óriási sikerük volt, hiszen a nők ekkor vonhatták először teljes mértékben saját irányításuk alá a születésszabályozást. Ezért talán akkor sem csappant volna meg a pirulák iránt a kereslet, ha pontosan tudta volna mind az orvostudomány, mind pedig a terhességet kerülő nők népes tábora, hogy milyen mellékhatásai vannak ezeknek a szereknek. Az azóta eltelt évtizedekben felderítettek ezt-azt a mellékhatásokról, és ezzel párhuzamosan egyre gyengédebb tablettákat, alacsonyabb hormontartalmú pirulákat dobtak piacra.

A hormonmentes fogamzásgátlás előnyei

 

Kíméletesebb védelem

Sok nőt azonban még így is aggodalommal tölt el a gondolat, hogy hormontartalmú pirulákkal előzze meg a nem kívánt terhességet. A manapság használatos tabletták – bár jóval kíméletesebbek és hatékonyabbak, mint elődeik – bizonyos körülmények között még mindig nem ajánlottak, más esetekben pedig a nőgyógyásznak kell mérlegelni, hogy javasolja-e az alkalmazásukat.

Abszolút kizáró ok lehet a trombózishajlam vagy egy korábbi embólia. Szintén életveszélyes vállalkozás hormontartalmú tablettát szedni annak, aki májproblémákkal küzd vagy agyi érbetegségben szenved. Előfordulhat, hogy a beteg nincs is tudatában, hogy ezek közül valamelyik betegség érinti őt, mert korábban még soha nem diagnosztizálták rajta. Ezért minden nőnek, aki először írat fel hormontartalmú készítményt, érdemes kivizsgáltatnia magát és meggyőződnie arról, hogy nem állnak fent ezek a kizáró okok.

A hormonmentes fogamzásgátlás előnyei
 

A hormontartalmú fogamzásgátlók szedése olyan esetekben is hordoz kockázatot, mint például cukorbetegség, epilepszia, magas vérnyomás vagy a visszér. Ilyenkor a nőgyógyásznak kell eldöntenie, hogy a páciense szervezete elég felkészült és erős-e a hormontartalmú tablettákhoz.
A rendszertelen, alkalomszerű nemi élet sem a hormonális készítményeket indokolja. Ilyenkor sokkal kíméletesebb és egészségesebb akár az óvszer, akár a hormonmentes készítmények használata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top