Honnan tudom, ki illik hozzám?

Az igazi kérdés, milyen tudattalan mozzanatok segítenek abban, hogy bizonyosságot érezzünk. Ehhez azt a bizonyosságot kell modellezni, ami az úgynevezett szerelem első látásra. Zsolt és Bea történetén keresztül mutatjuk be ezt.

Zsolti állítja, egy pillanat műve volt, hogy beleszeressen Beába. A buszból látta, munkába menet, amint Bea kilép a kisváros tejbüféjéből, megáll a lámpánál, aztán indul is tovább. A következő megállónál leugrott, de akkor Bea eltűnt. Titokzatos. Mintha a föld nyelte volna el. Nyomozni kezdett, figyelte a tejbüfét. Harmadnap meglátta a lányt, amint belép a szemben lévő házba, a zeneiskolába, ahol Zsolti nagynénje tanított. Estére már tudta is, kicsoda. Ügyesen a közelébe férkőzött. Egy közös barátjuk mutatta be, mérsékelten mesterkélt helyzetben. Bea kicsit feszengett, kicsit beszélgettek a közös baráttal, aztán hazamentek. Azt sem mondhatjuk, hogy elsőre nem tetszett neki Zsolti, azt sem, hogy igen. Mindössze annyi történt, hogy a közös filmjükhöz Zsolt mondja a narrációt. És most már hatott is a történet, mert mindketten derűsen és fennhangon mondják: az övék szerelem volt első látásra. Zsolt még tovább megy: a sors rendelte akkor oda Beát.

A tejbüfé

Ha jobban megnézzük, Zsolt nagyon is jól megnézte Beát, abban az első látásban sokkal több volt, mint amit ma gondol róla – és sokkal kevesebb is, persze. A többlet, a tudattalan észlelés például rögzítette, hogy Bea a tejbüféből lépett ki. Zsolt szerette ezt a helyet, maga is meg szokott inni egy kefirt, finom sajtot majszolva hozzá. Aligha nézett volna így Beára, ha a szomszédos trafikból lép ki, idegesen bontogatva a cigit.

Ugyancsak sok információt jelentett Bea öltözéke. Zsolt többszörösen átírt narrációja is megemlékezik arról az elemi hatásról, amit a “pogácsacipők” tettek rá. Ezek jelentése számára: egyszerűség, igényes kényelem. És valóban, Bea életében jelentős szerepe van a drága kényelmi cipőknek. Megengedheti magának, egyrészt a ráfordítást, másrészt azt, hogy nem kell tűsarkút hordania, noha elég alacsony termetű. Főleg azért, mert gyönyörűek a mellei. Erről Zsolt narrációjában egy gyorsan elhadart rész szól, a fehér pulcsiról, amiről csak sok faggatózás után lehet megtudni, hogy bizony eléggé mély dekoltázzsal enged örömteli legelőt a férfiszemnek – főleg a busz magasságából. Zsolt azért igyekszik átsiklani ezen a részleten, mert fél a sanda gyanúsítástól, hogy valójában Bea mellei tetszettek meg neki. Pedig nyugodtan léphetünk tovább.

Bea hajába kicsit belekapott a szél, mutatva ápoltságát, egészségét. Mert a haj ezek zászlaja. És a sajátos időpont is sokat elárult Bea státuszáról: míg mások munkába igyekeztek, addig ő nyugiban megreggelizett, ráérősen lépett ki a büféből, hátán a laptop-hátizsákkal, üres kézzel. Ha párkapcsolatban élt volna, netán már beállt volna családanyák sorába, akkor bizonyára nagy cekker lett volna a kezében, és aligha hordta volna kibontva a haját.

A szemüveg

Az is fontos körülmény, hogy a közös barát hajlandó volt összehozni őket, tudván, hogy Beának nemrég ért véget egy hosszú kapcsolata, ezért vágyik már egy kis elfogadó gyengédségre. Ezért kezd el megint gitározni, csak úgy saját örömére. És valóban, Bea akkor kezdett el közeledni Zsolthoz, amikor érdeklődést, gyengédséget észlelt felőle. Amikor erről beszél, futólag cáfolja is  Zsolt “szerelem első látásra” narrációját, megemlítve, hogy Zsolt egy kifejezetten lúzer szemüveget hordott, és egy úgy öltözött, mintha a ruhagyűjtő konténereket fosztogatta volna. Csak hát már elege volt Tibiből, akit plázakutyának, az edzőtermek Barbi babájának titulált, nem utolsósorban azért, mert Tibi az edzőteremben szedte fel a nőt, aki miatt elhagyta.

Szóval Zsolti kedves volt és szerény, elragadó öniróniával. És volt mire szerénynek lennie, mert harmadrészben övé volt az év online játéka, minden dicsőségével és jövedelmével. És olyan aranyosan tudta mesélni találkozóját a nagy Rubikkal, aki pontosan olyan nadrágot viselt, mint amilyenért őt megmosolyogta Bea. És kiderült, Zsolti azért ment busszal, mert bent hagyta a biciklit az irodában, mert kiugrottak sörözni egy új ügyféllel, és egyszerűen elfelejtette, hogy neki haza kellene tekerni. Egyáltalán, nagyon jólesett neki, hogy az ügyfél szállodája közel volt az ő lakásához, így hazataxizta a vendéget, azután ő is sétált egyet. Reggel pedig azért nem tudott taxit hívni, mert a telefonját is az irodában hagyta. Ezen máig jókat nevetnek.

Tudattalan elemzéseink

Ha most elkezdjük modellezni azt, amit ők úgy írnak le, mint szerelem első látásra, meglátjuk, milyen hatalmas adattömeget elemeztek tudattalanul. Egy szempillantás alatt fény derült arra, hogy Bea egy nemzőképes nő, akinek egészségi állapota kiváló, státusza megfelelő, és szabad, nyitott a párkapcsolatra. Az utólagos narráció szempontjából ugyancsak pillanatokon belül kiderült, hogy Zsolti státusza, mentális állapota, elkötelezettsége miatt ígéretes, alkalmas párkapcsolatra.

A többi információ már ebbe a pozitívra hangolt percepciós térbe érkezett. Bea megörült, hogy Zsolti informatikus, pedig azelőtt ki nem állhatta őket, mert valamikor régen beszóltak neki, hogy a copy-paste nem egy olasz tészta. Zsolti is simán elfogadta, hogy Bea már hetedik éve végzi az egyetemeket, mert keresi az igazi önmagát.

Visszatérve az eredeti kérdésre

Amikor megtaláljuk az igazit, akkor bizony nem attól dobban meg a szívünk, mert így jelez nekünk valami felső hatalom, hanem éppen fordítva történik a dolog. Hirtelen összeáll sok apró részlet egy lélegzetelállító képpé. Egy csodás alakká. Ettől jövünk olyan izgalomba, hogy megdobban a szívünk. Fiziológiailag azonban ugyanaz történik velünk, szerelem első látásra idején, mint amikor hirtelen megáll a metró, és kihunynak a fények. A szívdobogás nem akció, hanem reakció.

A részletek fontosak és kellenek, még ha az adott pillanatban nem is látjuk őket, csak a csodás alakot, aki összeáll belőlük. Még ha bűvöletünkben úgy is érezzük, csak egy szempár, egy mosoly, egy kedves szó vette el az eszünket. Az érzés azonban igaz: az eszünket elvesztjük, a döntést a tudattalan hozza meg. Ha összeáll a csodás alak, megdobban a szívünk.