– Van kedved…? – kérdezi, én pedig lelkesen reagálok. Hát persze hogy van. Micsoda ostoba kérdés ez. – Nemsokára ott vagyok! – teszi le, én pedig próbálom észhez téríteni magam.
Az órámra nézek, 12.40 van. Basszus! Baromira elaludtam. Kiugrok az ágyból, magamra kapok egy kendőt, rohanok, hogy kinyissam a kaput. Aztán, miközben bezárom a kutyát, bekapcsolom a laptopot is, bár tudom, hogy azon most ennél többre nem lesz időm. Az agyamban sorakozni kezdenek a dolgok, amik már várnak rám, de végül egyetlenegy mindent kitöröl. Francis érkezik! – dobol bennem, és elnevetem magam.
A fürdőbe támolygok, megnyitom a zuhanyt, aztán eszembe jut, hogy rendet kellene tenni a szobában. És felsöpörni a folyosót. Láthatóan tetszik neki, hogy kezdek egy kissé rendszeretőbbé válni, én pedig szívesen okozok neki örömet. Szóval a zuhany várhat, gyorsan összehajtom a takarót az ágyról, aztán felnyalábolom a szemétkupacot a küszöbről. Ahogy a konyhába kukkantok, ott mindent rendben találok.
Most már tényleg jöhet a zuhany. Épp a fogkrémet nyomom a fogkefémre, amikor hallom az autó hangját. Nem rohanok elé, hisz hazajön, ismeri a járást. Édesen mosolyogva kukkant be a bejárati ajtón…
A teljes cikket a Sorskerék blogon találod!
