Szex

18+: Egy kurtizán története: Édes ébredés

A telefon csörögni kezd, és mivel épp Francisszel álmodom, ezért először azt hiszem, hogy ez is az álom része. Aztán egy kósza pillanattal később tudatosul bennem, hogy nem. A telefon igaziból csörög. A csengőhang pedig az övé. Gyorsan a párnám alá túrok, kirántom és belehallózok...

– Van kedved…? – kérdezi, én pedig lelkesen reagálok. Hát persze hogy van. Micsoda ostoba kérdés ez. – Nemsokára ott vagyok! – teszi le, én pedig próbálom észhez téríteni magam.

Az órámra nézek, 12.40 van. Basszus! Baromira elaludtam. Kiugrok az ágyból, magamra kapok egy kendőt, rohanok, hogy kinyissam a kaput. Aztán, miközben bezárom a kutyát, bekapcsolom a laptopot is, bár tudom, hogy azon most ennél többre nem lesz időm. Az agyamban sorakozni kezdenek a dolgok, amik már várnak rám, de végül egyetlenegy mindent kitöröl. Francis érkezik! – dobol bennem, és elnevetem magam.

A fürdőbe támolygok, megnyitom a zuhanyt, aztán eszembe jut, hogy rendet kellene tenni a szobában. És felsöpörni a folyosót. Láthatóan tetszik neki, hogy kezdek egy kissé rendszeretőbbé válni, én pedig szívesen okozok neki örömet. Szóval a zuhany várhat, gyorsan összehajtom a takarót az ágyról, aztán felnyalábolom a szemétkupacot a küszöbről. Ahogy a konyhába kukkantok, ott mindent rendben találok.

Most már tényleg jöhet a zuhany. Épp a fogkrémet nyomom a fogkefémre, amikor hallom az autó hangját. Nem rohanok elé, hisz hazajön, ismeri a járást. Édesen mosolyogva kukkant be a bejárati ajtón…

A teljes cikket a Sorskerék blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top