Az egyik legemlékezetesebb, amikor a hátamon fekszem. A lábaimat teljesen felemeli, hogy a hátam mögött lévő ágy rácsába be tudjam akasztani őket. Ezáltal mindkét nyílásom feltárulkozik neki, ő pedig késlekedés nélkül birtokba is veszi mind a kettőt. Eszelős kefélés következik, amikor néha, egy-egy pillanatra kinyitom a szemem, közönyösen néz vissza rám, és ez a közöny meglehetősen izgató. Mintha nem lennék rá semmilyen hatással.
Végül az ujjai elengedik az ágytámlát és a torkomra kulcsolódnak. Következik az utolsó fázis. Elmerülök a sokféle kéjben, már nem is tudom, hogy ki vagyok igazából. Feloldódom benne, mint mindig. Hirtelen felpattan a szemhéjam, de a tekintetem már homályos, nem e világi. Kiszállok a testemből, felülről nézem magunkat. Az ő durva, kérlelhetetlen, mégis annyi kéjjel töltött mozdulatait és az én őszinte, vágyakozó megadásomat. Elélvezek és a fájdalom-gyönyör kombó visszaránt a testembe. A valóságba.
Megrázom a fejem. Nem mintha ettől eltűnne ez a kép. Ez most már örökké az enyém és az övé marad.
A következő jelenetet, ami felvillan, nagyon szeretném kitörölni. Akár a fájdalmat is elviselném a fejemben azért, hogy ettől az emléktől megszabaduljak. Először találkozunk, ülünk a parkban, és a szerelemről mesélek neki, amit épp most éltem át és fejeztem be. A történet megihleti. Annyira birtokló, hogy már a gondolat is, hogy mást szerettem, felbőszíti. Minden porcikámat, minden emlékemet, minden élvezetemet magának akarja. Azt mondja, el fogom érni, hogy belém szeress, bármibe is kerül.
Keserű mosolyra húzódik a szám… A teljes történetet a Sorskerék blogon találod!
