A szingli lét elviselhetetlen könnyűsége

Valljuk be, a nők alapvetően nem szingliségre termettek. Ennek alapján nehezen tudom elképzelni, hogy felnő egy fiatal lány, és a fejében az a gondolat és elhatározás fogan meg, hogy: “Én szingli szeretnék lenni!”. Azt tehát leszögezhetjük, hogy nem ez a vágya egy nőnek, bár első gondolatra tényleg az ugrik be az embernek, hogy a szingliség egyenlő a függetlenséggel, szabadsággal meg a flörtök tömkelegével. De ez az irigység csak egy futó gondolat lehet bennünk akkor, amikor a család és a gyerekek kiszipolyozzák belőlünk az utolsó tartalékokat is, vagy netán épp csalódtunk egy kapcsolatban.

Semmiképp sem szocializálódunk úgy, hogy egyedüli nőként éljük le az életünket. Pedig gyakran hallani negyven év körüli nőket, amint azt hangoztatják, ők döntöttek úgy, hogy nem akarnak gyermeket, és az ő döntésük volt az is, hogy nem párkapcsolatban képzelik el az életüket.
Szívesen mondanám, hogy senki nem fut ki az időből. De ezt nem mondhatom. Szívesen ordítanám bele a világba, hogy mindenkinek joga van úgy élni, ahogy szeretne. Ezt már teljes hangerővel ordíthatom. Bennem az a nagy kérdés csupán, hogy a szingliség önkéntes döntés eredménye, vagy kényszerűségből választott életforma?

A szingliség mint életforma

Mindenekelőtt nézzük, ki is a szingli, és mit takar ez a fogalom? Régen a szingliket egyszerűen “vénlánynak” hívták. Még mielőtt karóba húzna bárki engem ezért a kijelentésért, gyorsan leszögezem, ma már egészen mást takar ez a fogalom, hiszen világméretű jelenségről van szó. Olyan 25-35 év körüli, magasan képzett fiatalokról beszélünk, akik jellemzően párkapcsolat nélkül és ennek következtében elköteleződés nélkül élnek. Felelősséget csakis önmagukért kell vállalniuk. Általában az átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkeznek, éppen ezért függetlennek érzik magukat. Rendkívül sokat dolgoznak, rendületlenül építik a karrierjüket. Sokszor több nyelven is magas szinten beszélnek. A maradék idejüket pedig önmaguk építésével töltik, sportolnak, kulturális programokon vesznek részt, és szociális életet élnek, kapcsolatokat ápolnak. Ezek a tevékenységek növelik a szingli nők saját “forgalmi értékét”, annak érdekében, hogy minél értékesebb párt találjanak maguknak.

Amit eddig leírtam, az egy szép folyamatot takar, hiszen az önfejlesztés és önépítés nagyon fontos az ember életében. De mi van akkor, amikor a lehetőségek tárháza arra jogosít fel egy nőt, hogy nagyon magas elvárásokat támasszon egy férfi iránt? A soklyukú szűrőn mindenki fennakad, és innen a szingliség a kényszerűen leszüretelt savanyú szőlőhöz kezd hasonlítani, amit nemhogy elfogyasztani nem lehet, de még jó bor sem érlelhető belőle.

“Ezt az életszínvonalat ne kelljen feladnom egy párkapcsolatért”

Ritával egy bakancsos utazási iroda több hetes sátras túráján találkoztam: “Tudod, én főleg azért jövök ilyen utakra, mert egyrészt szeretek túrázni, másrészt tudom, hogy itt klassz srácokat lehet találni. Jól néznek ki, pénzük is van – hiszen ha nem lenne, akkor ezt az utat sem tudnák megfizetni –, és nem utolsósorban nyelveket is beszélnek. Most már évek óta egyedül élek. Volt egy kapcsolatom, ami 11 évig tartott, aztán ezt követte több rövidebb kapcsolat. De elég volt, inkább egyedül élek addig, amíg meg nem találom az igazit. Hogy milyen az igazi? Jó kérdés. Mint mondtam, sportos legyen és jóképű, persze szeretném, ha magasabb beosztásban lenne, mint én, hiszen majd ha elmegyek szülni, akkor ne nekem kelljen visszamennem a baba mellől dolgozni. Természetesen autó és minimum egy lakás az evidens, nem akarok én anyuci kicsi fiacskájával kezdeni, sem egy élősködőt a nyakamba venni. Én nem most jöttem le a falvédőről, ráadásul már letettem annyit az asztalra, hogy ezt az életszínvonalat ne kelljen feladnom egy párkapcsolatért. Nekem egy határozott és önálló pasi kell, aki minden helyzetben férfi a talpán!” – mondja a 38 éves Rita, aki főosztályvezető egy multinál. Érezhető a szavaiból, hogy ezt már sokszor végiggondolta. Ezek után a mondatok után nem tudtam elaludni a sátorban. Minden kavargott a fejemben. Azt éreztem, Rita úgy beszélt “az igazi” férfiról, mintha egy használati tárgy lenne, aminek van szélessége és hosszúsága, meg vannak teljesítménymutatói, amiket az embernek a vásárlásnál mindenképpen figyelembe kell vennie.

A sok tanulás és önképzés kiirtja a nőkből azt a természetességet és a befelé figyelés képességét, ami elengedhetetlen a párválasztáshoz. Pedig van egy csalhatatlan belső női megérzésünk, amit csakis a magunkra való odafigyeléssel lehet csiszolni. Fontos tudás az, amikor képesek vagyunk tisztán meghallani, hogy a női lényünk mit szeretne. Biztosan nem azt mondja a hang, hogy egy olyan férfit, akinek a legújabb BMW modell van a feneke alatt. A hang azt suttogja, hogy “azt válaszd, akivel jól érzed magad!” A nőknek semmi mást nem kellene csinálniuk, csakis azt figyelni, melyik férfi hat rájuk intenzíven, melyik jelenlétében érzik azt a mérhetetlen kíváncsiságot, ami gyakorlatilag csillapíthatatlan. Nem elég az együttlétből, mindig ott van a “még!” Ez a fajta belső tűz az, ami hosszú éveken át képes úgy táplálni egy kapcsolatot, hogy az nem fog kihűlni, hogy a szex annak a mérhetetlen éhségnek a csillapítására szolgál, amit folyamatosan érzünk a másik lénye mellett. De ez csak akkor születik meg bennünk, ha befelé, a belső igényeink felé figyelünk, nem a praktikum és a fogyasztási javak oldaláról szabjuk meg a feltételeket! Mondanám, belekiabálnám a világba, hogy ez annyira egyszerű, lányok, hogy ennél egyszerűbb már nem is lehetne! Igen, tényleg kell lennie egy szűrőnek, de annak a szűrőnek csak egyetlen egy nyílása kell, hogy legyen! Mégpedig az, hogy jól érzed-e magad vele, vagy sem?

Hogyan lehetne úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon?

Krisztinával, aki 34 éves projektmenedzser, együtt sportolok. A szaunában mesél arról, ő hogyan döntött a szingli életmód mellett, és mi hiányzik neki most.

“Sokat dolgozom, sportolok, utazom, elindultam a karrierem útján. Számomra fontos, hogy a maximumot hozzam ki magamból! Eddig nem is tudtam elképzelni, mit kezdenék egy férfival, hiszen időm sem volt arra, hogy magamon kívül bárkivel foglalkozzak. Mostanában elkezdett hiányozni valaki, akihez hozzábújhatok és megölelhetem, akinek majd szülhetek egy gyereket is. Csak egy probléma van. Félek a kapcsolattól, mert a függetlenségemet csak egy szintig szeretném feladni. Kicsit olyan életet képzelek, ami félig a szingli lét, félig családi élet. Azt hiszem, félek az elköteleződéstől és egy másik ember iránti felelősségvállalástól, hiszen az évek alatt megszoktam azt, hogy egyedül is képes vagyok mindenre. De bevallom, azért hiányzik az intimitás, bár sokszor gondolok arra, hogy inkább egyedül élek, mint egy félresikerült házasságban” – mondja.

A tudatosság felülkerekedik az élet bölcsességén? A hezitálás uralja a mindennapokat?

Szingliként sok minden más mellett megteremtjük a félelmet is. Félteni kell azt, amit kemény munkával létrehoztunk, az egzisztenciánkat, a függetlenségünket, a megteremtett világunk biztonságát. Bármennyire is úgy tűnik, ez a szabadság, mégis azt kell, hogy mondjam: ez nem az. Ez egy saját magunk által összeeszkábált kalitka, ami nagyon szép ugyan, de behatárol minket. Mert ha ezt nem alkotjuk meg a félelmeinkből, akkor képesek vagyunk nyitott lélekkel élni és monitorozni ott belül önmagunkat. Hogy amikor szembejön az a férfi, akivel képesek vagyunk önfeledten és jókedvűen együtt lenni – aki inspirál minket minden tekintetben, akiből nincs olyan, hogy “elég” –, akkor bátran bemerjük dobni a közösbe az ÉN-t. Kockázat nélkül. Aztán létre tudjuk hozni a másik ÉN-jével közösen a MI-t. Aztán amikor ez a MI megerősödött – amikor kiépítettük a bizalmat, amikor megszületnek a mi kis privát érzelmi szálaink, kialakul a kötődés, intimitás és elköteleződés –, akkor képesek legyünk azt érezni, hogy hazaérkeztünk, a mi földünkre, ahol most már tényleg elkezdődhet az építkezés. Félelmekből épített kalitka nélkül, odaadóan és bizalommal.