– Kisasszony, jöjjön be, legyen szíves! – Pálma kötelességtudóan felemelkedett az asztalától. Belépett a főnöke irodájába, és háta mögé tett kézzel várta, hogy a férfi mit szeretne tőle.
– Parancsoljon, Mr. Dobos.
– Tudja, arra gondoltam, én tudom, hogy még nem kértem ilyet sosem, de … – Pálma meglepődött és egyszerre kíváncsi lett. Még sosem jött zavarba előtte Mr. Dobos, nem tudta ezt mire vélni.
– Igen? – kérdezte, majd kedvesen a főnökére mosolygott.
– Nos, tudja, én már elég öreg vagyok, és mint férfinek, mindig is nehezemre esett az ajándékok választása. Az Ön elődje, Márta, sokszor kisegített engem ebben és úgy érzem, a múltkori kedves gesztusa kapcsán, hogy nyugodtan megkérhetem erre.
– Miről lenne szó? – fújta ki a levegőt megkönnyebbülten Pálma. Valahogy ilyenkor, mikor a főnöke behívatta, mindig az volt az érzése, mintha akarna tőle valamit, a munkán kívül is. Szerencsére, újra és újra beigazolódott, hogy nem tekint rá máshogy, mint hasznos titkárnőként.
– A feleségem holnap ünnepli a születésnapját. A tortát már megrendeltem, de sajnos, ennyi év házasság után fogalmam sincs, hogy minek örülne. Ki tudna segíteni ebben? – Pálma nem tudta, hogy a várakozón őt bámuló Dobos mit vár tőle. Gondolatban végigpörgetett néhány lehetőséget, aminek ő biztosan örülne a születésnapján, de aztán ezekből párat rögtön el is vetett. Nem tudta, pontosabban fogalmazva, nem akarta elképzelni a főnökét azokban a helyzetekben, ami neki most eszébe jutott.
– Nos, nem sokszor találkoztam Mrs. Dobossal, nem igazán ismerem az ízlését – kezdett bele bizonytalanul. Látta, hogy Mr. Dobos tekintete kezd elfelhősödni, ezért gyorsan folytatta. – viszont, a legtöbb nő szereti az ékszereket, a pipere dolgokat, a virágot, esetleg valami régiséget vagy egy festményt….
– Ó, igen! – csapott a homlokára Mr. Dobos. – Most, hogy mondja, rémlik valami ilyesmi. És…. – megint kicsit elbizonytalanodott – maga szerint vágott virág vagy cserepes?
– Ha szereti őket gondozni, akkor cserepes, ha csak a gesztus a lényeg, akkor vágott.
– Rendben, nagyon sokat segített. Kérem – és most Mr. Dobos zavarba ejtően a zsebébe nyúlt, Pálma pedig épp tiltakozni készült –, használja nyugodtan ezt – adott Pálma kezébe egy elegáns, fekete hitelkártyát.
– Igen? – Pálmának semmi más nem jutott eszébe.
– Nézze, nekem most el kell mennem egy tárgyalásra. A nejem múltkor említett egy nagyon szép festményt, amit a közeli galériában látott, mikor tőlem ment hazafelé. Mindjárt megmondom, melyik utcában. Kérem, hogy menjen el, kérdezze meg, hogy megvan-e még, a kirakatban volt, egy fekete-fehér, ennél többet nem tudok. Előlegezze le, és majd én hazafelé beugrom, és elintézem a többit…
Folytatás a Sorskerék blogon!
