Szex

18+: Az első, aki fizetett értem – egy utcalány naplója

Sok lánynak, sokféle története van arról, mikor, miért és hogyan vált azzá, ami. Következzenek az én első – még nem tudatos – emlékeim arról, hogy pénzért adtam magam.

15 éves vagyok. A szeretőm 37. Minden vasárnap felajánlja, hogy elvisz a közeli város kollégiumába, ahol akkoriban tanultam. Sosem volt rossz hozzám, éppen ellenkezőleg. Azt szerettem benne, hogy bármit kérdeztem, a maga egyszerű módján tudott rá válaszolni. Otthon nemhogy a szex, de a menzesz és egyéb női dolgok sem kerülnek soha szóba.

Egymás közelében lakunk, általában egyszerű dolgokat csinálunk. Kocsikázunk, beszélgetünk, pettingelünk. Nem erőltet semmit, azt mondja, rám bízza mikor szeretném megtenni a végső lépést. Egyre jobban megkedvelem. Nem vagyok tisztában a különbséggel, mi az, szeretni, és mi az, vágyni valakire. Fogalmam sincs, milyen a szeretet, mert otthon nem látok rá példát.

18+: Az első, aki fizetett értem - egy utcalány naplója

Ő legalább törődik velem. Az osztálytársaim persze megszólnak azonnal. Maga a szó, kurva, nem igazán sértő számomra. Azt nem értem, hogy attól, hogy a szeretőm néha dug egy pár ezrest a zsebembe, miért lennék az?…  Folytatás az Egy kurva naplója blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése