Szex

18+: A férfi szerepe a Káma-szútrában

Túl a különböző testhelyzeteken, érdemes szót ejteni arról is, hogy ki irányít, az adott helyzetben melyik fél diktálja a tempót a legnagyobb élvezetek eléréséhez.

Klasszikus misszionáriuspóz – Férfihadjárat

A fő ütemet a Férfi adja. A Nő leginkább “elszenvedő” alanya ennek a póznak. Viszont pont ebből kifolyólag, a nő orgazmusát is a férfi tudja előhozni, persze csak akkor, ha ismeri már a nő testét! Nem feltétlenül kell egyből a gyors és erős lökésekkel kezdeni! Érdemes a nőt annyira felhúzni, hogy szinte könyörögjön a behatolásért. Elsőre csak közelítsen a férfi farka a puncihoz. Kicsit játsszon kint, talán épp hogy a makk része becsúszhat, de semmiképp ne dugja be a férfi azonnal és vágjon bele a nő ágyhoz varrásához! Ha a férfi látja, érzi, hogy a nő majd megőrül, na akkor kezdhet bele az aktusba! A következő lépés: felfedezni a nő mélységeit! Szép lassan csúsztassa be a farkát a punciba. Haladhat beljebb és beljebb, de óvatosan. Mi, nők is végesek vagyunk, és ha a férfi farka hosszabb, mint a hely, ahová szeretettel várjuk, akkor az élvezetek helyett inkább fájdalmat fog adni a férfi. Ha túl vagyunk a méretek felfedezésén, akkor jöhet először a lassú mozgás. Ki-be, ki-be… mindeközben pedig figyelni kell a nő reakcióira! Ez a póz tökéletes a G-pont általi orgazmus okozására! De tudni kell, hogy a G-pont nincs ám mélyen! Inkább közelebb van a bejárathoz, kb. 2-2,5 cm-re. Emiatt ha a férfi figyel arra, hogy többször a hüvely első felét is izgassa a farka végével, akkor szinte garantált a siker. Ezt pedig csak fokozni lehet, ha a férfi a szeretkezés közben az ágyékát minél többször hozzádörzsöli a nő csiklójához, és nem messziről űzi a ki-be játékot!

18+: A férfi szerepe a Káma-szútrában

Kutyapóz – Férfiuralom

Férfiak előszeretettel alkalmazzák ezt a pózt. Nem kell a nő szemébe nézni, így szabadon fantáziálhatnak. A nő ebben a helyzetben elégíthető ki a legnehezebben, ha nincs egyéb segítség (pl.: kézzel csikló simogatás) A hüvely felső fele kapja leginkább az ingereket, az alsó fele, ahol a G-pont van, szinte alig érez valamit. Ismét felhívnám a figyelmet a méretekre! Ha a férfi túl nagy szerszámmal rendelkezik, akkor igencsak nagy fájdalmat tud okozni, mert ebben a pózban a nő alig bír ellenállni, és a férfi kénye-kedve szerint tud behatolni.

A pózhoz tartozó látvány, ami a férfi szeme előtt mutatkozik, meseszép. Egy gyönyörű csípő még a teltebb, ducibb nőket is előnyösen mutatja meg a férfiaknak! Ez a póz elsősorban a férfiak kedvére lett “kitalálva”, de nem veszett fejsze nyele! Minden ütemet a férfi ad, a behatolás mélysége is leginkább tőle függ. Persze a nő tud rajta korrigálni, sőt tud magán is segíteni egy kis csiklómasszázzsal, de az igazi, ha a játékot a férfi viszi végig. És itt jön be egy kis hátsó behatás! Már írtam egy bejegyzést arról, hogy az anális szex nem egyenlő a végbélben történő közösüléssel. “Rengeteg módja van, hogy erotikusan kiélvezzük a végbélnyílást. A leggyakrabban alkalmazott módszer, hogy hagyományos vagy orális szeretkezés közben egyik ujjunkkal megérintjük partnerünk végbélnyílását, majd megdörzsölve megnyitjuk, ezzel is elősegítjük orgazmusát. Sok ember élvezi, amikor egy ujj (akár sajátja, akár a partneré) befurakszik a végbelébe, széttárva annak nyílását, és ott finoman mozog…”

Összegezve, a kutyapóz a férfiuralom egyik legerősebb jelképe a szexben, de ha mindeközben nyitott a két fél egy kis plusz játékra, akkor a férfi ujjaival nyugodtan izgathatja a nő fenekét, annak bejáratát, de csak óvatosan! Főleg ha még csak most próbálgatjátok először!!! A dupla behatolás élménye mesés így, és nem kell hozzá másik férfi sem! 

A teljes cikket az Inside of love blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top