Én akkor jöttem ki a rosszul végződött házasságomból, úgyhogy kezdetben csak élveztük a kapcsolatunkat. Aztán egyre inkább érezni kezdtem, ő az a férfi, akihez szeretnék hozzámenni. Kicsit bántam,hogy már voltam házas, de annyira nem zavart, s azt gondoltam, őt sem.
Meg a mai világban az, ha valaki kétszer megy férjhez, nem olyan nagy dolog. Gondoltam én. “Összeházasodunk majd valamikor?” – kérdeztem egy este Tőle, s őszintén meglepett, mikor habozás nélkül, komolyan azt mondta: nem. Ha nem, hát nem – rántottam meg a vállam sértetten, s ezzel lezártuk a témát.
Sokáig nem került szóba a dolog,aztán terhes lettem, s a közelgő baba újra aktuálissá tette a kérdést. “Nem kéne összeházasodnunk, mielőtt megszületik a gyermek?” – kérdeztem, de Drágám megint kikosarazott. Így csak apasági nyilatkozat lett, és maradt az együttélés.
Teltek az évek, néha a család rákérdezett, nem akarunk-e változtatni a kapcsolatunk státuszán, de mindig hárítottunk, jó nekünk így is. Vagy félig viccesen megjegyeztem: én már megkértem a kezét, de ő nem akar elvenni!
Pedig azért engem titokban kicsit bántott a dolog, főleg ha valaki azt mondta: “A férjed vigyáz ma a kicsire?” vagy “A férjeddel voltatok színházban?” Erőltetni a házasságot mégsem akartam, végül is nem erőszak a disznótor!
Mitől változott meg végül a férfi hozzáállása? A teljes cikket Kiss Emese blogján találod!
