Egy filmet néztem mostanában, a Vágyaik szerelmeseit (elég bugyuta a magyar cím, bár az angol Thanks for Sharing – Köszönöm, hogy osztozol velem – sem sokkal jobb), és ez volt az, ami elgondolkoztatott. Bevallom, először vígjátékra számítottam, de hamar kiderült, hogy komolyan foglalkoznak a témával, három különböző stádiumban lévő férfi történetét mutatták be.
Egy kezdőét, aki egyetlen napig sem bírja ki, hogy ne zaklassa állandóan a nőket, például odadörgölőzik a fenekükhöz a metróban. Hiába sikeres orvos, elveszíti az állását azért, mert a nők nem tűrik a viselkedését.
Egy öt éve tiszta fickóét, aki büszke arra, amit elért, azonban átesett a ló másik oldalára, és nagyon fél a randizástól, sőt egy mumus lett számára a szex.
És a nagy öregét, akinek nem ez az első függősége, mert már az alkoholizmussal is megküzdött, most pedig egy anonim csoportban segít a hasonló sorsúaknak.
Ahogy egyre jobban haladtunk előre a történetben, azon vettem észre magam, hogy néhány dolog rám is jellemző volt anno, a húszas éveimben. Nagyon sokáig a tapasztalatszerzés vezérelt, szerettem volna minél többféle helyzetbe kerülni, mindenféle férfiakkal és nőkkel lefeküdni, csak hogy tudjam, milyen érzés.
Emellett azonban nagyon sokáig a szeretetlen gyerekkorból adódóan nem tudtam, mi a különbség a szeretet és a szex között. Számomra ugyanazt jelentette. Vagyis amikor boldogtalannak vagy depressziósnak éreztem magam, akkor vagy kajával, vagy piával, vagy szexszel jutalmaztam magam. Azért feküdtem le valakivel, mert legalább néhány pillanatra úgy érezhettem, hogy szeretnek, és ez jó érzéssel töltött el fizikailag és lelkileg is.
Ami a szánalmas ebben, és talán a legrosszabb egy függőnek, amikor az ember másnap felébred, megnézi a maga mellett lévőt, vagy ha már otthon van, akkor eszébe villannak a képek, és undor fogja el saját maga iránt. Hisz a pasi külsőre egyáltalán nem jött be, a természetében sem volt semmi vonzó, a szex pedig nem tartott tovább egy félórás gyors menetnél. Ehhez hasonló undorélmény fogja el az alkoholistát és a drogost is a másnapi tiszta pillanatokban…
A teljes cikket a Sorskerék blogon találod!
