A legfurcsább az, hogy még a barátaim is nehezen képesek felfogni, hogy én tényleg nem vágyom többre. Egyiküknek problémái vannak a barátnőjével, és párhuzamot vontam az ő kapcsolata és az enyém között. Mire megkaptam tőle azt a kritikát, hogy “ez nem lehet ugyanaz, mert a ti kapcsolatotok nem igazi”.
Ezen totálisan ledöbbentem, bár tudom, hogy ő az a férfi, akinek még soha életében nem volt szeretője, és kurvánál sem járt sosem, pedig számtalan alkalma lett volna rá. Ő tényleg az a fajta, aki csak úgy tud elképzelni egy kapcsolatot, hogy együtt élnek, hogy gyűrűt húz a lány ujjára, és együtt töltik minden percüket.
De mi van akkor, ha én erre – személyiségemből adódóan – képtelen vagyok? Akkor nekem nem jár a szerelem? Az csak azoknak a kiváltsága, akik a társadalmilag elfogadott kapcsolati formákban élnek? Mintha bárki is tudná irányítani azt, hogy kibe szeret bele. Mert amikor szerelmesek leszünk, akkor egyetlen választásunk marad. Dönthetünk úgy, hogy elmenekülünk és nem éljük meg…
A teljes cikket a Sorskerék blogon találod!
