Egy vidéki városban élő asztalos vagyok. Nem volt pénze a szüleimnek, hogy 25 éves koromig taníttassanak, így a szakma megszerzése után várt az élet és a munka vakulásig. Tizenöt év nélkülözéssel meglett a saját kis takaros házam, HITEL nélkül, egy idősebb, de KIFIZETETT autóm is állt a garázsban. Nem sokat járhattam a bulizni, szórni a pénzt sem kedvem, sem lehetőségem nem volt a húszas éveimben. Sajnos egyik világsztár sem örökölhette az arcvonásaimat, így a férfiideál nem a képmásomra lett megteremtve. Nem vagyok csúnya, de nem lesz nedves a nők bugyija, amikor meglátnak, maradjunk ennyiben.
Próbáltam magam mellé sokáig tartós kapcsolatot találni egy tisztességes, jóravaló lány személyében, és udvaroltam a magam visszafogott, de tisztességes módján. Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egy vízszerelő a nők álma, aki minden forintért megdolgozik és becsülettel keresi a kenyerét. A nők többsége úgy váltott stílust, amikor megtudta, mit dolgozom, mintha valamilyen fertőző betegségben szenvednék. Szinte senki sem volt kíváncsi arra, ki vagyok én valójában, milyen belső értékekkel rendelkezem attól függetlenül, hogy nem fél évi minimálbért hordtam magamon ruha gyanánt… Folytatás a KettősLátás blogon!
