Állítják azok a hangok, akik azt sulykolják, hogy egy nő, ha gyereket vár, akkor anya, és sütkérezzen ennek a boldogságában, a nagy moralizálók is ezt mondogatják, de vajon mit gondolnak a férfiak, és mit gondolnak a nők, amikor magukban vannak?
Ismerek olyan pasikat a környezetemben, akik – egyáltalán nem külső megfontolásból – egyszerűen nem tudnak kívánatosnak tartani egy várandós nőt. Evolúciósan ez egyébként tökéletesen megmagyarázható: nyilván látszik, hogy a szaporodás része már el van végezve, még egy magnak ott nincs helye. Érdekes viszont, hogy más férfiak meg éppen hogy nem törődnek azzal, hogy van pocak vagy nincs, sőt egyesek izgatónak is találják a hormonoktól feszülő testet és a nőt.
És hogy érzik magukat a nők? Mert ugye megtanultuk, hogy vonzóságunk nem feltétlenül a visszaigazolástól függ, meg attól, hogy mit mondanak a férfiak. Szerintem könnyű attól tartani, hogy most aztán hosszú időre elvesztettük a vonzerőnket, úgysem jövünk be senkinek, még a férjünknek sem, hagyjuk az egészet. Csak aztán az ember lát egy másik kismamát a vérvételen, az utcán vagy bárhol, ránéz, és úh basszus, de vagány a csizmájában, a – nyilván – tökéletes dekoltázsával a finom anyagú leggingsben. És akkor úgy tűnik, hogy ez mégis lehetséges.
Amellett, hogy a mellékelt fotókon levő nőket mi szépnek és vonzónak tartjuk, sem azt nem akarjuk mondani, hogy szexinek kell lenni, sem azt, hogy nem kell, hanem csak halványan felvetjük, hogy lehet, ha valaki éppen akar.
