1. Van némi kapcsolata a saját érzelmeivel
Egyáltalán, érzékelje a saját érzéseit. Sőt ha kezelni is tudja valamennyire, mekkora áldás már az! Egyébként lehet, hogy én szocializálódtam erősen introvertált férfiakon (igen, ez igaz), de igencsak értékelem, ha valaki egyszerűen ennyit mond, “örülök, hogy itt vagy, jól érzem magam veled”, vagy “sajnálom, hogy szomorú vagy, most nem tudom, mit tegyek”, “dühös vagyok, de nem rád, hanem a napom sikerült rosszul”, apróságok ezek, hétköznapi dolgok, de számítanak. Jobbak, mint a síri csend, ami a kérdést követi, “hogy vagy? valami baj van?”, vagy azt, hogy “csalódott vagyok, úgy látom, most nem állnak jól a dolgaink, te hogy érzed?”.
2. Nem akar annyira
Nem, nem arra gondolok, hogy jobban szeretjük azokat a pasikat, akik teljesen figyelmen kívül hagynak, mert mennyire bejön már, hogy észre sem vesznek. Létezik ez a kapcsolati minta, de legkevésbé sem szeretném felmagasztalni. Inkább arra a férfire gondolnék, akinek tetszem, de nem hal bele, ha nemet mondok. Nem azért, mert nem tetszem neki eléggé, hanem mert van akkora szabadság benne, hogy ezt az opciót is elfogadja. Ebben az a szép, hogy teljes szabadságomban tudok én is menni felé. És az a nehézség, hogy nem tudom magamhoz kötni. Ha nemet mondtam egyszer, holnap talán összejön valaki mással. Megint nem azért, mert nem is voltam elég szép, elég kihívó, elég cuki, hanem mert nem ragad le a vágya, nem fog örökké nálam maradni. Veszélyes szabadság, nehéz értékelni.
3. Nagyon is akar
Na, de amikor már ott vagyunk, amikor igent cseréltünk, amikor helyzet van, akkor már nincs kétség. Akkor, abban a pillanatban már akar. Akkor már egyértelmű, hogy én.
Mitől szexi még? Folytatás az Anyám borogass blogon!
