Szex

A világ leghíresebb szexmúzeumai +18!

A szexualitás minden korban az ember érdeklődésének tárgyát képezte, még akkor is, ha tabuként kezelték, megpróbálták elfojtani. Megihlette a művészeket, nyomorba és betegségbe szorított ezreket, munkát adott tízezreknek, s élvezetet nyújtott millióknak.

Ez manapság sincs másképp, azzal a különbséggel, hogy a ma embere egyre nyíltabban beszél a szexről. Az elmúlt évtizedekben ennek köszönhetően a világ különböző pontjain rendkívül érdekes gyűjteményeket tártak az érdeklődők elé. Szexuális játékszerek, művészeti alkotások, oktató-nevelő jellegű kiállítások, múzeumok sora nyitott meg. Első találkozásom egy szexmúzeummal Prágában történt meg, amelyet majd a párizsi követett. Mindegyik esetében voltak pillanatok, kiállítási tárgyak, amelyek előtt kikerekedett a szemem, mert legmerészebb elképzeléseimet is felülmúlta. Gyertek most velem a világ leghíresebb szexmúzeumaiba, s ha a közelükben jártok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki egyiket sem.

 A világ leghíresebb szexmúzeumai

Prága – a szexjátékszerek múzeuma

A cseh főváros óvárosának egyik kis utcácskájában fedeztük fel annak idején a világ első olyan múzeumát, amely az elmúlt századokból vonultat fel szexuális játékszereket. A bejáratnál már rögtön a fantáziánkat kellett segítségül hívni, hiszen egy vízimalomra vagy talán köszörűre emlékeztető szexuális kielégítő géppel találtuk magunkat szemben.

A folytatásért kattints az Élet sója caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top