Szex

“60 euró alatt nem megyek el senkivel” – a menekült tinédzser az utcán árulja a testét

"Nagyon nehéz ez az egész. Hogy bír egy férfi »így« együtt lenni egy másik férfival? Ezek betegek!" – Egy 17 éves menekült fiú vállalta, hogy elmeséli, hogyan lett belőle prostituált, mihelyst megérkezett Európába.

Aki Athénban jár, és jobban kinyitja a szemét, láthatja, hogy a menekültválság óta a történelmi város a szexuális kizsákmányolás egyik központi színpada lett. Persze prostitúció mindig is volt, de a beáramló menekültek hatására súlyos méreteket öltött – a testüket áruba bocsátók zöme pedig tinédzser – írja a CNN

Elég felvenni a szemkontaktust, kérni egy szál cigit vagy odabökni egy hellót, hogy a felek felmérjék egymást. “Ez egy játék – magyarázza Tassos Smetopoulos szociális munkás. – Vannak idősebb férfiak, akik szállást, ételt, ruhát ajánlanak, de a tinédzserek persze pénzt akarnak, hogy illegális úton eljuthassanak Európába.”

Egy ilyen menekült a 17 éves afgán Ali is, aki azért jött Európába, hogy tanulhasson, és végül maga után hozhassa édesanyját is. Egyedül érkezett Görögországba, 270 euró volt a zsebében. Szállása nem volt, élelme nem volt, így hamar magával rántotta a prostitúció világa. 

“Azt mondtam magamnak: eljöttél Európába, de mi a célod? – mondja a fiú, aki érkezése óta a kliensektől és a drogoktól függ. – Nem azért csinálom ezt, mert szeretem. Ha szexelni akarnék, egy lánnyal randiznék, de mivel nincs pénzem, nincs választásom sem.”

A haverjaihoz hasonlóan Ali is a közeli parkba megy, hogy a kliensekkel találkozzon. Tarifája változó. “Van, aki csak 3 eurót ajánl, de vannak, akik hajlandók 80-100 eurót is fizetni, én 60 alatt nem megyek el senkivel” – magyarázza a fiú.

A parkban mindenütt használt óvszereket látni, a meztelen fenék látványa sem ritka: “A nap végén, amikor lemegyek a parkba, sokan akkor jönnek, egyszerűen letolják a nadrágjukat, és látod a seggüket. Néhányan aztán odajönnek hozzám, megmutatják a pénzt, így működik a dolog.”

Ali olyan idős férfiakról is mesél, akik diszkóba viszik a prostituáltakat, vagy felajánlják nekik, hogy hazaviszik őket az otthonaikba. Ő maga az elmúlt négy hétben mindig belement ebbe, a pénz és a meleg ágy túl jó ajánlat ahhoz, hogy visszautasítsa. “Sokan, akik hazavisznek, adnak ruhát, és amire szükséged lehet. Úgy bánnak veled, mintha a házastársuk, a szeretőjük lennél, néhányan 200, 300, 400 eurót fizetnek. Nagyon nehéz ez az egész. Hogy bír egy férfi »így« együtt lenni egy másik férfival? Ezek betegek! Mindegy, hogy hányszor csináltam már, nem lesz könnyebb.”

Nagyon sok fiatal menekült bedől az embercsempészek ígéreteinek, akik rendszeresen felbukkannak a parkban, hogy ügyfeleket szerezzenek maguknak. Elhitetik a menekültekkel, ha elég pénzt össze tudnak szedni, eljuttatják őket Európa szívébe. 

“Sokkoló ez nekünk, nekem, neked – magyarázza Tassos –, de nekik, a klienseknek és az embercsempészeknek, olyan ez, mint a friss hús. A kétségbeesett embereket nagyon könnyű kihasználni.”

A görög kormány szerint jelenleg közel 1200 tinédzser él fedél nélkül, ám a valóságban ez a szám jóval magasabb. 

Nézd meg a CNN oldalán videón a riportot! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top