Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szex

Egy egész könyvtárnyi pornóval lepte meg a British Museumot a milliomos textilkirály

A nagylelkű ajándék kisebb pánikot okozott az Egyesült Királyság egyik legrangosabb intézményében.

Valamikor 1900 augusztusának elején pompás hírre ébredtek a British Museum igazgatóságának tagjai; 66 éves korában elhunyt a dúsgazdag textilkereskedő és köztiszteletnek örvendő úriember, a mellesleg számos élő és holt nyelven beszélő és olvasó, széleskörűen művelt hobbi-műkritikus, Henry Spencer Ashbee. Ez a tény önmagában persze még nem adott okot az örömre, az viszont már annál inkább, hogy a néhai nagykapitalista gavallér egyúttal ínyenc és szenvedélyes bibliofil is volt, aki tekintélyes könyvgyűjteményét nagyvonalúan a múzeumra (egészen pontosan az 1973-ig a múzeum részeként működő British Libraryre) hagyományozta.

A több száz, más források szerint több ezer darabos könyvtár tételei között bőséggel szerepeltek mindenféle első kiadások, beszerezhetetlen ritkaságok és egyedi példányok, valamint az Egyesült Királyság (vagy talán az egész világ) legnagyobb Cervantes-kollekciója, ami nyilvánvalóan felbecsülhetetlen értéket képviselt. A megboldogult textilkirálynak csupán egyetlen aprócska feltétele volt, mely szerint a múzeum nem válogathat kedvére, hanem hiánytalanul át kell vennie a teljes Ashbee-hagyatékot – legalábbis ha akarja a Cervantes-kéziratokat és a többi becses könyvcsodát. Hát hogyne akarta volna; aligha van az egyetemes kultúrtörténetnek olyan tárgyi emléke, amit a British Museum mindenkori vezetősége ne látna szívesen valamely vitrinjében. Ráadásul ezeket most kivételesen még csak nem is valami isten háta mögött gyarmatról kellett hazacipelni, hanem csak innen a szomszédból. 

Henry Spencer Ashbee (fotó: wikipedia)

Szóval bizonyára nagy volt az izgatottság a múzeumban, amikor végre elkezdték számba venni a kincset érő gyűjteményt, ám aztán annál nagyobb lett a meglepetés, a döbbenet és a pánik. A kifinomult ízlésű művészetbarát ugyanis nem csak magasirodalmi relikviákat gyűjtött olthatatlan buzgalommal: páratlan könyvtára tele volt

olcsó, kemény és közönséges pornográfiával. 

Csaták a Vénuszon; Az önostorozó nők bemutatója; Egy balerina vallomásai; Lukrécia, avagy Vulvafölde gyönyörei; Egy komorna emlékiratai; Isten óvja a Puncikirálynőt; A kéjvágyó török, avagy buja jelenetek egy hárem életéből; Flossie, a 15 éves Vénusz – ilyen és ezekhez hasonlóan sokat ígérő címeken futottak a viktoriánus (vagy akár annál is korábbi) pornóirodalom remekei, amelyek közt akadtak tanulságos leányiskolai és zárdai történetek, korbácsolós és fenekelős fantáziák, egzotikus kalandok, disznó versek és mindenféle egyéb izgalmak is, és amelyek némileg talán új megvilágításba helyezik, amit a korszak közmondásos erkölcseiről eddig tudtunk vagy tudni véltünk. 

Ezeket a kiadványokat többnyire csak igen diszkréten, pult alól lehetett beszerezni, hogy aztán az ilyesmire fogékony viktoriánus úrhölgyek és úriemberek vagy otthon, csendes magányukban vagy pedig titkos könyvklubokban forgassák őket nagy élvezettel és érdeklődéssel. Henry Spencer Ashbee gondosan összeválogatott kollekciója pedig nagyjából 700 (vagy annál is több) darabra rúgott, és ez az egész most mind ott tornyosult a Brit Birodalom egyik legrangosabb intézményének kissé talán megilletődött kurátorai és könyvtárosai előtt, akik kénytelenek voltak szépen egyenként katalogizálni az összes tételt, mielőtt végérvényesen belefulladnak a sok péniszbe és vaginába.

Remek illusztráció a korszak egyik ismert pornókönyvéből, az Egy bolha önéletrajzából (forrás: wikipedia)

Noha akár úgy is tűnhet, hogy Ashbee ezzel szokatlan árukapcsolással egész egyszerűen csak direkt meg akarta szívatni a British Museumot, elsődleges célja valószínűleg mégsem ez volt (bár nyilván jól szórakozott a végrendelet lediktálása közben), hanem az értékmentés; hogy páratlan gyűjteménye ne kallódjon el, hanem megmaradjon az utókor számára. A terv pedig végső soron bevált, igaz, erotikus könyveit rögtön a Private Case nevű speciális, zárt részlegre száműzték, ami csak a huszadik század hatvanas éveiben nyílt meg a nagyközönség előtt, és a nagy katalogizálás közben azért hat doboznyi könyvnek valahogy mégis nyoma veszett.

A mágnás egyébként nem csak a saját kincseinek sorsát viselte a szívén, hanem az egész brit, illetve nemzetközi erotikus irodadalomét is: Pisanus Fraxi álnéven három vaskos, rengeteg címet tartalmazó pornóbibliográfiát (Index, Canturia, Catena) is összeállított, amelyek ma is nélkülözhetetlen forrásanyagnak számítanak a témában. Sőt, még az is elképzelhető, hogy ő volt a szerzője (Walter néven) a korszak egyik legismertebb botránykönyvének, a Titkos életemnek, ami 11 köteten, több mint 4000 oldalon és közel 1200 különböző partnerrel létesített szexuális aktus részletes leírásán keresztül meséli el egy fáradhatatlan viktoriánus gavallér szexodüsszeiáját. Ashbee munkásságát az azóta sajnos rég elfeledett Szilágyi Géza író, költő, lexikonszerkesztő, újságíró, Ady egykori mestere is meleg szavakkal és rendkívül szórakoztató stílusban méltatta 1925-ben, a Magyar Bibliofil Szemle egyik számában; ezt mindenképpen érdemes elolvasni, mert olyan magától értetődő természetességgel és fölényes hozzáértéssel értekezik a flagellációban megnyilvánuló szadizmusról, a katolikus teológiai művek szexuális kazuisztikájáról, a 18. századi angliai nemi életről és egy bizonyos vérrel, epével, gennyel és sárral írott erotikus gúnyiratról, hogy abba mi is belepirulunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top